Reggel, délután, este
és te vörösre színezted vele a hajnali folyót”.
A Látó szépirodalmi folyóirat októberi száma Áfra János Áradat és Aminek súlya van című verseivel indul. Nem véletlenül ezzel nyitja a folyóirat az őszközépi számát, a két Áfra-vers ugyanis messze kiemelkedik a lap többi, egyébként színvonalas lírai anyagai közül. Kora reggel, amikor az elme még pengeéles, a befogadást nem roncsolta egyéb információ, érdemes az alábbi metafizikus füzért emésztgetni:
Gondolatébresztő lehet továbbá az Áradat zárósora is:
A lap prózaanyagából szemezgetvén, Márton Evelin Mo-no-dráá-ma (Több hangra) c. rövidprózája – amelyből kiderül, nem is olyan szörnyű az egyedüllét – szintén említésre méltó: „A magányt kell megtanulni minden kisgyereknek, hogy majd felnőttkorában ne riadjon meg tőle, és ne rettegjen. Egyedül lenni jó. Néha még úgy is, hogy az ember tényleg azt érzi, hogy teljesen egyedül maradt a világon”.
Vida Gábort Tölgyella c. novellájából fény derül arra, miért nőnemű a fa. Az elbeszélés jól rímmel Márton Evelin novellájával, érdekes párbeszéd figyelhető meg a két textus között.
Szilágyi Júlia Fanatizmustól félelemig c. emlékiratát a szabadság-fogalomról, a diktatúra éveiről szintén ajánlanám, a műfaj sajátos jellege és a filozófiai utalások, témafelvetések miatt nemcsak a rendszerváltás előtt született nemzedékek számára gondolatébresztő.
Gothár Tamás feszültség távolodóval versén is megakad a szemünk, az erdélyi és magyarországi lapokban egyre többet publikáló szerző a kortárs irodalom egyik legizgalmasabb hangja.
Nagy Attila soraival beköltözhetünk egy szép nyári, verőfényes délutánba, segítenek megszabadulni a vacogós, ködös december eleji hangulattól. Ha téli kedélybetegek vagyunk, garantáltan jó hatással lesz ránk a portugál nyár:
És ha már a szentimentális mezők felé barangolunk, ki ne hagyjuk Tamás Kincső szerelemes-erotikus levélregényének, a Fehér kavicsoknak pikáns részletét.
A délutáni sziesztához tanulmányokat és kritikákat fogyaszthatunk, nyúljunk el az ágyon és mélyüljünk el Dana Huckavá Az alkotói hang keresése c. írásában, amely a kortárs szlovák prózairodalomba kalauzol.
Utána evezzünk át a kortárs erdélyi líra vizeire, Tamás Dénes olvasmányos recenziójában Fekete Vince Vak visszhang válogatott és új verseket tartalmazó kötetét alaposan szétboncolja, még az is kiderül, hogy a költő újabb versei az epika irányába mozdulnak el és a metonímiák poétájával van dolgunk.
Esti olvasmányként Varró Dániel Unokaöcsémnek c. játékos-humoros versét olvashatjuk föl a kisgyermekünknek – ha éppen arról kérdezne minket, milyen állatfajta a költő, ezzel a verssel elmondhatjuk neki.
De ne vonuljunk ágyba mielőtt Demény Péter és Láng Zsolt rövid, intellektuális párbeszédén nem vagyunk túl, amely a Karácsonyi Zsolt Krím c. verseskötetét szedi szét, csak úgy sziporkáznak a rövid, frappáns megállapítások, olyan, mintha egy kocsmaasztalnál ülnék, hallgatva két bölcsész vitáját valamely fontos dolog fölött.
Varga Melinda