Rövidke novellák hat fejezetben, rejtélyes fejezetcímekkel. A novellafüzér egyes szereplői ismétlődnek, más történetben, másképp folytatják életüket. Vannak főszereplők is, akik végigkísérik a kötetet, és vannak, akik csak egyetlen helyen jelennek meg.

Szabó Palócz Attila sokoldalú személyiségét és munkásságát már megismerhették az Irodalmi Jelen olvasói. Utazások apósommal című, 2023-ban megjelent könyve súlyánál és méreténél fogva is páratlan alkotás. Nem kis vállalkozás a Felvidék és a „déli végek” részletes, szerteágazó bemutatása, pontosabban „kalandozás” ezeken a tájakon, túlnyomórészt a történelmi Magyarország területén.

Azokra a napokra emlékszem a legélesebben az életemből, amelyeket külföldön töltöttem. Amikor az idegen környezetben sem a hangzás, sem az illat, az íz vagy struktúra nem volt ismerős, amikor kicsit újra kellett tanulnom a valóságot. A jó irodalom ugyanezt tudja, újraalkotni a világot, új körvonalakat festeni és néven nevezni az ismeretlent. Külföldi szerző esetében a rácsodálkozás még nagyobb lehet. Az „ismeretlenbe vetettség izgalma”, a „minden perc jelenidő” extázisa egy alkotói univerzumba való belépés által is megélhető.

Gyerekkorom már-már elfeledett emlékeit ébresztette fel Mezey Katalin közelmúltban ismét kiadott meseregénye, ami az életműsorozat darabjaként megújult külsővel látott újra napvilágot.

Fölmerülhet a kérdés, hogy sokszorosan fölpörgetett életünkben van-e még helyük a meséknek. Korunk ifjúsága fogékony-e a megélt valóságtól távoli világra, ahol három nap egy esztendő, sárkányok és boszorkányok testesítik meg a gonoszt, és a főhősnek minduntalan kemény próbákat kell kiállnia?

„Tematikailag hatásosan felépített, átfogó világ- és civilizáció-történet, amely a magával ragadó, közvetlen, letisztult stílusával emelkedik ki a hasonló témájú novellagyűjtemények közül.

Oberczián Géza regényfolyama egyetlen végtelenné nyúlt jelen idő, egy pillanat, amely mintha mindig a jelenben maradna, sosem kerülne át a jövőbe. A Téridő három fejezete – Szingularitás, Eseményhorizont, Entrópia – látszólag különálló történeteket mond el, szálai mégis egységes regényszövetbe integrálódnak. Szimultán játszódó eseményeit az időcentrikus látásmód és maga az időkezelés, illetve a jelen idejű narráció kapcsolja össze.

Végh Attila versei olyanok, mint a véletlen házibulik csúcsbeszélgetése, amiért érdemes fönnmaradni. A véletlen házibulik egyik lehetséges csúcsa a véletlenszerű nemi élet, ám a másik lehetséges csúcs sokkal érdekesebb, bár annyiban az is hasonlít a szexre, hogy szintén két ember találkozik. A sokadik holtponton átesve, az alkoholszintet okosan tartva, hajnaltáji tisztánlátástól igézve esik meg a csúcsbeszélgetés, két ember egyszeri ihletettségében, emelkedett szellemmel, átragyogva füstön és pián, a másik lelkén túli végtelenig.

Ha kulcsszavakat kellene keresni Mezey Katalin novelláskötetéhez, akkor az egyik feltétlenül a kiszolgáltatottság lenne, hiszen szinte valamennyi írásában jelen van az az emberi dráma, ami a függőséget állítja középpontba – képviselje ezt a hatalom, a munkahelyi főnök, a rigolyás szomszéd, a járvány, vagy legyen szó csak szimpla családon belüli alárendeltségről. Az említett negatív érzelem mellett azonban markánsan megjelenik a szeretet biztonságérzetet, kapaszkodót, reményt nyújtó pólusa.

Tizenkét bibliai idézet vezeti be Finta Éva tizenkét versciklusból álló, kronológiai rendbe szedett válogatását, amelynek már címválasztása is erős szakrális utalás. A bibliai üzenetek ezáltal beépülnek a szövegbe, de a kötetcím és a ciklusok idézete ne tévesszen meg senkit: bár sokszor és sokféle formában szól Istenhez a szerző, nem vallásos versgyűjteményt tartunk a kezünkben.

Az elbeszéléseket olvasva rá kellett jönnöm, hogy „veszélyes”, csábító történetek. Méghozzá azért, mert az azonosuló olvasás lehetőségét kínálják fel. Férfiszereplő ide vagy oda, az olvasó csakhamar a saját történeteként olvassa ezeket.

Hegedűs Imre János novelláskötetében a magyar és ezen belül az erdélyi történelem egy-egy szelete, meghatározó eseménye jelenik meg. Szereplői ugyan történelmi személyek, de egyben idealizált vonásokkal gazdagított hús-vér emberek is, akik az író elképzelte szituációkban egyéniségükkel és tetteikkel emberközelbe hozzák a történelmet. A vér színe emberi sorsokat tár fel a régmúltból, közelmúltból és a jelenből.

A hét verseskötettel és egy regénnyel is rendelkező József Attila- és Babérkoszorú-díjas Szentmártoni János azért képes önmagát is „felmutatni”, mert hisz a versírás szakrális erejében, megtisztító hatásában s mindenekelőtt terápiás hatásában. De hisz abban is, hogy az irodalom idő- és térperspektívája határokon átívelő: az irodalmi múlt és jelen közötti átmenetet éppúgy érzékeli, mint azt, hogy egyszer talán újra nemzetmegtartó és nemzetformáló erővé válhat az irodalom.

Mirtsének nem ez az első kötete, amelyben a lélek húrjait pengeti. Mestere a rejtve őrzött gondolatok betű- és hangjeles kódolásának. Ha erdőről, megkínzott kutyáról s talán az első igazi csókról ír, nem biztos, hogy csak ezt a talányos emlékét akarja velünk megosztani.

Az Oratórium Iancu Laura nyolcadik, egyben a kritika egybehangzó véleménye szerint eddigi legjobban felépített és megszerkesztett kötete. Az erdélyi származású, Magyarországon élő írónő nem szakadt el gyökereitől, néprajztudósként a csángó hagyományok, népszokások kutatója. Ez a kétlakiság fontos szerepet kap a kötetben is.

A József Attila-díjas Fecske Csaba melankolikusan, szinte szelíden néz szembe az elmúlással új kötetében, az Árnyűző életben. Nem a gazdagnak mutatkozó, örömöt harsogó élet talmi fénye uralja a kötetet, hanem a nyugodt, értékeket felismerő visszatekintés. Költeményei a számvetésversek hagyományába illeszthetők, jóllehet nem a bölcs (vagy annak kikiáltott) következtetések levonása a költő célja, hanem az önfeltárás, az írás általi megértés és a mélyebb összefüggések keresése.

Mara Zalite lett írónő önéletrajzi ihletésű könyve egyszerre megrázó és felszabadító olvasmány. Megrázó, mert a lett nép második világháború utáni tragédiáját mutatja be egy család életén keresztül, amely nem egyedülálló a 20. század történetében. Felszabadító is egyben, mert mindezt egy gyermek őszinte, kíváncsi és szépre nyitott lelkén keresztül tárja elénk.

Oberczián Géza hátsó szoba című kötetében sok az ismerős elem. Sorsok, események, cselekedetek, okok és okozatok, életek és halálok, előzmények és következmények, találkozási pontok, döntések és sodródások. Az olvasó érzi, hogy köze van mindhez, hiszen volt része hasonlóban, ugyanakkor érzi az egyedi ízt is, az egyszerit, ami pontosan így biztosan nem történt meg, és megismételhetetlen.

Kimondva-kimondatlanul a film ma minden művészetek császára, legalábbis az anyagi siker, a hírnév és a tömegekre hatás lehetőségét tekintve. Annak ellenére, hogy a legfiatalabb művészeti ágazat, teljesen meghatározza napjaink arculatát. Az emberiség nagyja hétköznapi beszélgetéseiben filmekből idéz – többnyire nem tudva, hogy a filmek pedig könyvekre épülnek.

A mai kor embere már el sem tudja képzelni, milyen veszélyes vállalkozás volt egy diktátori emlékmű kivitelezése. Azt egyszerűen nem volt szabad elrontani. Ha mégsem sikerül a mű, ha csálé, ha sok, vagy túl kevés valami a kompozíción, ha túl őszinte, vagy túl valósághű, és nem engedélyezett módon részletgazdag a kivitelezés, abból bohózat és dráma egyaránt kerekedhet.

Mezey Katalin Régi napok rendje című elbeszéléskötetéről beszélgetett a szerzővel Lázár Balázs a Magyar Napló Könyvesboltban. Az esten igazi meglepetésként hatott, hogy a költő-író fiatalkori színházi múltjára is fény derült.