Ugrás a tartalomra

 

„Isten az én olvasóm, és én az ő olvasója vagyok”

Minden ima versnek, és minden vers imának is tekinthető” – vallja a legutóbbi Helikon-est vendége, Vörös István, aki legújabb kötetét, a Százötven zsoltárt is magával vitte kolozsvári közönségtalálkozójára.

 

A kolozsvári Bulgakov kávézó emeleti termében családias hangulat várta a Helikon-estek rendezvénysorozatának nem mindennapi vendégét, Vörös Istvánt. Az inkább szakmabeliekből álló közönség soraiban volt, aki még a sárvári írótáborból ismeri az alkotót, s megsúgta: bizony ő volt a legszigorúbb zsűritag.

Közönség Vörös István

Balázs Imre József, az est házigazdája bevezetőként az alkotó kolozsvári kötődésére kérdezett rá.  Nem is olyan régen Kemény István ugyanennél az asztalnál mesélt a híres kolozsvári hétvégi iskoláról, amelynek előzménye a gyergyószárhegyi nyári egyetem. Ennek a kezdeményezésnek Vörös István is oszlopos tagja volt, legendába illő történeteket tud erről a periódusról mesélni. A kilencventől működő hétvégi iskola – amelynek egy régi belvárosi ház adott otthont – olyan előadókat látott vendégül, mint Szörényi László, de Vörös felesége is megfordult itt, bár akkor még nem ismerték egymást – emlékezett vissza a meghívott. A kezdeményezés ötletgazdája Kun Árpád volt, aki szinte kolozsvárivá vedlett át. A hétvégi előadásokat a rendszerváltás utáni lendület hatotta át, őrült egyetemisták voltak, minden érdekelte őket, ezekből a találkozásokból pedig mély barátságok szövődtek. Balázs Imre József irodalomtörténeti értékű folyóiratot hozott magával ebből az időszakból, az Árnyékhatárt Jánk Károly, Vida Gábor, Vörös István, Kemény István és Kun Árpád műveivel.

Balázs Imre József  - Vörös István

Vörös a kolozsvári hétvégi iskolával kapcsolatban hangsúlyozta: az anyaországi alkotók, irodalomtudósok jelenléte nem azt jelentette, hogy az erdélyiek bármiféle pátyolgatásra szorulnának – mert van, aki még mindig ezt gondolja az itteni irodalmárokról – sőt, ennek inkább a fordítottja igaz.

Vöröst nemcsak a Helikon-est alkalmából látogatott el most Kolozsvárra; ő készítette Franz Kafka Amerikájának színpadi adaptációját – a regény dramatizált változatát a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Michal Dočekalrendezésével vitték színre a hét végén. Vörös két évvel ezelőtt is hasonló ügyben járt Kolozsvárott, akkor azŐfelsége pincére voltam című Hrabal-műből készített drámát „segítette” színpadra, a színház stúdiótermében tartott írói esten pedig Karácsonyi Zsolt kérdezte irodalomról és színházról.

Kafka: Amerika

Franz Kafka Amerika című regényének színpadi adaptációja a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. (Fotó: Bíró István)

Visky András felkérésére került kapcsolatba a kolozsvári színházzal, aminek nagyon örült,  s mint mondta, a két évvel ezelőtti adaptációval a Hrabal regényei iránti „kötelezettségét” is lerótta. Vörös ugyanis sosem ültet át regényt, egyszer egy Hrabal-regényfordítást is visszautasított, de verseket fordított tőle. Lírát sokkal izgalmasabb magyarra tolmácsolni, míg a próza nagyon időigényes, ezt az időt inkább saját műveibe fekteti – indokolta.

Az Amerika más, mint az Őfelsége pincére voltam, ebbe a drámába ugyanis Kafka egyéb műveiből – A per, A fegyencgyarmaton – és Václav Havel egyik politikai beszédéből is beépítettek részleteket. Vörös csehről, és nem németről fordított, mivel a rendező és dramaturg ezen a nyelven állította össze a szövegkönyvet. A politikai beszéd lefordítása volt a legnehezebb, mert nagyon furcsán viszonyul az Amerikához.

A Kafka-paradigma című, Kemény Istvánnal közösen írt tanulmánykötete kapcsán Balázs Imre József a szerzői együttműködésekről kérdezte Vörös Istvánt. A kötet a Széphalom Könyvműhely Dialógus című sorozatában jelent meg, amelyben mások mellett olyan szerzőpárosok publikáltak, mint Mészáros Sándor és Keresztury Tibor.

Vörös István-est

Másik izgalmas társszerzős munkája az Apám kakasa című kötet, amelyet Lackfi Jánossal közösen írt. A könyv a legjobb magyar gyerekversek, többek között Csokonai, Petőfi, Arany, Babits, Tandori, Zelk, Weöres, Kányádi alkotásainak átirata. Több kiadást ért meg, nemrég jelent meg bővített újrakiadása. A költő előzőleg megfogadta ugyan, hogy több átiratot, parafrázist nem készít, ám ennek a csábító kihívásnak mégsem tudott ellenállni, sikerült is naponta három verset megírnia, a társíró Lackfi pedig ugyanilyen tempóban alkotta meg idevágó költeményeit.

A folytatásként dalszövegeket írtak át a Karádi Katalin-daloktól az Edda-művekig, ám ezek kiadása végül dugába dőlt egyrészt a kiadó, másrészt a még élő szerzők és jogutódok akadékoskodása miatt. Pataki Attila például nagyon ellenezte, hogy a dalszövegeket kiadják és átirat szülessen hozzájuk. „Meg is értem, mert ezek a szövegek leírva, zenei kíséret nélkül irtó borzalmasak” – tette hozzá nevetve a költő.

Lacfihoz hosszú barátság és számos szakmai siker köti. Ők indították el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kreatív Írásműhely programot. Íróvá mindenkinek magának kell válnia, de ebben lehet és kell is segíteni. Nem Lackfi- vagy Vörös-epigonokat szerettek volna kreálni, hanem mindenkit rávezetni arra, hogyan tudja a tehetségét kamatoztatni. A programban olyan fiatal, ma már ismert alkotók vettek részt mint Pion István, Simon Márton, Ughy Szabina, Ayhan Gökhan vagy Dávid Ádám. Vörös szerint az irodalmi műnek, még a szonettnek is két centrum körül kell mozognia, annak ellenére, hogy az amerikai íróiskolák az egy középpontra esküsznek. Ezek az iskolák százával termelnek ki úgynevezett profi írókat, akiknek minimális esélyük van arra, hogy valóban nagy írókká váljanak, így aztán beszippantja őket filmgyártás, az amerikai sorozatoknak ezért vannak remek forgatókönyvírói.

Majd a tavaly megjelent, Tőlem távoli cselekedeteim – Választott versek Vörös István 50. születésnapjára című könyvről folyt a beszélgetés. A száztíz verset tartalmazó a kötetbe – amelyet irodalmár és művészkollégái állítottak össze – mindenki egy-egy verset javasolt az alkotó 1985-től 2013-ig terjedő életművéből. Ízelítőként a költő felolvasta a Rigótáncot, amely nagymamája halálához kötődik.

Vörös-kötetek

Az est befejezéseként a legújabb Vörös-kötetet ismerhettük meg. A Százötven zsoltár modern, 21. századi istenképet tár elénk. A zsoltárokban nagyon sok a harag, de költői erejüket föl tudta használni az átiratokban. Az idegengyűlölet, az alá-fölé rendelő viszony és a hímsovinizmus leépítésére törekedett, korszerűsítve a szakrális énekeket. Honnan tudhatjuk, hogy az Isten férfi-e vagy nő? – tette fel a kérdést Vörös, majd hozzátette: valószínűleg egyik sem, a zsoltárokban mégis mindig ’uram’ megszólítással találkozunk.

Vörös felolvas

Arra a kérdésre, hogy mitől lesz irodalmi mű egy zsoltár, elmondta: ez olvasattól és kontextustól függ, templomban énekelve természetesen szakrális jelentést kap, ám ha otthon, magunkban olvassuk, versként működhet.  Minden ima versnek, és minden vers imának is tekinthető – jegyezte meg a költő, és végezetül felolvasta az 59., A költészet ellenségei című zsoltárt. A versben (vagy inkább zsoltárban?) ez áll: „Én pedig énekelek, / mert Isten az én olvasóm, / és én az ő olvasója / vagyok.”

Ennél frappánsabban nem is lehetett volna zárni egy irodalmi estet, utána meg át lehetett sietni a Szamos-parti teátrumba megnézni Kafka Amerikájának színpadi adaptációját, amely frenetikus élmény volt. Az előadásról hamarosan részletesen is beszámolunk.

Varga Melinda

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.