Ugrás a tartalomra

Milyen könyvet ajánl a miniszterelnök és helyettese?

A Nemzeti Könyvtár 2012-ben azzal a szándékkal indult, hogy programnyilatkozata szerint egységes sorozatba gyűjtse „a magyar írott kultúra legjavát”. Az ötlet nagy felháborodást keltett, mert az első 14 kötet megjelentetésére az állam 300 millió forintot biztosított. Ez az összeg az adott évben meghaladta a Nemzeti Kulturális Alap könyvkiadásra szánt keretét. A sorozat immár a 36. résznél tart, és a legtöbb könyvtárban hozzáférhető egy-egy darabja. Alig van középiskolás, aki ne botlott volna a hatalmas méretű, súlyos, kemény borítójú kiadványba.

A sorozat érdekessége, hogy számos kötet egy-egy közéleti személyiség ajánlására és bevezetőjével jelent meg. Az előbbit a könyvészeti adatok előtt találjuk, az utóbbi maga a könyv nyitánya, amelyet a sorozatszerkesztő irodalomtörténeti gondolatai követnek. Nehéz eldöntenünk, hogy a műveknek van szükségük egy-egy politikus vagy egyházi vezető előszavára az újrafelfedezéshez, vagy pedig az ajánló írójának jön kapóra az egykori szépírók támogatása. Erdő Péter bíboros és esztergomi érsek bevezetője még szakmailag is indokolt Pázmány Péter művei előtt, de Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének mondatai feltételezhetően azzal a szándékkal kísérik Komjáthy István Mondák könyve című művét, hogy a köztiszteletben álló politikus segítségével ráirányítsák a figyelmet a feledésbe merülő hun és magyar mondavilágra.

Már maga a megrendelő szelvény is jelzi, mely könyv jelenik meg politikusi ajánlóval. Egy-egy közjogi méltóság a szöveg fővédnökévé, reklámarcává válik, akár konferenciákon vagy kolbásztöltő versenyeken szokás. Talán a kereslet és a médiafelhajtás is nagyobb lesz ettől, főleg, ha Magyarország miniszterelnökéről és helyetteséről van szó. A gyanútlan olvasó is árnyalhatja utált vagy kedvenc politikusáról kialakított képét. Ki gondolta volna, hogy Orbán Viktor éppen Rejtő Jenő három regényét ajánlja olvasásra (A három testőr Afrikában, Piszkos Fred közbelép és a Csontbrigád)? Mit üzen ez a jelen olvasójának? Egyáltalán bír-e bármi jelentőséggel, hogy a miniszterelnök szerint „Rejtő hősei talpig gazemberek, de az olvasás mértékével egyenes arányban egyre több enyhítő körülmény merül fel velük kapcsolatban”? Vagy mindez csak erősíti a hátizsákos-öltönyös, humortól sem idegenkedő vezető képét? Ki-ki döntse el maga a teljes ajánló olvasása után:

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Széchenyi Zsigmond Ahogy elkezdődött című művét ajánlja az olvasónak. A bevezető elsősorban a vadászat lélektanát próbálja körülírni, amelyről az előszó írója szerint az emberek fejében számos előítélet él. Megtudhatjuk, hogyan tette tönkre a szocializmus ezt a nemes sportot, és mi köze mindennek a talponállókban árult kommersz borokhoz. Még néhány teológiai alapfogalmat is tanulunk, miközben átvágtatunk a vadászat kultúrtörténetén:

Széchenyi Zsigmond önéletrajzi könyve egyébként a szerző vadásszá válásának történetét mutatja be a gyerekkortól kezdve. A művet 1961-ben is kiadták, így a szenvedélynek hódolók a szocializmus időszakában is felvértezhették magukat az legfontosabb gyakorlati tudnivalókkal és etikai alapelvekkel.

Némileg gyengíti a Nemzeti Könyvtár online marketingjét, hogy a honlapon nem élnek a magától értetődő lehetőséggel, és a miniszterelnök ajánlója helyett Pozsgai Zsolt szerkesztő szavait olvashatjuk. Ez viszont mit sem változtat a sorozat lendületén, amelynek újabb darabjai 2015 márciusára várhatók.

Boldog Zoltán

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.