Mire képes egy néma h?

Boldogh Dezső kétnyelvű kötete a lélek történelmével foglalkozik, így próbálja ráébreszteni az olvasókat arra, hogy lássanak túl saját életükön. A Történelem című verseskönyvet mutatjuk be.

Gyakran összetévesztenek Boldogh Dezsővel. A félreértés alapja, hogy vezetéknevünk csaknem teljesen megegyezik. Dezső a sajátját megemelte egy néma h-val, nekem az egyszerűbb változat jutott születésemkor. Neki mindez menedék, hiszen valódi neve egy nála korábban debütált pályatársáé is, így megfontoltan ezen a művésznéven publikál. Figyelemreméltó költő, ez már kiderült Gyalogbeszéd és Éjszakai kamionos című köteteiből. Boldogh Dezső tehát nem én vagyok, hanem egy negyvenes évei közepén járó költő, akinek kétnyelvű, válogatott verseskötete 2014-ben jelent meg Történelem (Die Geschichte) címmel.

Mielőtt azt hinnénk, hogy Dezső a közéleti líra majdnem lekésett vonatának utolsó kocsijára szeretne felkapaszkodni, érdemes átolvasnunk a címadó verset, annak egy részletét:

Kedvelem a másvilági lángok
fakó jelírását, árva énekét,
ki lénytelen az űri-méhbe vágyott,
ha a fényalatti térbe színrelép.

Sürgő múltat temet, száraz okokat,

Viselem helyette bámuldozva én,

Évezrek súlyát, ükös alakokat,

S a fontosabbat csak néha sejteném.

Ebből is látható, hogy Boldogh Dezső nem politizál, nem „közéletizik”, sőt még nagy történelmi összefüggésekre sem világít rá a szabadverset és a klasszikus formavilágot ötvöző költészetében. A lélek történelmével foglalkozik, az úttal, amelyet „évezrek alatt” a fénybe és onnan a „fényalatti térbe” visszatérve teszünk meg. Ez így első olvasásra ijesztő lehet, hiszen azt a benyomást kelti, hogy Dezső költészete vallásos, buddhista vagy ezoterikus. Ráadásul zsidó-keresztény, netán katolikus, hiszen verseiben megjelenik a „Jósiten”, az „Úr” vagy éppen a középkori szentek. De mégse ijedjünk meg annyira ettől a kellemetlen metafizikai problémákat feszegető költészettől, mert a versek többsége azt kérdezi az olvasótól: mit kezdjünk a hittel, a lélekkel és a léttel a mindennapokban? Például akkor, amikor „végignézel egy híradót aztán az összes ismétléseket”, vagy amikor „az esztendők elvesztik jelentőségüket”. A költői hanggal együtt az olvasó is ráeszmélhet arra, hogy amit maga körül lát, az illúzió és ideges nyüzsgés, ami pedig elveszik ebben a kavalkádban, az éppen a létezés törvényszerűségeinek felismerése: „elhunysz aztán száz év múlva meg ülve lebegsz / majd egy ostoba hév-en vagy röpülőn a magasban”.

A Hétköznapokban, a kötet egyik legjobb versében ötvöződik a Boldogh Dezső költészetét jellemző forma- és témavilág:

…Isteneimre igyunk és éljünk jól befelé szólsz
lassú mosollyal szívod az elkunyerált cigarettát
és körülötted bomlik a kastély langybelű káosz
mint amilyenből vétettünk valaha megigéző
tükrök perzsa fotel egy jim morrison-szerű ember  
lép hozzád közelebbről kő-lepedék szerű vén arc
kétezer éves vad tulipán falakon fura címer
régi barátnők árnyai tév-tanítók feketében
asztalodon egy élet-elixírrel telepancsolt
karcsú pohár…

[…]

…Csak lerovom köreim mert tartozom én is az égnek
mormolod ismét reggeli fény gonoszok szeretése
nyűtt hegedűk csupa zsongás némi humor felerészben
így telik életed itt el szűnnek a vad ideák is
rá-rátéveszmélni a múltra furcsa bizonyság
szikláid leomoltak és ez a pálmafa-hajtás
parkettádból egyetlen jó sky-chaneled most
mint a magányos egykedvűek furcsa talánya
köznapi dolgok közt kataton lebegésed is elmúlt     
járod az árnyékod lefedő tömegekkel a várost
vésed a tőrbe neved még tesz-vesz benned a csontváz
álomi táj szent műanyagokból fos-színű házak
metró-hullák rossz grafitik kifelé fuvarozza
tested a konflis hála az égnek északi fényben
húzol el innét újra felébredsz már nyalogatják
arcod egy bosch-szerű piktor tájairól idetévedt
végülis ártalmatlan szörnyű szép szalamandrák
később lusta kövér tehenek mint india párás
reggelein pedig életedet itt töltöd a nyolcban 
meg születésed előtti szeszélyes égi-lakók közt…

(A teljes vers itt olvasható.)

A néhol hexameterbe hajló, időmértékes lüktetésű sorok azt tükrözik, mintha egy idős, tapasztalt lélek osztaná meg velünk vándorlásélményeit, aki éppen itt dekkol a „fos-színű házak” között, Budapest nyolcadik kerületében. A szabad, áradó gondolatok, a központozás hiánya pedig olyan hatást keltenek, mintha a szürrealisták automatikus írásmódját próbálgatná a költő, aki versírás közben elküldte a tudatot egy frissítő zuhanyra. Éppen ezért nem tesz jót a Hétköznapoknak a modoros kezdés a három ponttal, hiszen a Hamvas Béla Karneváljából ismert fogás szükségtelen erőlködés az egyszerre újklasszicista és neoavantgárd versbomba-gyárban. Ugyanez mondható el a szójátékokról, például a „rá-rátéveszmélni” szóalkotásról vagy később a „(fr)ady-szobrot”, a „rászedett-vedett utókor” és az ehhez hasonló kifejezésekről. Ezzel szemben megfelelően oldják a megnyilatkozás komolyságát a versbe szüremkedő popkulturális elemek, legyen szó egy „jim morrison-szerű” emberről, egy graffitiről vagy a „sky-chanel”-ről. Ezek leplezik le igazán a költőben mocorgó modern embert, aki a korábban elmondottak ellenére nem pap, nem is buddhista szerzetes, hanem egy átlagos pasas, aki szeretné átlátni mostani és egykori életeit. Aztán lerója köreit, mert tudja, tartozik ő is az égnek.

A különböző életekben megtett köröket pedig a Fele-élet foglalja rendszerbe. Megtudhatjuk belőle, miként egyeztethető össze Boldogh Dezsőnél a mennyország létezése és a lélekvándorlás. „[M]ár megboldogultam rég az örök mennybe juttatott sorsom / (kiderült persze köztes lét az is)” – olvashatjuk az ókor óta népszerű, reneszánszban is divatos magyarázatot, amely ideiglenes állomásnak tekinti a mennyországot a halál és az új élet közti úton. Talán éppen ez a ráébresztési kísérlet teszi izgalmas, a szakralitással kacérkodó kötetté a Történelmet, a szemlélődésre, a körülöttünk lévő kirakatvilág kulisszáinak felfedésére késztető szöveggé a verseket. Segít viszonylagossá tenni életünket, sorsunkat, miközben saját látomásaival, saját lelkének történelmével bizonyítja világmagyarázattá emelt gondolatait:

„Nézem én az öreg csősz meg a macskám
fele-életemet ahogy elfut a víz nyaldossa bakancsom az ár
ő pedig úgy tesz mint egy nagyokos jelentését félfüllel hallgatom csak
mert akit mennybe juttatott jósora régen
annak hátralevő évei úgy úsznak elé mint a voltak
melyeket átélt már egykori-ősöregen
újracsak ezzel a macskával aki úgysem értheti ezt az egészet
bár ezer éve kíváncsiskodik most is köntörfalaz ravaszkodik nekem
és csak löki a betanult latint”

(Fele-élet, a teljes vers itt olvasható.)

Az egyes példányok számozottak, a kiadó ezzel is jelzi, hogy nem az átláthatatlan könyvpiacra szánt terméket tartunk a kezünkben, hanem különlegességet. Ennek mindössze annyi a hibája, hogy Boldogh Dezső kötete szinte megszerezhetetlen. Legfeljebb a kiadó Facebook-profilján keresztül tudunk egy-egy példányért esedezni.

A Hochroth Budapest a kortárs német és a magyar irodalom párbeszédét tűzte ki célul, amely láthatóan inkább kultúrmisszió, mintsem üzleti vállalkozás. Bak Rita fordításai hozzájárulnak ahhoz, hogy Boldogh Dezső ne csak a magyar kultúrturistát próbálja meg eligazítani a lélek kibogozhatatlan útjain, hanem a német olvasókat is. A szerző nevében található néma h pedig egy különleges vándorlással kerül a borító közepére, ahol a kiadó logójává válva új jelentéssel töltődik fel, mintha maga is azt szimbolizálná: érdemes figyelni a véletlennek hitt apró összefüggésekre.

Boldogh Dezső: Történelem / Die Geschichte. Hochroth Budapest, 2014.