A vándorló színésznő

A 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében, a Györkös Mányi Albert Emlékházban került sor Juhász Kristóf Hanggal és jelenléttel. Aki szabadon röpül – beszélgetések Zorkóczy Zenóbiával című beszélgetőkönyvének bemutatójára.

A vándorló színésznő

A borongós, esős idő ellenére szép számban összegyűltek a Györkös Mányi Albert Emlékházban megszervezett kötetbemutatón. Ez nem meglepő, hiszen Zorkóczy Zenóbia visszajáró vendége az emlékháznak, több egyéni műsorával szerepelt itt, Kolozsvárott jól ismerik gyerekelőadásait, felnőtteknek szánt produkcióit. Az Erdély különböző településein, a szórványmagyarságban is gyakran fellépő egyéni előadóművész fehér holló e szakmában. A tizenöt évet felölelő életpályáról tudhatunk meg újat a beszélgetőkönyv révén.

A kuriózumnak számító könyvről és arról, hogy mit is jelent ma vándorszínésznek lenni, miként kapcsolódik e hivatás a szépirodalomhoz Egyed Emese irodalomtörténész, a könyv szerkesztője, Szebeni Zsuzsa színháztörténész, Farkas Adrienne újságíró, Varga Melinda költő és Zorkóczy Zenóbia színművész beszélgettek.  A könyv szerzője, a színművésznő beszélgetőtársa, Juhász Kristóf Skype-on csatlakozott, sajátos lazasággal és felolvasásokkal egészítve ki a bemutatót.

A könyv nem kérdezz-felelek játék Kristóf és Zenóbia között, sokkal inkább együtt-megélése sokszor hétköznapi eseményeknek. A megélt és megírt történetekben nemcsak szakmai, hanem emberi nézőpontok is érvényesülnek, az ezzel járó közvetlenség biztosítja a hitelességet. A részletező párbeszédek élővé tesznek olyan helyzeteket is, amelyeken a mindennapokban átsiklanánk. Talán éppen e kibontakozó mindennapiságnak köszönhető, hogy megismerhetővé válik az „elven színésznő eredetisége” – fogalmazott Egyed Emese, aki elmondta azt is, hogy a könyv szerkesztésekor néha vissza kellett fogni a „szókimondást”, nehogy szétrobbantsa a nagyobb ívű történetet, amelyről a kötet szól. Varga Melinda a mű újszerűségét hangsúlyozta, ugyanis ritkaság, hogy ennyire fiatal színésznővel ilyen beszélgetőkötetet készítsenek, majd a könyv keletkezéstörténetéről kérdezte a művésznőt.

Zorkóczy Zenóbia elmesélte, hogy egy Tusványoson ismerkedett meg Juhász Kristóffal, és már akkor érezte, hogy ez a találkozás nem igényel előtörténetet, hiszen színházban, emberségben és életfelfogásban egyaránt egyezett a véleményük. A könyvet egy hét alatt írták meg, együtt turnéztak, számos benyomás, közös élmény tarkította a munkafolyamatot. „Nem erőltette senki, ez csak úgy meglett” – fogalmazott a színművésznő.

Farkas Adrienne szerint a könyv módszertani olvasmányként is megállja a helyét: „Úgy gondolom, hogy ha ma valaki abba a fába akarja vágni a fejszéjét, hogy monodrámákat adjon elő, vagy egyáltalán egyszál maga kiálljon a színpadra, Zenóbia útmutatása nélkül bele se vágjon. Kell ehhez Zenóbia vagánysága, humora és hihetetlen életrevalósága. E nélkül ne is menjen színésznőnek, vagy ha mégis, legyen primadonna valamelyik igazgató szárnya alatt.”

Szebeni Zsuzsa hozzáfűzte: „Minden színháztörténeti kötet legalább ennyire letehetetlen kellene, hogy legyen ahhoz, hogy ezt a műfajt megszeressék”. Ha nem is színháztörténeti unikumként tekintünk a kötetre, tény, hogy vannak történetek, amelyeket időben meg kell ragadni, s a könyv erre tesz kísérletet: egy (olykor két) nézőpontot ment és alakít át szöveggé. Elgondolkodtató továbbá, hogy a kötetben megfogalmazottak mennyire általános érvényűek, választ tudnak-e adni három fő kérdésre: Milyen a magyar szabadúszó színész, előadóművész helyzete ma Erdélyben? Hogyan képesek boldogulni azok, akik nyelvi és szellemi javakat adnak az embereknek? Milyen útjai, lehetőségei vannak annak, aki ezt a hivatást választja? A Zenóbia által választott és megélt életút csupán egy válasz a feltett kérdésekre, ezért nem tekinthetünk rá úgy, mint az egyetlen érvényes lehetőségre.

Juhász Kristóf a kötet beszélgetés-jellegét hangsúlyozta. Előzményeként, inspirációs forrásként a Bérczes László–Cseh Tamás beszélgetőkönyvet emelte ki. Igyekeztünk megtartani annak a csodának az elemeit, amikor két ember tényleg találkozik, és tényleg beszélget – mondta a szerző. Ezt részben a nyelvezet biztosítja: „Olvasóbarát, az egyszerű embernek és a művészvilág képviselőinek egyaránt tud újat mondani”. Emellett pedig olyan műhelytitkokat is megismerhetünk belőle, amelyekről a kötet olvasása nélkül talán sosem szereznénk tudomást –emelte ki Varga Melinda.

Zenóbia tudja, hogyan kell szólni a kisgyerekekhez, a serdülőkhöz, és hogyan a felnőttekhez. Nemcsak hangnem és módszer kérdése ez, hanem a csupán próbálkozások hosszú sora után körvonalazódó affinitásé is. E megszólításokat a kötetben is érvényesíti, tele van nyitással, amelyeket idővel folytatni lehet. Az említett szólamokhoz a zene is hozzátartozik, hiszen Zenóbia előadásainak fontos alkotóeleme a megzenésített vers. Repertoárjában 15 műsor van: körülbelül 500 verset, majdnem feleannyi megzenésített verset és néhány prózarészletet tud kívülről. Ezek előadására bármikor képes, az est folyamán Kovács Réka zongorakíséretével elő is adta Ady Endre Ének a porban, illetve Az utolsó mosoly című versét.

Zenóbia művészetében fontos szerepet játszanak a kortárs költők is, gyermekműsoraiban gyakran apellál például Hervay Gizella vagy László Noémi verseire. A kortárs gyerekirodalommal 12 éves fiának köszönhetően ismerkedett meg, azóta bátran használja fel előadásaiban is, hiszen tele vannak humorral, jópofasággal.

Jelenleg három téma érlelődik benne, a mindennapi élet eseményeiből. „Úgy érzem, mindig történik valami, amit fel kell dolgoznom a magam számára és a világ számára is.” Egyed Emese szerint a könyv elolvasása, Zenóbia megismerése után mindenki követni fogja a művésznő tevékenységét, életútját, hiszen olyan vándorló színésznőről van szó, aki az élet minden helyzetében a játékosságot helyezi előtérbe.

Molnár Beáta