Lehet-e nemzeti az irodalomtudomány?

A Hitel folyóirat a MOM Kulturális Központ impozáns kupolatermében rendezte tanácskozását Az irodalomtudomány nemzeti jellegéről című tanulmánykötet megjelenése apropóján. A könyv egy 2012-es konferencia előadásaiból állt össze, a tizenkét előadó közül tizenegy szerepel benne. Papp Endre, a folyóirat főszerkesztője Nyilasy Balázs irodalomtörténészt kérte meg, foglalja össze, mi indokolja ennek a kötetnek a létrejöttét. Nyilasy szerint nincs is értelme feltenni a kérdést, reális-e vagy abszurd-e a „nemzeti” jelző tudományos kontextusban, hiszen a számtalan nemzeti irányzat – a francia racionalizmus, az angolszász empirizmus, a német realizmus és még sorolhatnánk – egymás szabályait érvényesítik, egymásból töltekeznek. A reformkor óta hangsúlyos annak a keresése, van-e magyar gondolkodásmód és miben áll – emelte ki Nyilasy Balázs. Ha erről lemondunk, önmagunkról mondunk le. A humán tudományok hazai történetét végigkísérték a kompenzációs és frusztrációs gesztusok, holott nemzetközi szinten fel sem teszik ezeket a kérdéseket, amelyek nálunk kettészakítják az irodalmat.

Nyilasy Balázs (középen) szerint a kérdést lényegében fel sem kellene tenni

Imre László irodalomtudós, kritikus szerint még a természettudományok egy része is nemzeti elköteleződésű, hát még a szellemtudományokra mennyire igaz ez. Ha kivonjuk Dosztojevszkijből, Stendhalból ami orosz, ami francia, semmi nem marad belőlük – érvelt a kritikus. Szerinte természetes, hogy az irodalomtudományi diskurzusok váltják egymást, ahogy az új nemzedékek mindig eltolják maguktól az előzőeket – lásd Reviczkyék kozmopolitizmusa Arannyal, Gyulaival szemben –, csak arra kell vigyázni, ne „ragadjon be” a tudatba egy-egy nézet hegemóniája. Ma a nemzeti-ellenes gondolkodás erősen meggyökerezni látszik – ezért született a tanulmánykötet is. 

A beszélgetés résztvevői

Papp Endre, aki maga is a Debreceni Egyetem hallgatója volt egykor, felhívta a figyelmet Márkus Béla, az egyetem volt oktatója tanulmányára a kötetből, amelyben a professzor az egymást kiszorító teóriákat ütközteti. Függetlenül attól, hogy nem voltunk deklaráltan „nemzetiek” – emlékezett Papp a kilencvenes évek egyetemére –, megtanultuk, hogy az irodalomnak erkölcse, lélektana, hatása van, nem csupán egyes irányzatok kiszolgálója. Márkus Béla hozzátette: az a természetes, ha a diákkal minél többféle ízlést, elméletet, s ezen keresztül minél többféle szerzőt ismertetnek meg. Akkoriban az volt a tendencia, hogy a természettudományok mintájára az irodalomtudományt is egzakttá tegyék, csakhogy az utóbbi alapja és tárgya, a nyelv sosem válhat nemzetközivé, egzakt vizsgálódás eszközévé. Márkus Nyilasy Balázst idézte: a személyiség szétesését hirdető modern irányzat sokak számára probléma, sokak számára program. 

Márkus Béla egyetemi oktatóként az irányzatok sokféleségét tanította

A megszólított Nyilasy Balázs azt is bajosnak látja, hogy „a magunk fejével akarunk gondolkodni” késztetése kiszorult a tudományból, miközben az európai és amerikai trendeket gondolkodás nélkül vettük át. Holott igen tanulságos, milyen erősen bírálják az univerzális teóriákat az utóbbi években az angolszász kritikában.  Kiemelkedő ezek közül Geoffrey Galt Harpham amerikai szerző „A nyelv egyedül – a modernitás kritikai fétise” című műve. Ha visszanyúlunk Karácsony Sándorig, épp e modern amerikai irodalomtudományi irányzatokhoz jutunk – emlékeztetett Nyilasy. Ahogy Erdélyi János, Gyulai Pál is mindig a nagy általános elvek nemzeti konkrétumait hangoztatták – egészítette ki Papp Endre.

Papp Endre elődök példáit hozta

Nagy Gábor költő, irodalomkritikus, a Hitel szerkesztője felhívta a figyelmet Ács Margit tanulmányára a kötetből, melyben a szerző felidézte: a kilencvenes években mennyire háttérbe szorították azokat az irodalmárokat, akik nem követték a „mainstream” dekonstrukciós-hermeneutikai irányzatát. De vajon hogyan tudja követni az iskolai oktatás a hirtelen kánonretusálásokat? – tette fel a kérdést Nagy Gábor. Elfogadhatjuk-e, hogy Móra „olvashatatlan”, Harry Potter viszont igen? 

Nagy Gábor: Móra nem, Harry Potter igen...?

Alföldi Jenő, a tankönyvírás doyenje a hosszú ideje bevált műveket válogatja be, az új szerzőket pedig folyamatosan, ám kritikus figyelemmel követi – válaszolt az irodalmár némileg kitérően. Nagy Gábor tovább kérdezett: van-e az egyetemeknek felelőssége az iskolai kánon szempontjainak kialakításában, például, hogy Nagy Lászlót nem tanítják, de Varró Dani érettségi tétel? Imre László meglátása szerint sznobéria mindig és mindenhol létezett – az angolok hosszú ideig éppúgy lenézték Dickenst, mondván giccses és szentimentális, mint mi újabban Jókait. A feladat, hogy megvédjük az igazán nagy értékeket, még akkor is, ha az egyetemi tanszékeken belül is számos nézet ütközik.

A posztmodern strukturalizmus elhozta az „író nem fontos, csak a mű” fétisét – emlékeztetett Imre László a néhány évtizede jelentkezett tendenciára. Az ő konzervatívabb nézeteihez ez idő tájt erősen megvetően viszonyultak, csak mert kitartott amellett, hogy az írói életrajzból leszűrhető fejlődéstörténeti igazságot nem szabad egy az egyben kidobni. „Aztán változott a világ, tizenöt éve újra elkezdtek életrajzokat, korrajzokat írni” – állapította meg mosolyogva az irodalmár. A társadalmi, életrajzi háttérből nem a politikai hovatartozást kellene kiemelni és azon rágódni, hanem az értékeket szublimálni az életműből – összegezte véleményét Imre László. 

Imre László: ami egykor korszerűtlen volt, ma trend

Hogy a politikai megbélyegzés milyen tévutakra vezet, arra Márkus Béla hozott példákat, kiemelve azok közül is az antiszemitának deklarált Nyírő Józsefet, miközben az Uz Bencében találjuk legszebb irodalmi példáját az ellenkezőjének. Nagy Gábor a nemzetközi példák közül Gottfried Benn elismertségére hivatkozott, majd a „külföldiek számára is magyarázat nélkül érthető” hamis hazai mércéjét emlegette a művek megmérettetése szempontjából. Ez például kidobható, alkalmi verssé minősítené József Attila Születésnapomra című költeményét.

Nyilasy Balázs sötét jövőképet festett fel, szerinte nagyon agresszív világban élünk, ahol a tudományban durva módon állítják fel a presztízstételeket. Az irodalomban most a személyiség disszeminációja ez a tétel, a „szerző halott” gondolat megfelel annak, hogy a nyelvet meg kell szabadítani minden vonásától, ami nem szisztematizálható. „Nincs univerzális igazság, és ez az univerzális igazság” – összegezte frappánsan Papp Endre a mindent relativizáló világmagyarázatok ideológiáját. Nagy Gábor emlékeztetett, milyen hevesen tiltakozott valaha Einstein a magazinokat meghódító „minden relatív” elve ellen. És vajon nem saját magunk becsapása-e az a nézet – tért vissza Nagy Gábor az irodalmi kérdésekhez –, hogy annál kelendőbb egy mű külföldön, minél univerzálisabb gondolatkörben fogant? Hiszen Amin Malouf vagy Göran Tunström utánozhatatlanul egyedi közel-keleti és svéd világukkal halmoznak sikert sikerre nemzetközi szinten. Méltán megvalósulhatna ez Szilágyi István egyes regényeivel is – vetette fel a szerkesztő. 

Miért ne lehetne Szilágyi István is sikerszerző külföldön?

Részben erre a kérdésre is válaszolt Alföldy Jenő kritikája, melyet a konferenciakötetről írt és az est e pontján fel is olvasta. Alföldy is visszanyúlt az Illyés felállította dichotóma fontosságához patriotizmusról és nacionalizmusról. „Nehéz Kompországból híddá alakulni” – fogalmazott a tudós, aki emlékeztetett a kötetben megszólaló irodalmárok széleskörű nemzetközi kitekintést nyújtó műveltségére. Az irodalom köntösében jelentkező nemzeti és nemzetietlen vitájához e tanulmánykötet példabőségét fűzhetnénk hozzá: irodalmunk első vonala nálunk mindig nemzeti – hangsúlyozta Alföldy. De ne tévesszük szem elől, hogy e nemzeti nem jelenti feltétlenül azt: a műnek magyarságkérdéseket kell boncolgatnia. Weöres egész életműve úgy lett múlhatatlan értéke nemzeti irodalmunknak, hogy tisztán a magyar nyelvvel vitte véghez a maga varázslatát. A „nemzeti és nemzetietlen” tábor szembenállását összefogássá kovácsolhatná például a giccs elleni harc – javasolta kritikájában Alföldy Jenő. 

Alföldi Jenő felolvasta kritikáját

Imre László úgy reagált Nagy Gábor felvetésére a nemzetközi színtérre való betörési lehetőségekről: nem utánoznunk kell másokat, hanem valami originálisat, egyedit, újat alkotni – mindig ennek volt sikere. Ahogy például az orosz, majd a dél-amerikai irodalom learatta a nyugati babérokat. Mészöly Miklóstól Az ablakmosót egykor fanyalogva fogadták a franciák, mondván, ilyesmiket ők tíz éve olvasnak. Az sem mindegy, ki a célközönség – kiknek, hogyan szólunk nemzeti sorskérdéseinkről. Imre László saját tapasztalatát osztotta meg: amikor a Helsinki Egyetemen tanított, és beleélő komolysággal kezdett beszélni a magyarság történelmi szenvedéseiről, nem fogadták rokonszenvvel. Hamar rá kellett jönnie, hogy az elzárkózóbb természetű finnekhez másképp lehet közelíteni. Kertész Imre, Esterházy mai sikerei a német befogadók ízléséhez idomulnak, de minden néphez fontos megtalálni az egyedi utakat. 

Imre László helsinki tapasztalatairól mesélt

Az est zárásaként, külön meglepetésként a jelenlévők felköszöntötték a 75. születésnapját ünneplő Alföldy Jenőt, akinek Nyilasy Balázs laudálta eddigi életművét, és emelte ki annak legfontosabb állomásait, műveit.

Szöveg és fotók: Laik Eszter