Attitűdköltészet vulgaritással

Frakkba öltöztetett dekadencia, identitáskeresés, városhangulatok, filozofikus mélységek catullusi káromkodásokkal, attitűdköltészet, amelyben Berzsenyi, Csokonai, Ady, Pilinszky, Petri György, Villon, de még egy kis Ószövetség is elfér – Horváth Benji Bretterén jártunk.

Attitűdköltészet vulgaritással

Horváth Előd Benjamin – vagy ahogyan újabban nevezi magát: Horváth Benji –1988-ban született Marosvásárhelyen, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán tanult filozófiát és vallástudományt. Számos magyarországi és erdélyi folyóiratban publikált verset, esszét, kritikát. Első kötete, A cseplini díva 2009-ben jelent meg a kolozsvári Koinónia Kiadónál. Elnyerte a Látó és a Műút folyóiratok nívódíját 2010-ben, illetve 2013-ban. Ő Erdély második slam poetry-bajnoka, valamint a Bretter Kör alelnöke.

A kolozsvári Bulgakov emeleti termében szépszámú közönség előtt egy vékony kötet anyagának is beillő kéziratcsomagot olvasott föl, az utóbbi egy év verstermésének válogatását. Elhangzott Beatcore című verse is, amely az előző Bretterén elhangzottakra reagál. Akkor ugyanis Balázs Imre József úgy vélte, Benji lírája a beatköltészethez áll közel. Ő azonban nem tartja magát beatköltőnek, egyféle ellenpontozásként írta a verset, amely így zárul: „nyár szakad. délután / hallani lehet, ahogy ropognak / a nyárson a békemadarak”.

A versek felolvasását Gábos Dezső vitaindítója szakította meg, ami nem volt túl szerencsés megoldás, úgy hatott, mint egy jó filmjelenet közben a reklám. Jobb lett volna  a versek végére hagyni. Az alapos, bölcsészműgonddal megírt szöveg legfrappánsabb mondata: „A költőről az a hír járja, hogy Euterpét néha térdre kényszeríti. S Euterpé ezt elnézi neki.”  Gábos Dezső szerint Horváth Benji verseit nagyjából két város, Budapest és Kolozsvár hangulata és a hozzájuk kapcsolódó élmények határozzák meg. A szövegek mögötti mélyebb gondolatok megismeréséhez az embernek át kell lépnie a köznapi értelemben vett költészet határait. Ha ez sikerül, olyan problémákat fedezünk fel a dallamos, fülbemászó sorok, a káprázatos költői képek, játékos belső rímek mögött, mint identitáskeresés, hűség önmagunkhoz, hovatartozás, az emberi felelősség határai. Frakkba öltöztetett dekadenciával, látomásos, végzetszerű képekkel, kognitív disszonanciával csalogatnak a versek egy olyan térbe, ahol a költő otthonosan mozog. Valahogy így érezhette magát Odüsszeusz Kirké szigetén.

A vitaindító után Benji felolvasott még néhány verset, majd ötperces szünet következett, amolyan vihar előtti csend. Az első hozzászóló, Lakatos Róbert úgy vélte, zavaróak versekben a vulgáris kifejezések, nem illenek oda,  kilógnak a „négybetűs” szavak. Ennek kapcsán Catullusra terelődött a beszélgetés, Bréda Ferenc ugyanis azt hozta fel a meghívott mentségére, hogy a nagy klasszikus is szép kerekeket káromkodott metrumban. „Ki fogja nőni, meg fogja unni, ezek fiatalkori vagánykodások” – érvelt  az esztéta, aki érdekesnek találta az ellentétes költői képek, például a ’virágszirom’ és a  ’vérfarkas’ összekapcsolását.

Míg a Bretteren hölgymeghívott esetén gyakran az a kérdés, hogy női lírát művel-e a szerző, Varga László Edgár ezúttal azt emelte ki, hogy ezek a szövegek „macsósak”, a „férfibánat versei”, keveredik bennük a keménység és az érzékenység. Balázs Imre József szerint is meghatározza a verseket a férfi-magatartás. Tulajdonképpen attitűdköltészettel van dolgunk, amelybe a vulgaritás is belefér, a kontextus megkívánja, hogy a költő itt-ott egy-egy pikánsabb szót használjon. Lakatost ez sem győzte meg, szerinte a kifogásolt kifejezések úgy hatnak, mintha az olvasó széke alatt bomba robbanna, vagy a hóesést nézvén fejbe verné egy jégdarab.

Karácsonyi Zsolt elemzésében Berzsenyi és Csokonai közötti játék ez a líra, ahol Berzsenyi az egész, Csokonai pedig a pikánsabb, vulgárisabb rész. Ugyanakkor nagyon fontos utalások találhatók benne Ady, Pilinszky, Nagy László, Petri György verseire. Ez a költészet különbözik az első kötet anyagától, vulgaritásával nem akar polgárt pukkasztani, ami különben is nehéz lenne, ma már legfeljebb robbantani lehet a polgárt. A négybetűs szavakról Karácsonyi megjegyezte: nem kell elmennünk  a kilencvenes évek transzközép-generációjához ahhoz, hogy ilyesmivel találkozzunk az erdélyi magyar lírában. Ott van például Palotás Dezső, Szőcs Géza, Markó Béla vagy Kovács András Ferenc költészete, ők is éltek néhanapján ilyen kifejezésekkel, nem beszélve Sziveriről, Tolnai Ottóról vagy Németh Zoltánról. A Bretter Körön akkor leszünk igazán „vagányak”, ha ezeket a neveket jól ismerjük, önmagában egy négybetűs szót versbe csempészni és felolvasni nem vagányság.

Az elmondottakra reagálva a meghívott elmondta: a vulgaritás régóta foglalkoztatja, első kötete kötött verseibe nehezebb volt beillesztenie, de oda is becsempészte. Úgy véli, a szakrális és a vulgáris egymással harcol, egymást egészíti ki az ő versvilágában. A Berzsenyi–Csokonai párhuzammal egyetértett, mindkét költőt közel érzi magához, ahogy Petrit is, aki egyébként egyik első mestere volt. Ezt a fejezetet, amelyből egy kis ízelítőt kaptunk, lezárta, a továbbiakban mással szeretne kísérletezni. Hamarosan kötet formájában is viszontláthatjuk a verseket, az Erdélyi Híradó Kiadó-FISZ Könyvek gondozásában fognak megjelenni.

Varga Melinda