Jánosok estje

Csontos János, a Magyar Napló folyóirat versszerkesztője nyitányként négy évvel ezelőtt született, Márciusi címnélküli versek című ciklusát olvasta föl. Válságversek ezek – bocsátotta előre –, minden téren mélypontot élt át akkoriban, s ez érződik a művek hangulatán is. A míves, rímes, részben időmértékes, részben ütemhangsúlyos és antik versformában íródott ötven rövid vers között csak laza kapcsolat van, a költői alapállás, a melankolikus, csalódott, önmagával és a világgal számot vető, filozofikus, kissé gunyoros attitűd köti össze őket.

A lét csöndes eróziójával, mások és önmaga halálával, sokféle hiábavalósággal néz szembe a lírai én, olykor éles, keserű kritikát is megfogalmazva a társadalom vagy a kortárs költészet irányába. Több strófában főszerepet kap az idő, mint a maga gazdagságában megélt valóság, vagy éppen mint az elszalasztott lehetőség. Emellett felbukkan a művekben az elmaradhatatlan szerelmi szál is:

„És fölismeri magát benned az idő.

Visszhangos a tér, a virtuális éden

oly édeskéssé lesz, mint randevún a nő,

ha föl nem sértené egód semmiképpen,

hiszen tán utolszor ült le veled szemben,

s haragot tartani nincsen mód s erő.

Káosszá erjedsz a gonddal kimért rendben,

s nem ismer rád többé a félholt idő.”

A versek kapcsán Turczi István nevetve szegezte a kérdést Csontos Jánosnak: „Ha ez a válságlírád, milyen lehet az, amikor kirobbanó formában vagy?” Csontos válaszképp – az Open Reading hagyományának megfelelően – inkább szerényen bemutatta a vendégéül meghívott fiatalabb költőtársat, Papp-Für Jánost.

Szavaiból megtudhattuk, hogy az 1976-os születésű költőt januárban a Bella István-díjjal tüntették ki, és maga Csontos készített vele ebből az apropóból egy nagy interjút a februári Magyar Naplóba. A költő-szerkesztő derűsen jegyezte meg, hogy szegről-végről földiek is, mivel Papp-Für hajdúböszörményi származású, Csontos pedig 1991-ben alapított ugyanott egy máig működő folyóiratot, a Szabad Hajdút. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a költőnek nemrég jelent meg a Magyar Napló Kiadónál a nehogy egyedül című verseskötete.

„ Azért őt hívtam meg vendégnek, mert teljesen másfajta lírát művel, mint én. Sokkal súlyosabb az ő költészete, de szerintem mégis egy tőről fakadó az enyémmel. Az is szimpatikus benne, hogy ő is egy izgága művész, működik benne is a polihisztori elvetemültség” – zárta a frappánsan a tömör bemutatást Csontos.

Papp-Für János csupán azzal egészítette ki pályatársa szavait, hogy ő is úgy érzi, valóban egy tőről fakad a költészetük, de bizonyos területeken mégis teljesen más. Nála, ahogy az új verseskötetében is tetten érhető, a gyerekkor, a gyerek–szülő, és kiemeltem az apa–gyerek viszony kap elsődleges szerepet.

Ezt a tematikát követve hozott régebbi és újabb verseket a felolvasásra. Tizenhat költeményt hallgathattunk meg, köztük a nehogy egyedül kötetben is megtalálható csak a hátát látom, az ugyanaz, egy este margójára, apokrif a Golgotánál, felismerés, párhuzam, a tükör impressziója, talan-telen, tévedés, tegnapi, párhuzamok és a fosztóképző című műveket.

csak a hátát látom (részlet)

„szemében még tétovázik az éjszaka,

meg se szólal, tanácstalan akár egy

temető. a kocsma füstje egy darabon

követi, zsebében hosszasan kotorászik,

majd bicikli nélkül indul tovább, egészen

addig, amíg oda nem ér. a kulcs már nem

illik a zárba, a csikk tövig ég ajkai közt,

és parázslik, akár a szeme az elhagyatottságtól”

Papp-Für János felolvasása után a jelen lévő – Turczi István szavaival élve: „profi, félprofi és amatőr” – költők olvashattak fel egy-egy saját alkotást, miután feliratkoztak a házigazdánál. Kétségkívül az ismert költők táborát képviselte Báger Gusztáv, Szigeti Lajos, Filip Tamás, és Miklya Zsolt. Az irodalmi életben rendszeresen jelen lévő szerzők közül Marczinka Csaba, Madár János, Füzesi István, Angyal Gyula, Csengődi Péter, Pálóczi Antal és Tokai András is felolvasott egy-egy verset, majd végezetül Mezei Marianna, Pásztor Attila, Kolosits Zoltán, Koosán Ildikó, „Suttogó” Béla és Juhász Magda osztotta meg a közönséggel egy-egy művét.

Egy ilyen sokszínű, jó hangulatú irodalmi est után mi mást is lehetne mondani, mint amit Turczi István szokott írni az Open Reading-meghívók végére: „A vers legyen veletek!”

Szöveg és fotók: Csepcsányi Éva