Ugrás a tartalomra

 

Nagy Zopán: Látens, No. II. – Tizedik rész

 
Nagy Zopán
 
Látens, No. II. – Tizedik rész
 
(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)
 
 
Echinocactus Williamsii.
 
Hipnotikus kaktuszon nevelt hárfás lánykák szöktek meg a Konzervatóriumból.
Az egyik teremtésre huszonhárom nap elteltével a Palota-negyed mögötti gyárépületek között eltévedt nyomozók találtak rá. Egy raktárrendszer termében, egy steril disznóólhoz hasonló, szellemi szado-mazo fényfülkében, kegytárgyak között ült, tágult szemekkel, révülve, ám alig meggyötörve, mindinkább érdeklődést mutatva az őt beavatni próbáló Pupa-pedo-raszták gyűrűjében. A belső tér hipnotikus delej állapotában rezgett. A szekta még nem teljesen „áttért” tagjai egy érdekes kombináción kísérleteztek. Természetes (főként ártatlan) egyedek és hipermodern programozású szúrák (gumibabák) együttműködésének élvezeti gyümölcsét szerették volna létrehozni. A végeredmény egy eddig ismeretlen („szexuson túli”) gyönyör birtoklása lenne, mégpedig az úgynevezett dopamin-rezonancia általi vibráció megteremtése – és annak folyamatos tovább-éltetése!
 
Melléklet.
 
Puparaszta: glumi, gloomy people, glumák, babuzi, bábos… Az ólatin „pupa”, azaz „baba” szóból. Lásd még: a szexuális orientáció (egyik) ironikus ön-identifikációja.
 
Glumi (gloomy): politkorrekt kifejezés. Főként a pupafóbok körében használatos, mégpedig szexuálisan derogáló értelemben.
 
Hipnotabló: más néven spermareceptor, avagy a női arc – pillantások által való –
reflexológiai kirajzolódása. Nem véletlen, hogy bizonyos kultúrákban a nő arcát (lásd „elsődleges nemi szervét”) eltakarják. Ezt az egyházi pornó szakzsargonjában egyszerűen csak úgy nevezik, hogy: „kozmetika”.
 
(Ám, ha a szemek fedetlenek, az előző elmélet tönkremehet.
És – szerencsére – tönkre is megy. Mert sok-sok nézés új szemlélet: lehet, lehet…)
 
Restore defaults, program: a szúra (a személyes: több mint guminő) beállításánál. – „És, ha hozzáteszem, hogy a lelkiség mellett még a dögséget és a dögösséget is a maximális értékre állítottam be, megérthetik, micsoda zengő-bongó keverék fortyog babácskám finom bőre alatt. Egy percre sem lazíthat mellette az ember.” – És itt köszönthetjük is az olvasót Pelevin (egyik) világának előszobájában…
 
--- -- ---
 
A hárfás leány, Hermina, miközben a nyomozók (légyölő galóca-pöttyös pokrócba csavarva) kísérték, egy közeli kúria bejáratánál ezt a hirdetést látta: Ehető kutyaházak! – Most minden belassult kissé, néhány mozdulat szinte visszafelé, befelé vetült, s a leány belátást nyert a hirdetés mögötti térbe. Négy ízletesnek ígérkező objekt, négy konstrukció állt a kert négy szegletében. Az első: oldalas-, csípőskolbász- és szalonnaépítmény; a második: karalábé- és uborkaház, szeletelt céklatetővel, paradicsomdarabokkal; a harmadik: cukornádtetős, salátaágyas vegyes gyümölcsház, vérnarancsos és chilis csokoládészirmokkal; a negyedik: marcipánkreáció. A kert középpontjában egy méretes obeliszk állt. Egy fallikus, öt méteres, pezsgőt, mézsört, óbort, bólét, illetve spirituszt spriccelő szökőkút. Non-stop kilövellés a négy égtáj és az ég felé. A félelmetesen-csalogatóan vigyorgó, démonikus fejekkel, antik vízköpőkkel ellátott illumináció-szobor: giccses márványfaragványként ágaskodott…
 
Hangok színei, színek szűrt szaga, zord illata… Számok színei, napok hangszennyeződött szava, párlata… Hermina már egy tüdő-lila szobában ült, és az ügyészségi pszichiáter kérdéseit hallgatta: enyhe arcrángásokkal, de viszonzatlanul… A galócapöttyös pokróc még mindig rajta volt…
 
*
 
A kő hajtűi, pengéi, szögei, medúzaszálkái… Igen, ezek is fegyverek – szólott az öreg, sportos Érvágó professzor, aki nem félt vacakolni a parti cápákkal, sem takarásban, sem tépőfogvédő öltönyben, sőt: a Jó-remény Estélyek okán soha nem volt rest megmerülni Lady Loletta mélyléptékű közelségében. Igaz, mostanság ritkábban tartott az alkalmi grimasz a „zarándoklat” combtő-kegyei által, mintsem hogy megkövessék az utódok (nem létező) előjogait a megszokott szeszekkel…
 
A körbeolvasók alvajáró csoportja is megjelenik (csokorban), tiszteletben tartva mások kutyájának templomát, amíg a slepp (sleeping-pong) frekvenciája bele nem egyezik abba, amibe bele-nedvezni (szinte) lehetetlen…
 
A kocsi-átkozók, a tapírral álmodók, a pecséteket pecsétes pecsétre pecsételők, a parókatisztviselők, a gumiégetők, a hátrafelé horkolók, a hártyahúrozók és -foltozók, de legfőképpen a spontán integetők pedig nagyon remélik, hogy a közkönyvtár szabadszólása (obszcén or not szén): publikussá válhat, mert mindez: ama (mindhalálig) örömivók és érdekeket nélkülözően hadonászók intim-nyilvános joga!
 
Ezen irányú eszem-szent-enciára a Hoochie Coochie Man-ek és a Manish Boy-ok válogatott kórusa is közeledik – és igencsak jelenmúltat mutat az értelmetlen toporgásnak…
 
A lé(t)ben feloldódó igenek és igenidők identitáskérdésekben fürdőztették jelen(t)ésüket, míg a pultnak támaszkodva így kurjantott Tövis K. Tódor, a nagy kalandor: „Hegyezd a pennát, ne sopánkodj!” Közben dupla grafithegyű kis ceruzájával kalligrafikus mozdulatokat téve, a korsó levébe firkálgatva motyogott tovább. Habra hablaty, hablatyra hab, hab és hablaty… Mindezt nehézkes (májon túli) oldallégzéssel, az energiákat is ellenőrizve s lepuffantva néhány (képzeletbeli) idegvégződést, majd bőszen pöfékelve, lassítva farolt a szemközti Molly Heringjei söntése felé. Ő volt az a Kóbor Tódor, aki hajdanán egyszerre kirándult és mártogatott, nadrágszíjait szította a vad szélben és galoppozott, ügetve öntött ürgét szívesen, ráadásul dörzsölve is volt szerencsés a szoknyások próbálgatása közben: timsóval, sebbel, gézzel, vérrel, borostával, szeszbetéttel, eszméletlen szentbeszéddel, szóval (v)egyszerűséggel elegyen, majdhogynem natúr-nászosan. Ó, szoknyanász az avaron…
 
Pukkelsen Tilltold: a kiemelt vendégszónok is ott állt a söntés (s)érthetetlen pontján. És szólott is (belbegyes-becses) ékesen: „Jó hölgyek és jó hígmolnárok!, hahogy jóanyámnyám pletyka-mondotta da-da-dadogva és mindkét oldalra (hold-dalra) hajolva, az ajtófélfákat is nyaldosva, mint hahogy a tyúkmellű Kotkin Kinborda is mondotta volna: hét tölgynek korát preparálni lehetetlen, miközben eme időket átrettegvén a montybunkumi izzószén okozta forró-sötét levegőben, melynek levében nemcsak ezer gőte főtt meg, ahol lenne még mit lerántani a mélységes méhbe, ahol Devi és Belze zárványai, parázsló árnyékai tették tettlegessé a meglepetés (kegyvesztett) zálogait… Vagy tekints a különleges Moyra Mortimorra (a ketreceken át): végeláthatatlanul özönlöttek felé a ráengedett, majd beléáramló, milliónyi apró-halrajok, sikamlós démonok, míg el nem telt a végítélet nyálkás tömítéseivel… – Ám az Ámen ideje még így sem teljesedett be az éjfél hurkolt hozadékai mögött…” 
 
*
 
Disintegration. E lemez töredékei szűrődtek be a hajnalodó teraszról. Előtte, az éjszakában, a ginnel való virrasztás előtt a Broken című film ment lehalkítva. A szlovén feliratozásra időnként kínai betűk folytak. Panoplus és alkalmi ismerőse, a leíró: apatikus bódulattal élvezték az estét…
 
*
 
Polipsaláta. Aprókat ráng, már nem csápol. Mellette, hatalmas fémtálcán: lapított rája lepény-formája. Halálos, duplasoros tűfogazata mögül holtában is méregbűzöket lehel…
 
Távolság. El.
 
*
 
Formalisa!
Szerethetnél – s szeret(het)nélek minden alakzatban! Kiterített-beforgatott spirálban, plasztikus résekben, pulzáló falakban, tágított tér-tudatokban…
Seapoint!
Sós csepp a szembogárban. Kristályok, oldatok; higanyos-medúzás távcső-szemben úszik a horizont. Lebegve hullámzik, vissza-visszacsap, a kristályos oldódásban egy-egy szó a hab…
A szem partjait lassanként kimosva a bogár mélysége mögé kúszik-hullámzik, ivódik a só, a hab… Beljebb s beljebb mosódik – s mélybe, mélyre hat…
Egy hínáros szemfény-zsinór a mélyből visszahat, mint felszaladt harisnyaszem, mint nem várt gondolat…
 
Egy kilenced a kilencedért (e kilengés mit sem remélt): vegyék hát komolyan a bizonyos hibákat – szólt ki a narrátor (bizonyos harántból), a csúnyakérését a mindenség(i)nek! Most a torkok is visszanyelhetnek sokat, amiket a nagy számok és számlák nem is reméltek előtérbe helyezni: nyeletnekek vezérsége, gégeláthatatlan minősége által a sírókúttól – a síró babaszobák díszüvegcséiig, nem is simogatva a hintalovak hímtag-törmelékeit, mert a nemkívánatos nyelések (cumi or not cumi) eltitkolása: társadalmi zaránd… – Idézte fel a mielőbbi ízeket (persze, hibás tájszólással) egy idősebb örökösnő, akiből a mitsemtudás vizenyős mosolya egy remélhetetlen térképre csordult, ama eszelős sugallatokkal, aprop-opponális* elszíneződésekkel lélegezve, amit az el(v)kívánás asszonyi zuzmója, obsitos-női démonológiája csak megkívánhat…
 
Intermezzo, glossza vagy utórezgés:
 
A nevelőkkel való szembeszegülésnek és / vagy *opponális viselkedésnek hosszú távon a fiatalokra káros következményei lehetnek… – emlékezett vissza tanulmány-töredékére a kiélt, immár obszcén tetoválásait hullató intézeti nevelőnő, aki beteges gerjedelmekből fakadó szexuális bántalmazásait pszichikai módszerekkel ötvözve: több leányt juttatott az emberi-társadalmi szakadékok mélyére…  
 
*
 
Az előttünk gondolkodókat (most így képzeljük): csak az ezeknél nagyobb kontrasztok délben a cipőből egérré változva kérdés apály-dagály bőrkeményedése írhatja alul, mert a fiatalmentesség álszakálla, mell-bedorombolása árnyékolódik itt be (haj-bokrokkal, szippan-társakkal): felporszívózva az andaxiai győzelmek gyötrelmes befektetéseit (inhal, next-nyahal, övsömör, pléh-tompor)… – No comb-met-é-lőő hagy-ma-csussz-an-áás a hormonok (k)övezetén…
 
*
 
Nem beszélve (itt) a szomszéd Omár nevetéséről. „Don-hányozz és kók a csóók” – röhhentett ezen hetente hetvenhét és félszer, de úgy, hogy a juhfark- tenyészet elszabott nadrágjai motorfizikailag hozzákötöződtek a környezet érzelmeihez. –
Ezek az oda-fél-figyelés évtizedes helyzetei minduntalan lenyomták őt a fél-hipnózis (vagy a reménykeltés) tömjénes talajára… – „És áthozott legyen…” – Mondotta még, és elnyiszatolta a fényeket s az orrsövényferdüléses adaptációkat Szt. Iván éjjelén kötél-kilengéssel (doh-hánya-teli fulldok-okkal) „élte” meg…
 
*
 
(Nem) kis malíciával élve: a Nagy Terv árnyéka mögül (szünetképpen) egy ördögi gépezet tekint az olvasó felé ~ gyári száma 1/1 = 2/2 = szakrális mini-őrület ~ s ő továbbítja pl. a delejezett korsókat, ahogyan egy dervisi vitorlás körbejár (hiszen így hirdeti-pörgeti a dagály); mert a bűn és tetszése nem afféle páratlan fényű papucsnász-altatás, sőt: snuff a muffból, ó, ó, netovább-altagi tubák! –
 
Mindezek (s rémkezek) befolyása által Ignis Ingohypster villáma csaphat a tejelő búvárhal-csapat elektro-mosott csodáiba, miközben minden férfit ürömökkel hág és igáz az alsó-dublini bár (Night-cap*) söntésében a megnevezhetetlen tulajdonos: meglékelve, hátulról becsapolva s visszacsappantva az élőholt „szívekbe”… – Ó, *Ivó a hagyományos hálósipkához!
 
Nóra horgonya: vasmacska-orr.
Nóra orra: vashere és bársony-ólom.
 
Nem állunk messze a közelség távolától.
A közelségtől sem állunk nagyon távol. – (?) –
 
Nem. Ám senkit ne zaklassunk reményekkel. – (!) –
 
Surranás. Agyvelőkkel töltött (keményített) kalapok haladnak a Fő-nix ivó felé serceg-zizegve, hogy még ott (is) egy „utolsót”. Bicegve. – De legalább egy „utolsó előttit” a kilépő(k) előtt…
 
*
 
Karizmatikus harántok együttállása. – Ezt a kiállítás-sorozatot is megtekintette az utazó nyájas társasága, miközben egy lovaglóöltönyös férfi vágtázott be a galériába, e szavakkal maszatolva a falakat (és a falatokat): kutassák csak át bomba-gyanús öltönyömet, ám ha ez nem lesz jó irány (irány Pirán), bumm! – De amikor Tersee & Mersee rávetették magukat a „lovas” zakóujjára, akkor az megzabosodva hátrált, és így nyerített: ne érjenek elégiámhoz, hiszen a viseletemet átok sújtotta! – Majd átgaloppozott (természetesen gyalog) a szomszédos horgonyok és vas-csődőrök kiállítótereibe és teljesen nyoma veszett… –
 
Tersee & Mersee hozzáfűzése ezen esethez: egyazon alak, akiről a lovak mit sem tudnak, tehát a nevetgélés geg-hatása (manír-degradálása) és a romlott pezsgők ragadvány-párolgása általi futóbolond, aki még a legszabadabb dialógusba sem passzol, tehát e félrekergült alak sehogyan sem illik a konjunkció talpazatába, de még a mellékszárnyába sem, még ha az egyén pata-rezonanciális is; mert rosszul sül el (itt) mindenki, aki zabkásás pofával könyörög némi libidóért: főleg, ha azt a nemlétező uraihoz intézi ó-hajtva…
 
*
 
A szeléncella nedvedző hívása végett: a korcsma (ismét) berántja (fixálja) a népet. = Ma: gába… – A „szalon” fura ura felhörgött szitkokkal, hígított rundokkal gargalizálta (köptető-kristályosító) mondókáját: halnyálkás szagokkal, petróleumos lámpással a korán (túl-kormorán) érkezett nemdégekhez. A készülékbe (gégerák-tolmács-rádió-riadó-hang-szórvány-recsegésbe) mondologva: igenis, pórázon voltak mindhalálig, éjjel-nappal – és azt (t)ehették, amit csak… és még vicceket is szállítottunk nekik a döcögősen felmeredő macskakőúton; tudósnyelven szólván: a gén és a csapat, a látvány és a merészség, a kandúrság s a legénység… mind-mind rendelkezésre álltak… Több sem kellett volna, de nem bírta a prototípusuk-pusuk-pusuk; top, toplák, topornász, tosznyák, nyákombák, tormaláz, naa… Ó, szaténtérképek a hón alatt;  lélegzetek büszke ambróziával visszatartott bája, régi (ki)sülések a keblen, szűrt ta-lány-okból nyerve eleve (eleven) erőnlétet… –
 
És ne feledjük Edét se! Naa, őt ne! Jahayahoo Ede! Ő felügyelte a csürhe nyársaságot, a csehót, a párzások levét, a kifőzések kicsordulását, a nemek csillámló nedvezetét, a nevek cuppogó eredetét – majd főfőleg a szfinxi párocskákat, miködben a szerelem csupán csuporkék csurr a cupp-ban, avagy inkább csak mellékcél volt, termék a tea(m) érdekében… Ezért Edét üzelmek üdvözölték, akárcsak a kedvenc vidrát, a hódot, a tengeri polipmedvét, a poszáta-mormotát vagy a fókák fókájának játékos-tajtékos kedvét… Iszaptengerek terra-tipikus gnómja; teve-szörny-hydra-kecske! –
Igen, ő volt az (Ede), aki bejárta pl. a Thalasso-tengeri vagy a jeges-rekettyésbeli torlaszokat, de még a Berr Ingatag szorulásain is könnyed-szökelléssel hatolt át…
 
Mindezt szótár-szórványosan, heave(n) nélkül: émelygés, hányinger, mekkk-hökkenés, visszahőkölés, veté(lé)s-(f)elemelés, velős (sz)ívdobogások nélkül…
 
*
 
A fakasztófa árnyéka (is) ráng, vetül…
A közlegelők (tragikus) állapota (ma-tegnap): acélrozsda méreg-kék…
A ko(z)mikus közlekedők (karmikus) állaga: felhőleülepedés-lepedék…
A fakítófa szintetikus ágyéka (is) ránk vetül…
 
Új eszmélet szükségeltetik! Új (vissza)szédüléses ön-termékenyülés…
 
 
A szöveget a szerző fotográfiái illusztrálják
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.