Pszeudoszövevény

Baranyai László nem sieti el írói szerepléseit. Első regényével hetvenedik életéve után jelentkezett, s a bemutatóra a Nyitott Műhely nyári szünet előtti utolsó estjén került sor. A 2005-ben megjelent Novellisták könyvében Tódor János „búvópatak típusú novellistának” nevezi, s a Jelenkor Kiadónál megjelent Pszeudo – A Schiele-rejtély című regény Baranyai saját bevallása szerint is egy ilyen későn felszínre bukkant alkotói patak.

Az író beszélgetőtársa, Kőrössi P. József ismeretségük történetével kezdte az estet: 32 éve jelent meg Baranyai egy kockaladával Nagyváradon, hogy áthozza barátját Budapestre. „Azóta alig találkoztunk” – mesélte Kőrössi, akinek emlékezetes olvasmányélménye Baranyaitól A kút című novella, mely annak idején a Mozgó Világban jelent meg. Ennek a történetnek a főhőse azért ás egy mély kutat, hogy utána leköltözhessen, és ott élhesse az életét. „Azóta is, hogy ezt olvastam, úgy érzem, Laci ott van ebben a kútban, valahol ott születnek ezek a történetek” – jellemezte Kőrössi barátja írásművészetét.

A „pszeudo” visszatérő kulcsszó volt az egész est alatt, szinte mindenre rímelt, amire a beszélgetők kitértek – nem véletlenül kapta a regény ezt a címet. Ami eredetileg egyébként „Ibiza” lett volna (a mű egyik kulcsjelenete után) – árulta el az író, de végül letett róla, mert földrajzi nevet akkor szokás címnek adni, amikor semmi más nem jut az ember eszébe.  A jelenlegi cím a pszeudogyerekre utal – ezt a furcsa szót vágják oda a műben bántásképp az egyik szereplőnek. A nő lombikprogramnak köszönhetően vár gyereket egy apától, aki a terhesség idején már halott. A középpontban egy különös szerelmi háromszög áll, egy apa, a fia és egy fiatal nő között. A történetszilánkok meg is elevenedtek a pódiumon Szűcs Móni és Galkó Balázs felolvasószínházi jeleneteinek köszönhetően.

De a pszeudo szónak más élményalapja is volt az író életében. Egykor rendszeresen összegyűlt egy baráti társaság a neves szobrásznál, Pauer Gyulánál, aki ebben a szellemi műhelyben fejtette ki pszeudo-elméletét – majd később le is írta Pszeudo Manifesztum címmel. A szocreál művészet álságossága ihlette kiáltványban a művész a „semmi sem igazi” világ hamisságára reflektál, s „ha önt manipulálják, manipuláljon vissza!” – javasolja a közönségének. Baranyai László regényének fontos szereplője néhány hamis Schiele-kép, a borítóra pedig egy duplán ál-Schiele került, hiszen a rajz csupán egy kvázi-Schiele utánzat, nincs valós mintája.

Hogy miért éppen Egon Schiele-hamisítványok körül forognak az események? Mint a szerző elmondta, a festő sorsának összetett tragikuma (apja halála; majd alig huszonnyolc évesen, kis híján feleségével egy napon vitte el a spanyolnátha) sokban reflektál szereplői életére. De még inkább amiatt, hogy Schiele nagyon erősen az ősi testiségben, a meztelenségben, a szexusban kereste az élet értelmét. Annak a tipikus férfigyengeségnek a megtestesítője ő, aki minden társas probléma elöl a coitusba és az önkielégítésbe menekül. Ezért is került a borítóra a frivol ál-Schiele, mely mintegy esszenciája a testiséget kíméletlen „szókimondással” ábrázoló képeknek.  

Mint a beszélgetésből kiderült, a „Baranyai-rejtélyben” mégis a pszeudó személyes vonatkozásai a legerősebbek. Az író elmesélte, hogy egyszer a lányánál járva a kredencnek támasztva meglátott egy Schiele-grafikát. Megdöbbenését csak fokozta, amikor kiderült: lánya grafikus barátja skiccelte le a képet – tökéletes hűséggel. A személyes ihletettségű történetek ezen túlmenően is keresztül-kasul átszövik a regényt. Kőrössi P. József mit sem sejtett még a beszélgetés elején, amikor példaképp említette Fitzgeraldot, aki felesége naplójából írta meg titokban, az asszony tudta nélkül A nagy Gatsbyt. Nem sokkal később Baranyai László elárulta: ő is felhasználta felesége naplóját, bár nem titokban. A regény Vera nevű szereplőjéhez Vera lánya volt a minta, ahogy Patrikhoz a fia. Kőrössi P. József is sokakat felismert a műben a Baranyai körül élőkből, s bár a Nyitott Műhely családias közegében elmerülve egyértelmű volt, hogy az író rokonai, barátai ülnek a széksorokban, ő nem titkolta: gyerekei nem állnak szóba vele a kötet megjelenése óta.

„Meddig úriember az író?” – vetette fel a moderátor a megírhatóság, kibeszélhetőség örök kérdését, hiszen a személyes érintettség Baranyai minden eddigi művén végigvonul. A szerző Flaubert-rel válaszolt: „Bovaryné én vagyok”. Capote-nél, Mailernél minden szó megszenvedett, átélték, amit leírtak – tette hozzá –, ez is egy alkotásmód. „Ha tisztességes akarok lenni magammal és az irodalommal, akkor nem írok olyan könyveket, aminek nincs tétje” – jegyezte meg, a rá jellemző fanyarsággal hozzátéve: „Bármit írtam volna a családtagokról, sérelmezték volna”. Legfőbb ihletője mégis önmaga: egy ellentétes figurapár megalkotásához elég felszabadítani az önmagunkban lakó szentet és ördögit.

Persze más hatások is működnek a megélt tapasztalatokon kívül. Baranyai elmesélte egy közelmúltban lezajlott könyvbemutató élményét, ahol Szörényi László (Szörényivel együtt dolgoznak a Mészöly Társaságban) felvetette: a Pszeudóban felbukkanó filmterv (Patrik rendező, Berlinben készül filmet csinálni) ihletője Mészöly Miklós Filmje volt. Baranyait váratlanul érte ez az észrevétel, mesélte, nem is értette, miről beszél Szörényi, s csak otthon jött rá, mennyire igaz a párhuzam. Ekkor idéződött fel benne az is, hogy annak idején a Filmet olvasva azt mondta Mészölynek: ez olyan remekmű, hogy ne írjon utána semmi mást.

A regény fordulatai, a krimiszálak rendkívül összetetté teszik a történetet. Hogy mi volt ezzel Baranyai László célja? Természetesen megfogni, „behúzni” az olvasót. „Színpadi írónak hiszem magam, de nem volt sikerem a színházzal, úgy döntöttem hát mérgemben, írok egy regényt” – leplezte le magát mosolyogva az egyébként is derűs tekintetű Baranyai. A derű mellett érdemes megemlíteni még a sportember-jelenséget is: korántsem hetvenévesnek látszó alkotó ült a Műhely karosszékében. Mesélt ökölvívó múltjáról is – arról, hogyan ad tartást, keménységet az embernek, ha már többször megküzdött Edőcs Istvánnal. Nincs ebben semmi különös az irodalomban sem, mondja, ott van példaként Hemingway és Jack London. De a boksz mellett a sport számos ága végigkísérte az életét. A hazai triatlon egyik megalapítója – Kőrössi P. elmesélte, előfordult, hogy közös autókázásuk alkalmával Baranyai egyszercsak rövidnadrágra vetkőzött, és felrohant a hegyre, amelynek a tövénél megálltak.

S bár a regényben központi szerepet kap a férfiasság, a sport, a szexus, a főhős végül mégiscsak találkozik a halállal. A legizgalmasabb kérdés épp a közönségből érkezett a beszélgetés végén: „Milyen volt megírni a saját halálodat?” Baranyai igyekezett ezt is tréfával elütni: ez az „így fogtok majd sírni utánam!”-élmény édessége. Aztán komolyabbra fordítva a szót, azt is elárulta, kinek a sorsa volt a minta a kerékpározás közben halálát lelő főhőshöz. „És szívesebben vállalnád ezt, mint ágyban, párnák közt?” – firtatta kérdezője. „Egyértelműen.”

Szöveg és fotók: Laik Eszter