Sötétkék bögréből iszom a tengert – Jász Attila versnaplója
Sötétkék bögréből iszom a tengert
Jász Attila versnaplója
Belső használat
(napló, írás)
Nem írok naplót egy ideje. Verset se, ha lehet. Nem
csinálok semmit, élek tehát. Ha lehet. Furcsa vagyok,
tudom. Igyekszem még a lényegre figyelni, ha lehet.
Semmi sem reménytelen. Egy hosszú út utáni éj-
szakai terasz. Éretlen szőlőfürtök. Út menti lopott
füge. Zajos utca, pihenés nélküli délelőtt. Két kávé.
Régóta gyanítom, hogy fa vagyok. Erős kéreggel,
de az évgyűrűk között a szerelem nedve kering. Mi-
nél öregebb, annál délcegebb, büszkébb tartással.
Ha lehet, veled maradok. Hántsd le fakérgem, és
ölelj át. Szorosan. Abban a ruhában, kérlek, amiben
megismertelek. Épp időben még. Egy fényképről.
Sötétkék bögréből iszom a tengert. Kávénak hívom.
Mire megjössz, elkészülök. Ahogy a szemközti föld-
nyelv kopár domborzata. Kövek és fák és sziklák és.
A kabócák a píneákat szeretik, ahogy én is. Vagy
inkább törpe kócsagként maradok a sekély, iszapos,
sós vízben. Keresek valamit. Mint mindig. Ha lehet.
(fejben, írás)
Fejben egyenesítgetem ki a tengeri füveket a folyó
torkolatánál. Lemerülök, simogatom, próbálkozom,
de hullámzik a víz, ringat, ezért megvágja az ujjam.
Piros vízben lebegek tovább, homályos minden, vissza
fogok aludni, érzem. A halpiacon ébredek hajnalban,
kagylót válogatok az egyik standon és énekelek nekik,
hogy visszacsukódjanak szépen, ne nyíljanak ki. Fejben
a teraszon ülök mindig, kávét szürcsölgetek, vagy fok-
hagymás, petrezselymes sült tintahalat eszem. Lábamon
szúnyogcsípések emléke bizsereg. Fejben egy kopasz
barack magházába fekszem be, amit nem vettem meg
a piacon. Megeszem a gyümölcs húsát, feltöröm a magot.
Nem alszik benne senki. Fejben gyíkként napozom inkább
a tűző napon, ha megunom, fölfutok a falon és vissza.
Beleolvadok a környezetembe. Fejben dől el minden.
(álom, látás)
Zöld és rozsdavörös a táj. A folyó felől érkezem
tehát. Aztán csak a szomjúság marad. Szárazság.
Ennyire valóságos vízeséseket álmomban láttam.
A sziget közepén kolostor álldogál. Benne könyvtár.
Nem is kell más. Aesopus meséi is megtalálhatóak egy
1487-es kiadásban. A tó partjára olajfaligetet álmodok.
Álmomban persze minden más, harsányzöld a növény-
zet, miközben megy le a Nap. A közeli kisváros közép-
kori templomának harangozója vagyok. Sajnos, süket,
de a munkámat pontosan végzem. Szabadidőmben,
ami kevés, színezem a fákat. A folyó zöldje a minta.
Amíg álmodom, a szélerőművek dolgoznak helyettem.
(hiba, tanulás)
Tudunk-e, képesek vagyunk-e tanulni a hibáinkból?
Költői kérdés valójában. A válasz, ahogy a szél zörgeti
a vaskaput. És ahányszor, összerezzenek. Miközben
az ajtónk elé csempész néhány olvasatlan levelet.
A szél megtanít felejteni, mert kifújja belőlünk a prob-
lémákat. Így kevesebb hibával, több fényt magunkba
engedve élhetjük mindennapjainkat. Csak várni kell,
türelmesen, ahogy a fekete kagylóhéjak nyílnak ki
fehérborban főzve. A legszebb hibából gyöngy lesz.
(felhő, nézés)
Megittam a maradék bort az éjjel, ne kelljen kiönteni vagy
elvinni, becsuktam a spalettákat. Vártam a hajnalt. Gyerek-
koromban is így figyeltem a fény érkezését. Minden reggelt
így szeretnék kezdeni egy hosszabb út előtt. Felrúgva minden
megszokást. Visszapillantó tükörből a felhőket nézni hosszan.
Ne lássam az út szélén sietéstől összetört kocsikat. Csak lassan.
