Olvasnak-e a hajléktalanok?

Kisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy olvasgassanak, vágjuk rá zsigerből. Egy hajléktalan a nap elején beszerzi reggelijét, ha akad olyan hely a közelben, mint a szegedi ferencesek alsóvárosi rendháza. A Napfény Városának otthontalanjai rendszerint ott kezdik a napjukat. Az egy-két kifli mellé gyakran jár egy kockasajt is. Egyébként ezt Szilasi László A harmadik híd című regényében olvastam. Újság ilyenekről nem ír. Különben is, a többségüket kiebrudalják a közterekről. Kéregetésükkel zavarják a szemlélődőt, rombolják a városról kialakított összképet. Körülbelül ez a lényege a kitoloncolásuknak, ahogy én értem az erről szóló rendeleteket. A foci-világbajnokságnak nemsokára otthont adó Brazíliában egyébként ebben a percben is dózerolják a favelákat, hogy Rio de Janeiro letisztultabb képet mutasson az odalátogatóknak.

Szóval azt gondolnánk, hogy a reggeli után kezdődik a kéregetés, a fejről a földre kerül a kalap, gyűlik benne a pénz, s abból talán lesz ebéd, talán még egy koccintósra is futja. Utána délután következik a még látogatható tereken a közösségi élet, majd a naplementével a szálláskeresés. Néha egy-egy kocsmában is megtűrik őket, ha isznak egy kevertet vagy egy olcsóbb fröccsöt. A hidegebb évszakokban mindenki a holmijára vigyáz, mert a hajléktalannak olyan a kabátja, mint nekünk a lakásunk. Ilyesmit is ír Szilasi. Azt viszont soha nem gondoltam volna, hogy egy hajléktalannak lehetősége van olvasni, hiszen ez teljesen ellentmond a Maslow-piramisnak, amit jól belévernek a tanárember fejébe az egyetemen. Ha nincs étel, szállás, biztonság, akkor lemondhatunk az összes szellemi sportról, köztük az olvasásról is, mondja az okos elmélet.

Az Antikvárium.hu Könyvtárak újratöltve pályázata most rácáfolt minderre. A beérkező pályaművek bebizonyították, hogy félretehetjük a Maslow-piramist és a hajléktalanok mindennapjairól alkotott forgatókönyvünket. Elég megnéznünk a csepeli átmeneti hajléktalanszálló videóját. A filmben megszólaló könyvtáros szerint a hajléktalanok az életükből hiányzó utazást pótolják a könyvekkel. A narrátor pedig hozzáfűzi, hogy egy olvasáshoz kötődő játékot szerveznek a szálló „lakóinak”. A vágóképeken bemutatják a könyvtárat is, amely a pályázat révén félmillió értékű könyvvel bővül.

Egy fecske nem csinál sem nyarat, sem kultúrát, folytathatjuk tovább a kétkedést, ha nem botlunk bele az Oltalom Karitatív Egyesület filmjébe, amely a Drót segítségével készült. A szervezet a Csillagszálló című kulturális utcalap megjelentetésén túl két hajléktalanellátó intézményt tart fenn Budapesten a nyolcadik kerületben. Az ottani könyvtáros szerint az otthontalanok az elmagányosodás ellen küzdenek a könyvekkel. Az intézmény dolgozója jellemzőnek tartja azt a képet, hogy a „Fűtött Utcán” sétálgatva sokan egy-egy olvasmányt szorongatnak a kezükben. Az olvasás pillanatai a magánszférát is pótolják valamennyire az ott dolgozó szociális munkás szerint. Bár az Oltalom Karitatív Egyesület nem nyert a pályázaton, filmjük meggyőző, és ez alapján mindenkit arra bíztatok, hogy ne legyen rest egy-egy jó könyvet felajánlani nekik:

A hajléktalanok olvasnak is. Nem mindig és nem mindenki, de egyeseknek közülük is igényük van az eltávolodásra a mindennapoktól. Ezt nem csak borral és mámorral érik el, ahogy előítéleteinkben él a kép, hanem a könyvek segítségével is. Pedig kisebb gondjuk is nagyobb annál, mondhatjuk még mindig, kissé meglepetten. De a kisebb problémákról talán eltereli a figyelmüket egy-egy történet, egy-egy vers, vagy csak az, hogy a napjuknak van egy pontja, amikor gyakorolhatják ezt a polgári passziót, s ezzel is közelebb kerülnek a normális élethez.