Kerámiaművészeti pillanatkép Pécsről

Kettős tárlat nyílt Pécsett: Nagy Márta (60+) és kerámia szakos tanítványai diploma-kiállítása (+5) a Nádor Szállóban tekinthető meg. – Gilbert Edit a megnyitón járt.

Érdekesen keretezik a júniusban megnyitott kerámiakiállítások a műfaj pécsi életét. A most végzett fiatalok és mesterük, Nagy Márta professzor tárlatai a huszonéves kezdők és tanáruk friss produkcióit vonultatják fel.

A két esemény természetszerűleg összefolyik, térben is organikus az összeköttetésük. Az átjárással nincs is gond a pusztuló egykori Nádor Szálloda egyik földszinti terméből a másikba. A Nádor Galériának elnevezett, folyamatosan üzemelő, kiállításoknak és konferenciáknak is helyet adó épületrész állaga azonban enyhén szólva riasztó (mindennemű s magas fokú adózásom mellett a rom esztétikájának). A tégláig lecsupaszított fal, a vezetékek, szerelvények látványa hatásos. Mégsem múlik el aggodalom nélkül a bent töltött idő, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy nem zuhanhat ránk bármikor egy darab a meztelen, sebes, toldozott-foltozott mennyezetből. (Kis pécsi közérzetjelentés: Nádor, Magasház – semmi sem történik velük évtizedek óta a hivatali papírforgatáson túl.)

A megnyitó egy pillanata

Vissza a kiállítókhoz. A Pécsi Tudományegyetem egyik legifjabb – s legkisebb – kara jól döntött, amikor diploma-kiállítását a belváros szívében rendezte meg. A Művészeti Kar a Zsolnay negyedben működik annak megépítése s átadása óta, immár negyedik éve, néhány kilométerre a város hagyományos központjától. Életképes elképzelés, hogy az ott tanulók és alkotók bizonyos eseményeiket ide telepítik, visszahozva egyes kulturális funkciókat a citybe. A régi és új centrum közti oszcillálás gyakorlatias, amint az is, hogy a szak vezetői időről időre Zeller Gyula rektorhelyettest kérik fel megnyitni bemutatkozásaikat. A közgazdász Zeller a kar helyzetéről, új kínai kapcsolatáról beszélt, a város polgárainak figyelmébe ajánlva a kar jelentős teljesítményeit. Elmondta: reprezentatív ajándéktárgyak készítésére kérte fel a keramikus hallgatókat az egyetem részére. Kiváló retorikával, bátorítóan azt is jelezte: a konkrét térben honnan hova juthat el szerencsés esetben a fiatal művészpalánta.

Kint és bent

Figyelemre méltó alkotások születtek a kerámia tanszakon. Használati tárgyak és műtárgyak egyaránt. Hézső Dorina „Fürdőszobaszett”-jének szögletes dobozai helyenként íves vonalaival megindítóak: a praktikum és a poétikus szabálytalanság finom összhangja jellemző rájuk. A másik, gyakoribb terep, ahova keramikusok terveznek, a konyha, az étkező. Ózsvár Zsófia fehér porcelán „Reggeliző étkészletében” a hármas kiszögellésű darabok – a negyedik „sarok” íves – ugyancsak ötvözik a fenti két kritériumot, hozzá szabályosabb teás- és kávéscsésze-sorozat is tartozik. Színes csuprok, kézzel festett stúdiókerámia-tárgyak (Pálinkás Dominika munkái), amorf rakuedények (Zubor Loránd alkotásai), falburkolatok (Fű Borbála: „Plasztikus kerámiaburkolat”), tárolóedények, színes tányérok és tálalóedények (Boleman Bence Zoltán: „Tálalókészlet”). Elöl, középen három váza vonta magára a tekintetet. Öblös és kevésbé öblös, három színben s égetési módban (Kovács Zoltán: „Korongozott vázacsoport”). Mint megtudtuk az intézet jelenlegi vezetőjétől, Fusz Györgytől, komoly szakmai tudás, technika áll elkészítésük mögött. Természetesen nem használatitárgy-mivoltuk fémjelzi a munkák értékességét. Totemek, civilben „Raku padlóvázák” (dr. Nagyné Fazekas Éva Adrienn), különféle figurák és elrajzolt alakzatok jelennek meg a tárgyakban, amelyek az alkalmazhatóság és a dísz, az esztétikai-művészeti jelenlét és a praktikum metszetében léteznek.

Ózsvár Zsófia fehér porcelánjai

A tanárnő kamarakiállítását – a 60+ fantáziacímmel ellátott tíz alkotás tulajdonképpen egy év termése: Nagy Mártának, a szak megalapítójának és töretlen továbbfejlesztőjének a Bőr című sorozata – Barcsi Tamás filozófus nem a kisebb-magasabb teremben nyitotta meg, ahol a tárgyak álltak. Ott nem fért volna el a sok ember, meg hát ott nem volt mikrofon, s talán nem is lett volna szerencsés a tízperces nézelődés után újra összehívni a jelenlévőket – a másik helyre, az újabb megnyitóra. Nagy Márta a hallgatók diplomamunkáinak bemutatója után a nagyterem pódiumára szólította a pécsi filozófust, egyetemi oktatót, aki ott olvasta fel költőien filozofikus szövegét a művésznő tíz alkotása közül néhányról. Célorientáltabb, megfoghatóbb, amit tőle hallunk, ha egyúttal magunk előtt látjuk beszédének tárgyait. S ha a meghirdetett időpontban kezdheti el a megnyitót, nem maradnak le róla azok, akik kifejezetten ide, a második kiállításmegnyitóra készültek s érkeztek.  

Barcsi Tamás megnyitóbeszéde

Többféle bor, pillanatok alatt elfogyó pogácsa, rengeteg fotózó, s a székek hiánya jellemezte a helyszínt. (Érdemes lenne utóbbiakból a mindenkori kiállításszervezőknek néhányat mindig elhelyezni itt-ott, hiszen érkezhet olyan személy, akinek szüksége van rá, s akinek az egyórás ácsorgás és sétálás a tárgyak közt kifejezetten megterhelő.) Horváth Boglárka Zsanett szellemes beton ülőalkalmatosságaira, „Beton ülőbútorok köztéri csobogóhoz” mégsem merészeltünk lehuppanni. Aggasztó volt a hátizsákos, gyakran hátrafelé araszoló lelkes fényképészek hada, köztük sok diáktárs a törékeny állványok és tárgyak közt, ám mindegyik megmenekült (egyikhez-másikhoz hozzáértem: profin rögzítették őket kívül-belül, s csak egy pohár tört el a pulpituson).

Tárgyak és vendégek

Ám térjünk vissza Nagy Márta műveihez!

Tisztítatlan, legtöbbjüket égetett dunai agyagból készítette, s többnyire puha, áttetsző selyembe varrta őket: a hol geometrikus (leginkább hasáb-), hol pedig organikus (sárrög, kő formájú) barnásszürkés tárgyakat.

Mindenekelőtt a nyers hús és a rajta feszülő hártya megformálásának tűnik e sorozat. E komponensek kettőssége számtalan asszociációt hív életre. Emberi és állati hús. A hártya hol a test része, hol az azt burkoló ruha, kendő. Halotti lepel. Sőt tok, zacskó, csomagocska, amint az Egy darabka boldogság című aprócska, rózsaszínű kendőbe szorosan bebugyolált, nem szigorúan szögletes entitás esetében. Mint egy kisbaba a (közel)múltban, időben és térben tőlünk csak kissé eltávolítva, ahol így védik, dédelgetik (szorítják össze batyuba, szinte levegőt sem hagyva neki) az újszülöttet. Ha alaposan, feszesen bepólyált kisbaba, akkor azért félelmetes, mert a feje nem látszik ki – legyen inkább ajándékdobozka kedvesen becsomagolva, gondosan ráhajtva alul-felül a fület. Meglepetés – titokzatos tartalommal. Akár cukorka, bonbon, vagy más, kissé kidudorodó rejtély. A címben itt vállalt boldogságképzet megindító és enyhén ironikus volta a többi alkotásra kevésbé jellemző, azok inkább lírai, melankolikus tónust hívnak elő, s elgondolkodtatnak a létezés, az együttlétezés, az összetartozás, a fiziológia és a metafizika közösségéről.

"Egy darabka boldogság"

A Kilégzés és a Belégzés a szoros együttlét és a jótékony távolság egyként szükséges mivoltáról is szól. Mindkét állapot elengedhetetlen az élővilágban és a humán szférában, biológiai és társaslélektani vonatkozásban egyaránt. A finoman, mívesen kiképzett anyag, az agyag és a hernyóselyem redői, a mindig másként megszőtt, és aprólékosan, kanyargósan megvarrt, különböző színű és tömörségű textília – mind a létezés variációinak reprezentációi. Hol a körkörösség évgyűrű-szerkezete, hol a beszúrtság-bevarrtság (Belégzés) buborékokat képező tapadásai, hol a párhuzamosan futó vonalak, hol más mintázatú selyem borul valamiképpen az agyagra. Erezet, ívelés, pulzálás egy pillanata a faktúrán, s gyakori biológiai (pl. kövirózsa) mintázat a textúrán. Egymás mellett, szeparáltan is megtalálható a két fő komponens: külön az agyag (anyag, hús) és a textil (ruha, harisnya, tetoválás, pléd) a Bőr 5 kompozícióban, a felöltöztetett és a meztelen kettősségében, egymásmellettiségében. A Bőr 4-ben finoman szőtt hálóval beborított, beburkolt, tartósított torzót, a Bőr 3-ban akár zsineggel összefogott sonkát láthatunk. Miniatűr, poétikus megformáltságuk közelíti őket s helyezi el közös artisztikus-mentális térben. A természet egy-egy lágy kontúrú darabkái ezek/ők, terjedjen az asszociáció akár az élő vagy holt, az emberi, állati, a kőzet vagy a fa felé.  A materiális és a szellemi, a fizikai és spirituális sík egymást kölcsönösen feltételező viszonya, mint értelmezési lehetőség rendre megjelenik ezekben a műtárgyakban, többértelműen. A hiány címűben a nyitottság felkelti mind a csonkoltság, mind a folytathatóság, kipótolhatóság, jóvátehetőség képzeteit.

"Hiány"

A Közös bőr sötét közös burka és az alatta megbúvó talán külön testek szintúgy lehetővé teszik, megengedik, hogy a gyászt, a közös teher- és sorsviselést tragikus, komor és katartikus természetűnek érezzük. Széttartás, összetartozás, elesettség, szétnyomódás, elnyúlás, deformálódás, individuális és együttes szenvedés. Seb, betegség, kínlódás. Vér és műtét utáni sebvarrat. A szinte fekete palackzöld bársonypárna-alátét és a simára csiszolt bézs korong, a húsvágódeszkát asszociáló aljzat, avagy a fehér rusztikus kőcserép lap szintén hozzáad az érzethez és értelmezéshez e tárgyak világban elfoglalt helyét illetően. Belekomponálja őket szerzőjük környezetébe, megmutatva-felkínálva nekünk elhelyezi őket az univerzumban.

"Közös bőr"

Helyzetük, ittlétük, megtapadásuk foka és mikéntje, kéznél levőségük természete alapzatukkal is azt a gondot és gondosságot idézi, amivel Nagy Márta mind az utóbbi évek kisméretű kerámiáit, mind a hírneves és monumentális Kaptár burkolatának alapegységeit és kozmikus szerkezetét kiképezte – s azt az alázatot és precizitást is eszünkbe juttathatja, ahogy tanítványaival és a rá bízott szakkal bánik.

A kiállítás július 5-ig látogatható.

Gilbert Edit

Fotók: Fülöp György