A hónap költője – Én senkivel sem üldögélek – Kukorelly Endre versei
ÉN SENKIVEL SEM ÜLDÖGÉLEK
KUKORELLY ENDRE VERSEI
(Egy)
Semmit
nem
használok
fel
ha
tudok,
amennyire
tudom.
(Kettő)
Én senkivel
sem üldögélek.
Egy bánatos
vers, de
aki írta,
jól van.
Most vacsorázik.
Most valami
másba kezd.
Neki így
épp megfelel.
(Három)
Amikor boldog voltam,
vagy legalább erre
emlékszem, az nem
volt jó. A
boldogság. Nem jó
szeretni se. Nem
jó szeretni. Kiviszek
egy tálcát a
konyhába. Belefogok, összecserélem.
Nem jó, igen.
Mindjárt vége. Nem
jó, de mindjárt
vége. De nem
viccelek. Ritkán viccelek.
(Négy)
Volt a reggeli, ettünk,
és akkor fölkelek. Ettem
abból a valamiből, elrágtam,
aztán azonnal felálltam. Nincs
étvágyam. Nem volt, alig
van. Reggel, nem túl
korán. Annyira kezdtem izzadni
ettől az egésztől, a rágástól.
De csak a hátam izzadt.
Rátapadt az ing, csorgott
lefelé a víz. Mintha
kiszakadnék egy súly alól.
Hozzátapad az ingem, összetapadtam
vele. Kész voltam, és
kész. Ilyenkor iszok vagy
öblítek. Kiöblítem a számat.
Teljesen kész voltam. Szerencsére
azt még szabad. És akkor
felállni, és ki a
ház elé valahova. Ezeket
a fákat ültették ide.
Cseresznye, dió, diófák, ilyen.
Ez, ami alig van.
(Öt)
Egy magas, mészfehér toronyban lakom.
Lent, az udvar sarkában néhány
nagyobb fehér kő. Lefelé nézek.
Az asztalon a jégeső nyoma.
Mintha túl melegre sikerült volna
a nyár, gőzölög a növényzet.
Így megy, ez az enyém,
innen nézek. Most túlzásnak tartom
a meleget. Ne tartsam annak.
(Hat)
Inkább elhúzódik,
akármilyen erős.
Sötét van, csend, alig
mozog. Mindjárt vége
ennek a napnak is.
Azt hiszi, hogy könnyebb
lesz majd. Fekszik, föláll.
Nehéz a levegő.
A fejét lejjebb kell
hajtani. Sokáig
bírja, sokkal tovább,
mint bármely vasszívű.
(Hét)
A kezem rátettem a
hasára, úgy aludtunk
el. Hát, ment az a dolog,
és elég prímán ment. Meg-
találtam a vonalzót,
a kredenc mellett csüngött,
egy kampóra akasztva.
(Nyolc)
Eljöttem in-
nen, nem vagyok
itt, hiába
nézel, ez nem
az. Nem tudok
olyan messze
szállni, mint a
varázscipős.
(Kilenc)
Túl szűk a hely, jeges valami,
domb, hegyhát, festett levél, alvó
fekete madarak. Lihegek
is esetleg. Ne ilyen halkan
szakadjak ki. Ez még ne épp a
halál legyen. Szépen lefekszem
ide. Én szűrőt használok a
halál ellen. Szitát használok
ellene, és az a jó öreg
rendes dolog nem ereszt el.
Nem romlik el, és én se vágom
ki a szemétbe. Régen ilyen
ó szitákat használhattak. A
madarak esőben elhagyják
a háztetőt. Kopog a párkány
szélén, karistol a sok kis láb.
Domb, hegyhát, fekete madarak.
Jeges valami. Túl kicsi hely.
(Tíz)
Ő azonban a legnagyobbakról
szeret írni igazán. Igen, de
mégis kik volnának azok, akik
nem változnak meg? A legnagyobb, mi
az? Egy rozsdás lavórban ácsorog.
Óriási homokszem oldalán
igyekszik fölfelé. Hatalmas szál
virág. Az, aki mellett nem fér el
senki más. Csak egy rabszolga széles
háta. Ő azonban a legnagyobb.
Változat
Lehet hogy amikor
változom azokat az
órákat át szoktam
aludni vagy lefelé
fordítva lebegek nem
tudom mikor vagyok
őszinte és mikor
nem ezt így
igazán vagy igaziból
nem tudom megkülönböztetni
vagy osztályozni vagy
mi is volna
itt a helyes
kifejezés de az
igaz szónak mindenképp
benne kell lennie.
