Irodalmi Jelen

A „téli költő”

2015. április. 27. - 16:56

Miért olvas egy kortárs költő inkább klasszikusokat? – erről is szó esett a kolozsvári Bulgakov Kávézóban a legutóbbi Helikon-esten, amelynek vendége Lövétei Lázár László volt.

A „téli költő”

Lövétei Lázár László olyan verseket ír, amelyeket nem tavasszal kell olvasni, ebben hasonlít nagy mesteréhez, Arany Jánoshoz, akinek a költeményeitől szintén nem lesz tavaszias hangulatunk – jellemezte röviden Demeter Zsuzsa a legutóbbi Helikon-est meghívottját.

Összetett kérdés, hogy egy klasszikus szerző mitől válik a mai olvasó számára aktuálissá, mennyire befolyásolja ezt a kanonizációs folyamat, az azonban biztos, hogy Lövétei inkább klasszikusokat olvas. Nem mindig volt így, pályakezdő költőként például egy középiskolai felmérő dolgozatban Csokonairól kellett volna számot adnia, ám ő tüntetően üres papírlapot adott be magyartanárjának, miközben elővett a padból egy kortárs olvasmányt. Alig várta akkoriban, hogy az Utunk, az Igaz Szó vagy az Ifjúmunkás friss példányai megérkezzenek Székelyudvarhelyre.

Az esten részletesen beszéltek a meghívott Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánosról című esszékötetéről. A kötet kilenc írása lefedi a teljes Arany-életművet. A miniesszéket Szonda Szabolcs felkérésére írta Lövétei, és igyekezett úgy összeválogatni az elemzett verseket, hogy nagy klasszikusunk minden témáját átfogja.

Demeter Zsuzsa ekkor megemlítette, hogy nemrég számítógépes kutatás kereste a választ arra, melyik magyar klasszikus költő szókincse a legnagyobb. A tizes ranglistán Arany vezet 2870, Vörösmarty a második a 2140 szóval, József Attila pedig a legtöbb egyedi szót használó költőnk. Aranynál a ’szép’, a ’király’, az ’ember’ és a ’nap’ fordul elő legtöbbször, a többi magyar költő a ’bús’, a ’magyar’ és az ’Isten’ szavakat használja nagyon gyakran.

A kutatáshoz kapcsolódva Lövétei idézte Kosztolányi Dezső Vörösmarty-esszéjét, amely határozottan állítja, hogy Vörösmarty dolgozta ki a magyar költői nyelvet, ahogyan Dante az olasz vagy Puskin az orosz költői nyelv megteremtője. És bár ő nagyon elfogult Arany János iránt – s állítja, hogyha a marslakóknak be kellene mutatni egy magyar költőt, akinek segítségével a magyarságot meg lehet ismerni, akkor az csakis Arany lehetne – Kosztolányinak igaza van Vörösmartyt illetően. Másrészt úgy véli, nem releváns, hogy egy költő hány szót használ verseiben, hiszen a román klasszikus George Bacovia mindössze kétszáz szóval nagyon erős költészetet hozott létre.

Hogy miért Arany foglalkoztatja leginkább a klasszikus magyar irodalom szerzői közül, az elsősorban habituális kérdés. Szimpatikus számára, hogy Arany bizonytalan ember volt, sokszor nem hitt saját magában sem, nem volt mindenkit elnyomó, „legőgölő” személyiség, mint Petőfi vagy Ady. Esszéiben a költőt, az esendő embert is láttatni kívánja. S bár néha úgy tetszik, bálványként tiszteli őt, a hibáit is észre tudja venni. Arany sem tudott mindent, például képtelen volt jó ódát írni, ellentétben Berzsenyivel. Az emelt nyelvhez nem értett, ezért sikerült olyan borzalmasra a Széchenyi emlékezete.

Emberi mivoltában sem volt mindig makulátlan. Amikor Petőfi elment a harctérre, és az ő gondjaira bízta feleségét és fiát, pénzt kért az eltartársukért. Az is furcsa, hogy a nagykőrösi tanári állás miatt megtagadta forradalmi verseit. 1854-ben keltezett tanári életrajzában írja: „Fájdalmasan ismerem el, hogy ezen idő alatt néhány kisebb költemény jelent meg tőlem, nevem alatt, melyeket később meg is semmisítettem, mostani érettebb gondolkodásommal nem írnám alá”.

Az sem titok, hogy fogához verte a garast, meggazdagodott, 100 000 forintot hagyott fiára. Abban az időben tízezerből kertes családi házat lehetett vásárolni a Rózsadombon. Lövétei hangsúlyozta, hogy nem pletykálkodásképp mondja el mindezt, meglepően sok tanulmány foglalkozik a költő anyagi helyzetével.

Rátérve a meghívott munkásságára Demeter – Pécsi Györgyi tanulmányára hivatkozva – kiemelte: Lövétei olyan, mint egy gótikus templomépítő vagy egy középkori festő, úgy használja fel a magyar költészeti hagyományt, hogy nem elkülönülni akar tőle, hanem játékosan, alázattal igazodik hozzá. Pécsi szerint mindez posztmodern szerepjátéköltészet.

Lövétei viccesen azzal hárította e jellemzést, hogy ő nem filológus, nem tud ilyen összetett dolgokra rálátni, nem is érti, hogyan tudta elvégezni az egyetemet. Jobban tetszik neki a „téli költő” jelző. Kiemelte: korábban azt is mondták róla, annyira konzervatív lírát művel, hogy az már mindenképp újdonságnak számít. Legutóbbi kötete, a Zöld viszont külön állomás, sok mindenben eltér régebbi verseitől. Szabadulni próbált a korábbi kötetek hangulatától, stílusától. Most viszont nem tudja, merre tartson, mert hexametert már nem akar írni, túlságosan könnyűnek gondolja.