Megloptak? Fizess!
Mint köztudott, néhány héttel ezelőtt az Ulpius-ház Kiadó csődöt jelentett, vezetője, Kepets András külföldre távozott, és elérhetetlen. A kiadó ellen csődeljárást indítottak, a hoppon maradt szerzők, fordítók, szerkesztők, korrektorok, akik hónapok vagy évek óta várnak jogos járandóságuk kifizetésére, csak a jószerencsében reménykedhetnek, hogy látnak valamit a követelésükből.
Kevésbé tájékozottak részére: az évek során minőségében és renoméjában is rohamosan erodálódó Ulpius-ház volt a leghírhedtebb „nemfizető” kiadó a könyvszakmában – aki munkát vállalt a cégnek, sejthette, hogy sok hónapos, nem ritkán több éves késéssel juthat csak a pénzéhez. (Az sokkal összetettebb kérdés, miért vállalja mégis sok szakmabeli ezt a kiszolgáltatottságot, vagyis demagógia lenne azzal elintézni a kérdést: magukra vessenek a naivitásukért!)
A kifizetetlen számlával maradt hitelezők a napokban kapták meg a csődbiztos értesítését, melyben a követelések benyújtásának módját taglalják. És itt jön a lényeg. Nem elég ugyanis, hogy az ember nem kevés (munka)idő ráfordításával futhat a pénze után, de ezért még fizetnie is kell – nem kezelési költséget, hanem regisztrációs díjat, előre, pusztán azért, hogy benyújthassa az igényét az adott szervnek. A százalékos megállapítás miatt minél nagyobb a követelt összeg, annál nagyobb a befizetendő rész. Lássuk az inkriminált passzust a levélből:
„A hitelezői követelések nyilvántartásba vételének feltétele, hogy a hitelező követelésének bejelentésével egyidejűleg követelése 1%-át – de legalább 5000 forintot és legfeljebb 100 000 forintot – nyilvántartásba vételi díjként befizessen a vagyonfelügyelőként eljáró OPH Kft. MKB Bank Zrt. által vezetett … számú bankszámlájára. Az átutaláson közleményként kérjük feltüntetni az alábbiakat: Ulpius-ház Kft. „cs. a.” regisztrációs díj.”
Gyönyörű – mondhatnánk erre. A fenti eljárás természetesen törvényben rögzített, nem az Ulpius-ház csődbiztosának találmánya, de épp az általános gyakorlat miatt érdemes megtorpanni felette egy pillanatra. Nem az összegek – az elv okán. Ha ugyanis utólag, a visszatérített követelésből vonnak le kezelési költségként egy meghatározott összeget, azt valószínűleg bárki elfogadja – az ügymenetnek díja van, ahogy egy ügyvédnek is. De hogy egy teljesen bizonytalan kimenetelű kártalanítási folyamatért – melynek legvégén kullognak a fent említett szerzők, fordítók, szerkesztők stb. – előre kelljen fizetni, azért, hogy reklamálhasson, akit megloptak – ez dühítő. Különösen, hogy semmi garancia arra, hogy a hitelező legalább részben megkapja a kiadóban „bennragadt” jogdíját, honoráriumát. Ám ha egyáltalán szeretné, hogy megkapja, akkor fizessen.
Magyarországon számos illetéknek, adónak, járuléknak álcázott abszurd állami „lehúzást” él meg a tisztes polgár, amelyek mellett ez eltörpül ugyan, de az elv mégiscsak a bürokratikus cinizmus mélye.
