(Fotó: Nagy Zágon, Katona József Színház)

 „Goethe itt is demonstrálni akar valamit, mégpedig azt, hogy nemcsak valódi görög drámát tud írni, hanem idős kora ellenére ő még mindig tüzes vérű lírikus.” – Márton László levelei a rendezőhöz a Katona József Színházban színpadra állított Faust megszületésének kulisszatitkaiba avatnak be, részletekkel az újonnan fordított műből.

 

Márton László

Műfordítói levelek Schilling Árpádhoz, 4.

Tavaly nyáron, a második felvonás átültetése után a fordítói munka zökkenőmentesen folytatódott. A művön belüli költői probléma sem változott: Goethe a 3. felvonásban is az antikvitás és modernség viszonyának színpadi feszültségét próbálja megragadni. Mégis az volt az érzésem, hogy merőben más világba lépek át, annyira másképpen kezeli Goethe a nyelvet és a verselést, mint az előző felvonásban. Ez a benyomás, ennek ereje és frissessége érződik a Schillinghez írt levélben is.

A kardalokra tett megjegyzés lényege, hogy nem érdemes pontosan követni a lekottázható metrikát, hanem inkább az értelmi egységeket kell hiánytalanul megőrizni, és azon belül érzékeltetni a metrikai szerkezet szimmetriáját. A Katona-beli előadás legszebb pillanatai közé tartozik, amikor a gyerekkórus énekli a kardalokat.

(2014. júl. 13.)

 

Kedves Árpád,

küldöm a Menelas vára előtti jelenetet. (Ez a Menelaos név ritka, de létező mellékalakja, Goethe, ritmikai okokból, következetesen így írja.) Első olvasásra terjengősnek érződik, valójában így gazdaságos. Goethe egyrészt fejébe vette, hogy ír egy igazi görög tragédiát, Euripidészhez közelállót, a Menandros-féle komédia elemeinek beépítésével, másrészt megadja a módját a hősnő felléptetésének. Itt tehát nincs lazaság, nincs irónia, nincs viccelődés. Ha mégis van, akkor Goethe az antik tréfálkozást, az altercatio alakzatát utánozza.

A metrika is antik jellegű. Uralkodik a jambikus triméter, de van (a mozgalmasság, nyugtalanság érzékeltetésére) trocheikus tetraméter is. A kardalok heterostrófikus perikópák, amelyek képletét én egy kicsit szabadabban értelmeztem, mint Csorba Győző és Kálnoky László, de igyekeztem én is korrektül kezelni a metrikai problémákat.

Goethe fikciója az, hogy Mephistopheles afféle többirányú időutazást rendez. Faustot vissza-, Helénát előreviszi az időben a 13. századba, a keresztes háborúk korába. Heléna, társnőivel együtt, eleve halott, őket az Alvilágból kell kihozni. Viszont ezt ők nem tudják: azt hiszik, most ért véget a trójai háború, és rettegnek (a 2500 éve halott) „Menelas” bosszújától. Ezt használja ki Mephistopheles/Phorkyas, rájuk ijeszt, és így veszi rá őket, hogy Faust lovagvárába meneküljenek, ahová szintén ő viszi vagy röpíti őket.

Röviden ennyi. Kérdés, hogy mi érdekel, mit tudsz hasznosítani ebből az egész „antik versus modern” gondolati konstrukcióból.

Barátsággal,

Laci

***

Ennek a jelenetnek nemcsak a fordítását, hanem általában az értelmezését is megnehezítik a fikción belüli fikció rétegződései, és ami ezzel együtt jár, a különböző metrikai sémák eltérő őszinteségi foka. Csak egy példa: ha a toronyőr dalát önmagában olvassuk, Goethe egyik igen szép idős kori költeményével találkozunk. Az epizód egészén belül viszont, szcenikailag nézve, a mellékszereplő teljes értetlenségéről (azaz reflektálatlan extázisáról) tanúskodik.

Amikor meghallottam, hogy Bodnár Erika fogja alakítani Heléna szerepét, rögtön eszembe jutott, hogy egy harminc évvel ezelőtti filmben Bodnár Erika emlékezetre méltóan szerepelt együtt Máté Gáborral. Schilling mondta, hogy ő is erre a filmre gondolt. Címe, ha jól emlékszem: Mielőtt befejezi röptét a denevér, és Timár Péter rendezte.

(2014. júl. 17.)

 

Kedves Árpád,

küldöm a várudvar-epizódot. Dramaturgiailag egy kicsit lóg a levegőben. A Lynkeus megfenyítésére, majd ráncba szedésére tett kétszeri sikertelen kísérletet rövid idill követi, majd Mephistopheles/Phorkyas elhiteti a jelenlevőkkel, hogy a spártaiak ostromolják a várat (ez aztán elfelejtődik), végül Faust felosztja hívei között Görögországot, és újdonsült kedvesével kivonul a szabad természetbe, konkrétan Árkádiába.

Goethe itt is demonstrálni akar valamit, mégpedig azt, hogy nemcsak valódi görög drámát tud írni, hanem idős kora ellenére ő még mindig tüzes vérű lírikus. Három igen szép, öregen írt verse olvasható ebben az epizódban.

A történelmi hátteret eléggé nagyvonalúan kezeli. Összemossa a második keresztes hadjáratot (amelynek során létrejött az úgynevezett „latin császárság”, 13. század eleje) a népvándorlással, azon belül a Balkán-félsziget gótok és gepidák által történt kifosztásával (5. század), amelyről Ammianus Marcellinus tudósít, de hát ez az egész amúgy is az ördög fikciója.

Fontos, hogy Faust villámgyors behódolása Heléna előtt nem egyoldalú: Heléna átveszi Faust poétikáját, a nyugat-európai verselést, és elkezd rímelni. Ez a kulturális transzfer (amelynek jegyében keletkeztek a Nyugat-keleti díván versei is) Goethe hitvallása a világirodalomról és a nyelvi-poétikai átjárhatóságról.

Barátsággal,

Laci

***

Az előző epizódok feszes komolysága után a 3. felvonás végének átültetése fellélegzés volt. Azáltal, hogy Goethe – itt és most az egyszer, és persze gondosan álcázva – saját szívfájdalmának is hangot ad, az epizódot meglepően elevenné teszi. Azért itt is vannak olyan mozzanatok, amelyek értelmezése nehézséget okoz. Például ki az a lány, akit Euphorión elkap, és aki aztán tűzzé változva szétoszlik a levegőben? Schilling válasza, amilyen egyszerű, olyan meggyőző is: Mészáros Blanka személyében Margaréta tér vissza egy pillanatra az első részből.

(2014. júl. 30.) 

 

Kedves Árpád,

mellékelten küldöm a liget-epizódot, amelyben Faust és Heléna boldogsága kiteljesedni látszik a közös gyerek színreléptében, majd tragikusan összeomlik Euphorión Icarusra emlékeztető bukása miatt.

Goethe a népvándorlás és a keresztes háborúk mellé behozza még a görög szabadságharcot is (persze csak nagyon elmosódottan). Az értelmezők Euphorión alakját Byronnal azonosítják. Eszerint Goethe – önmagán kívül – Byronban látta az antikvitás és a modernség találkozásának egyetlen méltó szülöttét. Vagyis poétikai értelemben Byront tekintette a fiának. Annyi biztos, hogy van az ifjú alakjában egy nagy adag heroikus-militáns altruizmus, amely nálunk Petőfi forradalmi költészetében él tovább.

Azért persze önállóan repülni még Euphorión sem tud, illetve nem szabad neki. A végén a trójai nők átváltoznak vagy fatündérré (dryasszá), vagy visszhang- és sziklanimfává, vagy forrásnimfává, vagy szőlőnimfává (ami egy kis klasszicizáló dionüszoszi őrjöngést is lehetővé tesz).

Így most a 3. felvonás is megvan, az elejétől a végéig.

Holnap utazom Berlinbe, ott a 4. felvonáson fogok dolgozni. A címem ott is működik.

Barátsággal,

Laci

***