Ugrás a tartalomra

 

A sokféleség javítja a társadalom közérzetét

A fantasy valószínűleg a legősibb irodalmi eszköz arra, hogy a valóságról beszéljünk – vallja Ursula K. Le Guin nyomán a friss JAKkendő-díjas Fekete I. Alfonz, akivel készülő kötetéről,  A mosolygó zsonglőrről, mesékről, legendákról, vajdasági irodalomról beszélgettünk.

 Fekete I. Alfonz

 

A mosolygó zsonglőr című prózaköteted egyik mottója szerint szeretsz régi palackokba új bort tölteni. Az idézet Angela Cartertől, a világhírű angol írónőtől származik. Mennyire meghatározó számodra ez a gondolat?

A teljes idézet, amely a Notes From the Front Line című cikkéből származik, így hangzik: I am all for putting new wine in old bottles, especially if the pressure of the new wine makes the old bottles explode.Az idézet második fele még fontosabb: kiváltképpen ha az új bor nyomása szétrobbantja a régi üveget. ”

A jelenlegi kézirat minden fejezetét egy-egy mottó indítja. Angela Carter volt az első ebben a sorban. Újraolvasásokat, újraértelmezéseket adok, de nem gondolom, hogy olyan erőteljes program szerint teszem ezt, mint ő tette. Kedvelem a szövegeit, amelyek meghatározó, de nem irányadó szerepet töltenek be a prózapoétikámban. Gyakran használok mottókat, szeretek kapaszkodókat adni az olvasóknak, hogy mire számíthatnak a következőkben, és ez igaz a készülő könyvemre is.

Angela Cartel

Indogermán mesevilág és magyar folklór, magyar történelemre épülő tudományos-fantasztikus irodalom, régi és modern – fontos számodra a műfajok, idősíkok közötti átjárás?

Nem fektetek különösebb hangsúlyt ezekre, nem gátol a műfaj vagy az egy idősíkhoz való ragaszkodás. Ha úgy érzem, hogy a történet át fogja hágni a műfaji keretet, és másik idősíkon folytatódna, akkor úgy írom tovább.

Mennyire releváns a kortárs magyar prózában egy ilyen jellegű novellafüzér? Van-e előképük?

Talán témaválasztásban lehet valamennyire nóvum. Nem tudom, volt-e előfutár. A magyar előképek tekintetében, úgy gondolom, a recepció kinyomozza, van-e.

Miért választottál írói álnevet?

A polgári nevemet használták már szintén álnévként, így a Híd szerkesztője javasolta, hogy válasszak egy másik nevet. Megszoktam, idővel rám idomult, mint egy kabát.

Szabadkán születtél – mit jelent számodra a Vajdaság?

Mindenekelőtt az otthonomat, irodalmi szempontból pedig az indulást jelenti. A készülő kötetben nem szándékozom ezekhez nyúlni.

Híd

A Hídban publikáltad első írásaidat, egyetemi oklevelet a Szegedi Tudományegyetem anglisztika szakán szereztél, ahol szerkesztést is tanultál, voltál a Próza Nostra munkatársa, és Amerikában is éltél, több rangos irodalmi lapban jelentek meg novelláid.  Milyen élmények hatására döntötted el, hogy érdemes írással foglalkoznod?

A legelső pozitív élményem az egy kritikával kapcsolatos, amit Háy János A gyerek című könyvéről írtam, mint beadandót, amire a tanár csak annyit mondott, ez publikálható. Utána csak elvétve egy-egy kósza dicséret, semmi egyéb. Mindenki túlterhelt, nem szokásom az idősebb generáció nyakára járni szövegekkel, jobbára azért nem, mert az elképzeléseim kikristályosodása után nem találtam olyasvalakit a magyar irodalomban, aki ilyesmivel foglalkozna. Ami az olvasmányokat illeti, Miéville Perdido pályaudvar, végállomását emelném ki, amit magyarul olvastam először. Meglepett, hogy így is lehet írni fantasyt.

Mennyire van jelen a vajdasági fiatal irodalom az anyaországban?

Szem előtt vannak, értékelik őket, nyomulnak és hallatják a hangjukat. Ha csak az elmúlt évek néhány díjazottját nézzük, és ezt vesszük reprezentáltsági mutatónak: 2016-ban Benedek Miklós Móricz-ösztöndíjat, Orovec Krisztina és Sirbik Attila Babits Mihály műfordítói ösztöndíjat nyert, 2015-ben Antalovics Péter a makói Medáliák díjban, Barlog Károly és Terék Anna Móricz-ösztöndíjban, Glavinić Vékás Éva pedig Babits műfordítói ösztöndíjban részesült, 2014-ben Orovec Krisztina másodszor lett Babits-ösztöndíjas, Bencsik Orsolya pedig a Móricz-ösztöndíjat vihette haza.

Kirekesztő-e, ha valakiről azt mondják, vajdasági, határon túli író?

Ha valaki pejoratívan használja a másikra ezeket a jelzőket, az aligha a célszemélyről árul el egyet s mást, hanem a beszélőről.

Angol szakosként bizonyára rálátásod van a kortárs angol nyelvű prózára. Mit emelnél ki onnan magyar szempontból?

Vannak a fantasynek olyan rétegei, alműfajai, amelyek Magyarországon egyelőre nem tudhatnak maguk mögött nagy olvasótábort, ami lehetővé tenné a lefordításukat. Korábbról például Lord Dunsany szövegei ilyenek, vagy jó lenne befejezni a Gormenghast-sorozatot Mervyn Peaketől, a kortársak közül az ausztrál K.J. Bishop és az angol származású Steph Swainston könyveinek örülnék nagyon.

Bodor Ádám egy korábbi székelyföldi estjén azt mondta: a díjak, az irodalmi elismerések és a kritikák inkább az alkotó fiatalabb éveiben fontosak. Friss JAKkendősként mit gondolsz, igaza van?

Kétségtelen, hogy ezek meg tudják dobni az ember önbizalmát és a munkája értékébe vetett hitét. A JAKkendő az első díjam, vitathatatlanul nagyon nagy ösztönzés a szakma részéről. Feltételezem, hogy Bodornak igaza van ebben.

Fekete I. Alfonz

Mintegy hatvan pályamű közül választották ki A mosolygó zsonglőrt, ennek fényében milyen jelentősége van a díjnak?

A szakma szempontjából borzasztóan örülök, hogy úgy látta a zsűri, érdemes kiadni. Az olvasók szemszögéből pedig valódi súllyal meglátásom szerint akkor fog majd bírni, ha már elkezdik olvasni és véleményt mondanak róla.

Mennyiben meghatározó számodra, hogy a JAKkendő-díj civil kezdeményezés?

A szakmaiság alternatívájaként értem, és ezen minőségében nagyon fontos feladatot lát el.

Szükségesnek tartod-e az állami mecenatúrától független díjakat?

Mindenképpen fontos, hogy legyenek ilyen lehetőségek, mint a JAKkendő-díj, mert alternatívaként kapcsolódhat össze a szakmaisággal, valamint hosszabb távon, ahogyan Békés Zoltán, a díj alapítója rámutatott, a sokféleség javítja a társadalom közérzetét. Elképzelhetőnek tartom, hogy követhető ez a stratégia, bár kockázatvállalással jár, mert csak hosszabb távon térül meg. A társadalom elkezd beszélni saját magáról saját magának, és ez problémamegoldó eszközként funkcionálhat.

Mennyire fér meg egymással a magas és a populáris irodalom?

Hiszem, hogy problémamentesen. Vannak különböző írói stratégiák, amelyek azt szolgálják, hogy az összetett, több helyről merítő világokat be lehessen járni, ami jó az olvasónak és az írónak is. Riasztani nem szeretnék senkit, inkább a kíváncsiságára apellálnék, nézzen bele, döntse el maga.

Mit szimbolizál A mosolygó zsonglőr cím?

Nem akartam szimbólummá tenni. Több korábbi címváltozat is volt, és végül ennél horgonyoztam le talán az optimista asszociáció miatt. Nem szoktam törni a fejemet a címeken. A legtöbb esetben megvan a cím a szöveg megírása előtt, de előfordult már, hogy a szöveg kész volt, viszont cím még sehol sem. A legjobbak általában séta közben jutnak eszembe.

Mit gondolsz a személyes ihletettségű prózáról, s izgalmasabbnak tartod-e a fantázia alapút?

Írtam személyes prózát, és még szeretnék is. Nem tartom izgalmasabbnak, mindössze arról van szó, amiről Ursula K. Le Guin Kazuo Ishiguro Az eltemetett óriás című könyve kapcsán beszélt: „Fantasy is probably the oldest literary device for talking about reality”, vagyis a fantasy valószínűleg a legősibb irodalmi eszköz arra, hogy a valóságról beszéljünk. Csak egy megszólalási módot választottam, nem szerettem volna értékítéletet csatolni hozzá.

Könyved három részre oszlik. Az első, a Grimm-mesékre épülő egy háromszereplős, több évszázadon átívelő történetfolyam, amely végül scfi-fibe megy át. A fantasztikus irodalom segíthet a legendák, tündérmesék felélesztésében?

A társadalom először az arisztokrácia felségterületére, majd a gyerekszobába száműzte a tündérmeséket, aztán az idő múlásával észrevették, hogy megítélésük szerint ez már nem gyerekeknek való. Viszont ők sem akarták olvasni, mert nincs már meg feltétlenül az a tudás, amivel ezeket a szövegeket dekódolni lehetne, így újra lehet/kell mesélni őket, hogy a jelenben megőrződjenek. El lehet dönteni, milyen formában tesszük ezt meg. Én a fantasztikus irodalmat választottam. Ez többé-kevésbé hasonló ahhoz, amit Neil Gaiman gondol a mítoszokról, mesékről és tündérmesékről.

A második rész a 19. századba és a 20. század elejére kalauzol. Miért foglalkoztat a boldog békeidők korszaka vagy a Szomorú vasárnap című világsláger keletkezése?

Szeretem abban az illúzióban ringatni magamat, hogy ekkor az egész még nem törött el, noha tisztában vagyok vele, hogy ez nincs így. Éppen emiatt választok olyan főszereplőket, akik végül is ilyen-olyan okokból a társadalom peremére kerültek. A személyes és a kollektív tapasztalat között feszülő összeegyeztethetetlen ellentét az, ami felfűti a szövegeket. Az aranykor mítosza, fikciója – néhány példától eltekintve – egyelőre ismeretlen terepnek tűnik az újraértelmezések számára.

A harmadik rész novelláiban 1945 és Rákosi is helyet kap, s itt olvasható Vitéz László farsangol című írásod. Mit kell tudnia az olvasónak a farsangi szokások újraértelmezési szándékáról?

A Vitéz László farsangol mohácsi helyszíne mítoszszerű történetektől terhelt. A novella a busók eredettörténetének egy olvasatát és egy megszemélyesített farsangi népszokást emel a narratíva egyik központjává. Stilisztikailag pedig a vitriolos nyelvezetű csúfolódókra emlékeztető vásártéri kiabálás és az európai irodalomban Rabelais által képviselt karneváli groteszk szerelemgyereke.

1986-ban születtél, azt hihetnénk, hogy a diktatúra sötét évei nem foglalkoztatnak.

A huszadik század nagyon zavaros megítélésű a magyar történelemben. Tépelődni kell rajta, ilyen-olyan szemszögekből megvizsgálni és kutatni, ha megérteni nem is.  A felbukkanó szereplőknek így vagy úgy, de meg kell küzdeniük a fennálló renddel, ahol egyfelől politikailag, másfelől exisztenciálisan ítéltetnek meg. Apró utalások már olvashatóak a Heimatlos című novellában. Másrészt a diktatúrából valamennyit, ha közvetetten is, de érzékelhettem Slobodan Milošević alatt.

A harmadik ciklus összefüggő novellafüzére azt sejteti, hogy nem áll távol tőled a regényírás; első könyved utolsó fejezete tulajdonképpen ennek a gyakorlóterepe?

Valóban univerzumot szeretnék építeni, és elképzeléseim szerint a szereplők előélete is fontos: kik voltak, mielőtt egymással összefutottak, milyen hatások érték őket életükben, milyen a viszonyuk a világhoz, mi jellemző rájuk. A valamikori regényben nem akarom nulláról kezdeni ezeknek a karaktereknek a bemutatását, inkább már magával a történettel foglalkoznék.

Varga Melinda

Fotó: Tóth  Melitta, Oláh Gergely

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.