Mányoki Endre szerkesztésében

PROLÓGUS

 

Kölüs Lajos

Jack Filose (Original mix)

Kertész Jenő: Pro Fil(os)

Deák Csillag: (Tarr Béla – Proloque)

 

Ma tudtam meg önkéntesen, hogy egy vézna, törékeny, ritka fonálszerű lény vagyok. Fonalasan az. Fonál alakú, ha így jobban tetszik. Egy új rendszertani egység. Gyéren világítok, akár egy hunyorgó csillag. Ekto- és endoplazmikus régiókban lehet rám bukkanni. Csontosnak nem vagyok mondható, de gyengédnek és finomnak igen. Kényes vagyok és lesoványodott, olykor nyúlós, erőtlen, rostos és elkeskenyedett.Tagjaim felszínesen hasonlítanak egyes lények multigénszerkezetére. Morfológiai leírásomat és karakteremet (sugárzó fonalas pseudopodiás, viszonylagos inaktivitás) megosztottam környezetemmel, családtagjaim és barátaim attól kezdve elkerültek, mondván, túl kreatív vagyok és nemesen gusztusos, de inkább akváriumban látnának szívesen. És akkor nem lenne akadály, hogy törődjenek velem. Mert törődni akarnak velem. Egy fonál is törődik, foszlik, szálassá válik, annak ellenére, hogy maga is egy szál. Fonal. Ervin ezt különös hangsúllyal ismételte nekem, már-már zsörtölődve, hogy miért nem jött rá hamarabb, miért én voltam az, aki felismeri saját gyengéjét, és nem ő, Ervin, aki a világot csak belülről látja, mert ő a világ. Gázórákat rajzol, mint Könyv Kata, színeseket, zöldeket, mint a papagájok, szociológiailag hitelesen, bár egyesek szerint zoológiailag a helyes megnevezés. Zsenánt lenne más szót használni, mégis egy parazita vagyok. Fonálféreg. Egy nyúlvány. Agyi tevékenységgel megáldott és bíró lény. Filose. Jack Filose. Nem tévesztendő össze Bonddal, James Bonddal. Ervin szerint ez egy balítélet büszkeség nélkül, kihat rá is, gázóra leolvasás közben érzi, hogy szeme előtt mindenféle fonálszerű alakzatok, foltok, pontok lebegnek, úszkálnak. Néha begerjed, ilyenkor a pincébe kell mennie, brikettet hoz fel onnan, jéghideg van a lakásában, briteket szállásolt el néhány napra, valami rehabilitációs nagygyűlésre jöttek, radikalizálódtak a hajléktalanok, akikről már azt hitték, hogy kihaltak gonosz mosollyal az arcukon. Az államkasszára fájt a foguk, bele is tört mind a harminckettő, bár sokuknál jó, ha egy látható. Ervin azt hitte, hogy könnyebben jut a túlvilágra az, aki elaltatja fülcsengését, a rossz hallás következményét. Mindez nem kerül pénzbe, bár nem ingyen van, még a zsemléket is kenegetni kell, hogy ropogósak legyenek, senki sem gondolja, hogy a sütőipar megáll a saját lábán. Marosán György is kimondta: Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy! Ervin szerint tárgyalni kell, mert különben szendvicsemberek lepik el az utcákat, nem lehet beléjük harapni, nekik elég lesz egy pohár tea is. Ervin feje fő, nem elég álmodozni, egy nagy-nagy álom kell, ismételgeti.  Fonalasan. Fonálszerűen. Egy fortocskát nyitottam ki, kell a levegő, még akkor is, ha kint szmog van.  Ervin egyetért velem. No meg Tuskó Hopkins is, Ervin kedvence. Azon vagyok, hogy ne főjön tovább Ervin feje. Van megoldás. Fél zsemléket adunk csak, és akik kapják, félpofával, félszemmel pucsítanak majd a kamerába, elfogy a lélegzetük, megérte, hogy sorba álltak. Ritkulnak. Ahogy fonál is egyre soványodik. Foszlik. Aki nem hasonlít a fonálhoz, vagyis rám, az lehet az utolsó, a legszerencsésebb. Bölcsen hallgat, mert neki már nem jutott semmi. Még egy fél zsemle se. Belőle Unknown naked filose amoeba lesz az Aquafarmon. Fényt bocsát ki. Én meg fonalasan nézem. Fürdök a fényben, mint Jack Filose. Ervin meg kertészkedni fog, és dúdolja, kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek.

 

 

Gueth Péter

Levél Bélának

Gerle Kiss Éva - Ebédidő

Kölüs Lajos: Te, ott, aki nem a sorban állsz

 

Drága Bélám!

Először is kérlek, ne haragudj, hogy csak most válaszolok neked. Leveled nagyon mélyen megérintett, és kellett egy kis idő, míg átgondolom a válaszomat. Az elzártság, amiben mostanság élek, úgy érzem, talán túlságosan lassúvá tett, legalábbis ha hozzád mérem magamat. Nem vagyok rá képes, hogy úgy suhanjak, mint a szél a fák között, bele nem akadva ágakba, bokrokba, mégis sodorni magammal mindent, ami sodorható. De azét persze haladok, komoly eredményeket értem el, és nem is akarok panaszkodni, különösen is, mivel ezt az egészet én választottam. Jó ez így. Már csak Erzsébet miatt is. Még mindig sokat álmodom vele, de azt hiszem, lassan túlvagyok rajta.

Képzeld, találkoztam valakivel. Múlt csütörtökön lementem a faluba, hogy bevásároljak. Hetente kétszer járok le, hétfőn és csütörtökön, megveszem amit kell, aztán irány vissza, nekem most az emberekből ennyi is bőven elég. A falusiak úgy tesznek, mintha ügyet se vetnének rám, senki se kérdezősködik, de tudom, hogy megbámulnak, és susmorognak rólam, annak ellenére, hogy nem tudják, ki vagyok, csak annyit, hogy a Dácsay villában lakom.

Na, de a múlt csütörtök. Későn mentem le, egész éjjel dolgoztam, és nagyon elaludtam. De legalább befejeztem az órás képet, amiről múltkor írtam, címe még nincs. Szóval zárás előtt nem sokkal érek a boltba, alig van pékáru. Két megszikkadt zsömle meg egy kifli, bosszankodom, hogy jöhetek le pénteken megint. Állok a pénztárnál, előttem egy fiatal nő. A pénztáros elütött valamit a gépbe, sztornózni kellett és elment szólni a főnökének. A nő váratlanul hátrafordul és szó szerint ezt mondja: Jó napot művészúr, remélem, jól telik az idő itt mi nálunk. És az időt olyan hangsúllyal, olyan erős nyomatékkal mondta, hogy Bélám, én úgy zavarba jöttem, hogy a zacskót a két zsemlével, meg a kiflivel odanyomtam a kezébe, letettem a kosarat, és kirohantam a boltból. Hazáig meg se álltam, teljesen fel voltam dúlva. Mit akar ez tőlem? Mi van az idővel? Honnan tud erről? Leültem, elszívtam vagy fél doboz cigarettát, mire megnyugodtam.

Biztos vagyok benne, hogy neked nem kell magyarázzam, hogy ez látszólag ártatlan kérdés miért kavart fel ennyire. Szerintem te vagy az egyetlen ember, aki ezt világosan érti, úgyhogy a részletekbe most nem is mennék bele. A lényeg, hogy van itt valaki, ebben az eldugott, világvégi sártengerben, aki meglátott engem, és ez felkavart. Mert pont azért jöttem ide, hogy ne lássanak meg, hogy senki se lásson semmit. És mégis.

A helyzet az, hogy csütörtök óta állandóan az utat lesem. Kinézek a kapuból, hogy nem jön-e, hogy nem hozza-e vissza a zsömléket? És nem tudom eldönteni, hogy ettől félek, vagy éppen ezt várom. Pénteken lementem a boltba, de nem volt ott, ahogy hétfőn és kedden se. Szerdán egész nap esett, úgyhogy itthon maradtam. Ma nem tudom, mi lesz.

Közben meg folyton Erzsiről álmodok. Tegnap például azt, hogy terhes lett és ikrei születtek, de egy másik férfitól. Én meg mindenkinek azt bizonygatom, hogy ők az én gyerekeim, de senki se hisz nekem. Borzalmas, hogy még erre a hülyeségre is képes lennék érte, legalábbis álmomban. Na, de ennyit erről.

Röviden arról, amiről leveledben írsz. Az ötlet nagyon tetszik. Szerintem jó kis forgatókönyv lesz belőle. Én talán színes filmre dolgoznék a téglafal miatt, de te vagy a rendező, biztosan jól átgondoltad. Kell még néhány nap, és írok neked erről bővebben, már van is pár ötletem, amit talán hasznosítani tudnál, de be kell fejezzem a másik képet amin dolgozok, mert addig képtelen vagyok ebben a témában kellően elmélyülni.

Addig is, vigyázz magadra, szeretettel gondolok rád,

Lali

 

 

Kertész Jenő

A groteszk

Gerle Kiss Éva: Talán

Gueth Péter: A maradék

Képtelen vagyok egy helyben ülni. Csak a stáb figyel rám. A forgatókönyv csak a fejemben létezik. Utasítások vannak, amelyeket én osztogatok. Rossz fényviszonyok.  A szcenárió, mint tudjuk, a készen kapott viselkedések és párbeszédek partitúrája. Ezeknek nem lesz rá szükségük. A tömeg sorban áll. Áll. A kamera halad. Habár azt állítják, számos az iskolázott közöttük, amit kétlek. Nem hiszem, hogy mindegyikük folyékonyan el tudná olvasni. Maradjunk az utasításoknál. Ezek pszichéjükben sérült emberek. Legszívesebben csatajeleneteket forgatnék velük. Tökéletes személyiségnélküli elesettek, akik jól mutatnának egy doni jelenetben. De jelenleg, egy akármilyen Godot-ra várnak. – A fejeket közelképben kérem!

Most némán lázadnak, mintha itt sem lennék. Jelzem a stábnak, hogy folytassa. - Hadd peregjen! A vágás majd csodákra képes.

Valami csak lesz belőle. A megtervezett jelenetből, csak a csomagosztogatás maradandó. Ennek kell lenni az origónak. Mostanra én is beolvadok a háttérbe. Nem utasítok. Felesleges lenne. Lázadjanak, ha úgy van kedvük. Éjfél előtt az eget eltapasztó grafitszürke felhők elvonulnak és a Hold is előpukkan alóla. Jobbak lettek a fényviszonyok. Közben rájöttem, hogy milyen elvek szerint fogom vágni a filmet. Csak még a zenei aláfestésen kell majd gondolkodnom. Ez majdhogynem jókedvre derít.     –Vége. Menjenek Isten hírével!

A tömeg egy része körülvesz. Többen érdeklődnek, hogy az adománycsomagokat elvihetik-e? 

 

 

Deák Csillag

Időbomlás

Molnár Lamos Krisztina: Kendő

Gueth Péter: Szétbomlás

Csak arra emlékszem egészen pontosan, hogy nem láttuk a napot. Homály volt, félhomály, és talán mesterséges fény is. Hogy milyen napszak? Nem foglalkoztunk ezzel, az órák már régen megálltak és láttuk, hogy mindenütt ugyanazt mutatták: pár perccel 12 előtt jártunk. Valami előtt, ami talán bekövetkezik, valamikor, délben vagy éjfélkor, tök mindegy, hogy mikor.

Elfogadtuk, hogy az idő mérése okafogyottá vált, ráhatásunk nincs, semmire sincs már ráhatásunk, csak színleljük mindezt. Mert mindent tudunk, ezt sulykolták nekünk, közben csak egy dolgot tudtunk, üzemeltetni a gépeket, műszereket, figyelni a jelzéseket, mert akkor semmi baj nem történhet, elkerülhetjük a katasztrófát, aminek már voltak látható jelei, a műszerek nélkül is. Az enyhe időjárás miatt a moszatpáfrányok (Azolla filiculoides), egy szubtrópusi vízinövény tömeges elszaporodása sem volt elég intő jel, ez a növény valósággal kipusztíthatatlanná vált egész Európában. Műszereink jelezték, hogy a moszatpáfrányok leveleiben fellelhető kékalgák megkötik a levegő nitrogénjét, ami nemcsak komoly légköri változásokat, hanem a vízminőség rohamos romlásához is vezethetnek.

Belefásultunk a műszerek figyelésébe, és úgy tettünk, azt gondoltuk, hogy mindegy, nappal van e, vagy éjszaka, nem kell ezt nekünk figyelembe vennünk. Az meg se fordult a fejünkben, hogy majd egyszer számon kérésre kerülhet sor és akkor vallanunk kell, mikor is hagytuk el őrhelyünket, mekkora a felelősségünk a pusztulás bekövetkezésében és lehetett volna mindezt kevesebb emberi áldozattal megúszni. Lassan úgy tűnt, mintha már nem az agyunk lett volna a munkaeszközünk, elértük, ahogyan Kurt Vonnegut Időomlás című regényében megjósolta, hogy a nálunk okosabb gépek kényszerítsenek versengésre, de mi már versengeni se akartunk. És nem vettük észre, hogy időomlásba kerültünk, méghozzá az újrajátszás lehetősége nélkül.

A bizonytalanság bizonyossága vette át a hatalmat, de mi rá se hederítettük erre, mint a hogy arra se, hogy éjfél van vagy nappal, és miért nincs többé napfény Akkor se változtattunk magatartásunkon, amikor a műszerek először regisztráltak sötét anyag létére utaló jeleket. Eddig azt tartották, hogy a sötét anyag, amely a világegyetem tömegének 23 százalékát adja, olyan anyagfajta, amely közvetlenül nem figyelhető meg csillagászati módszerekkel, jelenlétére csupán a látható anyagra és a kozmikus háttérsugárzásra kifejtett gravitációs hatásból lehetett eddig következtetni. A legújabb röntgencsillagászati műhold, az XMM-Newton adatait elemezve felfedezte a Perseus-halmaz és az Androméda-galaxis által kibocsátott röntgensugárzás spektrumában a gyenge atípusos foton kibocsátást. Arra se hederítettünk rá, amikor a műszerek azt jelezték, hogy az észlelt anomáliát a sötét anyag részecskéinek a bomlása eredményezi, ráadásul a jelek azokban a régióból érkeztek, ahol elméletileg a legnagyobb a sötét anyag koncentrációja.

A gépek most is lelkiismeretesebbek voltak, mint mi,  a felügyeletükre kiképzettek. Hogy ellenőrizzék koncepciójukat, a műszerek a Tejútrendszerből származó adatokat is elemezték. Megtalálták ugyanazokat a jeleket olyan régiókban, amelyekben a sötét anyagnak kell összpontosulnia, hogy “forgásban tartsa” galaxisunkat. De ez csak a kezdet volt. A gravitáció végének kezdete.

Nem emlékszem, nem tudok, vagy nem akarok emlékezni arra a momentumra, amikor felbomlott minden rend, kinyílt minden kapu, csillagkapu, féregjárat, beállt a totális sötétség, amikor végképp és végérvényesen,  nem lehetett tudni, éjszaka van e vagy nappal, de akkor se akartuk tudni, mert már rég nem a saját időnket éltük, dél és meridián meghatározhatatlanná váltak, akárcsak a lent és a fent, így a végérvényesség kifejezésnek sem volt semmi értelme. Mentettük a bőrünket, és kevesünknek sikerült. A sötétség miatt a pusztulás mértékét, a sivataggá válást sem láthattuk. Csak egy film maradt birtokunkban, a 12 óra előtti percekből, amikor még nem tudtuk, mi vár ránk. Csak egy film maradt ránk, a Prologue (2004), Visions of Europe. Öt perc és huszonnégy másodperc. Profilok.  

 

Gerle Kiss Éva

Mariska álmában

Kölüs Lajos: Jerkus

Deák Csillag: Bakancslista