„Megteremteni az aha-élményt az olvasóban”

A kortárs líra figyelemre méltó alkotója, Szabó Márton István Másodlagos kötések című első kötetét az idei Könyvfesztiválra jelentette meg a Jelenkor Kiadó. A fiatal költő, slammer és formatervező két éve verslemezzel is debütált, amelynek háromszáz példánya már az első nap elkelt – B. Zetas Péter interjúja.

                                                                        Fotó: Bach Máté

Az idei, 2016-os Könyvfesztiválra jelent meg első versesköteted Másodlagos kötések címmel, a kortárs költészeti prérin azonban nem vagy teljesen ismeretlen. A 2014-es Ünnepi Könyvhétre a Nem alszol című verslemezzel debütáltál, amelyben Mogyorósi János és Kiss Benjámin zenéire olvasod fel szövegeidet. Nagyszabású bemutatóján, a Corvintetőn olyan ismert szerzőkkel együtt léphettél színpadra, mint Csider István Zoltán, Pion István, Simon Márton vagy Závada Péter.  Mi motivált, hogy verslemezt jelentess meg?

Tizenhat voltam 2010 tavaszán, amikor elkezdtem slammelni, főleg azért, hogy zenészekkel, fiatal írókkal ismerkedhessek meg. Már azon a nyáron megfordult a fejemben egy zenés-verseslemez gondolata. Závada Péterrel voltunk is egyszer egy stúdióban, ahol egy producer barátja mutatott nekünk zenéket, amelyekre akkor én is rápróbáltam egy-egy szöveget. Később Süveg Márknál is készültek demofelvételek, de akkor nem lett semmi belőlük.

2013 nyarára biztos voltam benne, hogy a kötet megjelenése előtt szeretnék egy ilyen lemezt. Benjivel együtt nőttünk fel, ismertem a zenéit, Mogyival pedig azután kezdtünk el együtt dolgozni, hogy megmutatta miket ír. Közel egy évig csiszoltuk a tíz felvételt, de úgy érzem, megérte, egységes anyag lett.

Mennyire volt jó a visszhangja megítélésed szerint?

A lemezre rákerült a JAK és az SPB logója is, mivel mindkét szervezetnek tagja vagyok, és a versek mellett szerepel a lemezen egy slamszöveg is. Ez volt az első ilyen spokenword lemez itthon (azt hiszem, azóta se jelent meg ilyen). Ahhoz képest, hogy verses anyag, sokan meghallgatták, írtak is róla, az a háromszáz példány, ami megjelent belőle, szinte a megjelenés napján el is fogyott. Játszotta a Tilos Rádió és pozitív visszajelzéseket kaptam olyan alkotó emberektől is, akikhez nem is gondoltam volna, hogy eljuthat egy ilyen formátum.

A már említett Másodlagos kötések a Jelenkor Kiadónál látott napvilágot, igen figyelemreméltó, hogy az első köteted ilyen rangos kiadó gondozza. Hogyan zajlottak az előkészületek? Milyen nehézségekbe ütköztetek a szerkesztés során?

Szerencsés vagyok, mert a megjelenés előtt egy évvel már tudtam, hogy mi fog történni a kézirattal, ismertem a folyamatot. A szövegek nagy része publikált, tehát mondhatjuk előszerkesztett szöveg volt. A kötet leadása előtt Simon Mártonnal is sokat beszélgettünk a kéziratról, segített nekem a versek meghúzásában. Ennek azért is örültem, mert tudtam, hogy a szerkesztőm, Csordás Gábor a közös munka alatt külföldön lesz, nem tudunk személyesen találkozni. Végül nem ütköztünk nagyobb nehézségekbe, ma már jóval egyszerűbb ez, mint régen. Volt, hogy naponta több e-mailt is váltottunk, a korrektúranézetben pedig pontosan nyomon tudtuk követni egymás megjegyzéseit, javaslatait. Gördülékenyen dolgoztunk.

Önálló kötet összeállítása során a költő/író megtalálja ugyan a saját hangját, stílusában azonban kétségtelenül nyomot hagynak a korábbi olvasmányélmények. Szabó Márton Istvánra milyen analógiák illenek?

A könyv utolsó oldalán Radnóti Miklós, Pilinszky János, Tamkó Sirató Károly, Németh Gábor és Szentmiklósi-Szabó István (az édesapám) vannak megjelölve mint szerzők, akiket idézek a könyvben. Ezen kívül a köszönetben említett költők, családtagok és barátok is hatottak rám, mivel ők vesznek körül, velük beszéltem meg a könyv „történéseit”, nélkülük valóban nem így néznének ki a szövegek.

Azoknak, akik nem ismerik a Másodlagos kötéseket, mit mondanál, mi fogja várni őket?

Csider István Zoltán mondta a könyvbemutatón, hogy ez egy többszörös elengedés-történet. Az. Illetve valamiféle illusztráció arról, hogyan működnek ezek a könnyedén elszakadó kötések.

Az Óbudai Egyetem formatervezői szakán tanulsz, amiről mondhatjuk, némileg távol áll a költészettől. Hogyan csöppentél mégis az irodalmi közegbe?

Az irodalom gyerekkorom óta foglalkoztat, amelyben a családi mintának is valószínűleg szerepe van. Édesapám, aki egyébként mérnök is, publikált egy verseskötetet az egyetemi évei alatt, édesanyám pedig irodalmár, szépirodalmat tanít, nagy könyvtárunk van otthon.

A legtöbb aha-élményt az irodalomtól (beleértve a színház- és filmirodalmat is) kaptam. Ha sikerül a saját szövegeim által kiváltanom ezt az aha-élményt az olvasóban (nézőben, hallgatóban…), már megérte. A mesélésvágy hajt. A formatervezés pedig ugyanúgy a mesélésről szól, ahogyan az irodalom is. Nem is állnak olyan távol egymástól.

                                 Fotó: Szabó Dorka

Mit tudsz abból az énedből átültetni a költészetedbe? Egyáltalán, milyen egy jelmeztervező élete?

Mozgalmas. Én színházban tervezek, ez azt jelenti, hogy sokat kell színházba, próbákra, előadásokra járnom amellett, hogy tudnom kell, mit, hol és mennyiért lehet beszerezni a piacon. Első lépésben mindig rá kell bólintanom egy költségvetési keretre és a rendező hozzá fűzött álmaira. Aki irodalommal foglalkozik, az megtanul figyelni, akár fejben jegyzetelni. A tervezés is a mesélés egy válfaja. Ha ráadok valakire egy fehér köpenyt a színpadon, akkor az orvos lesz, ha fehér klumpát is adok rá, akkor magyar orvos, és így tovább…

Úgy tudom, a Dumaszínházban is dolgoztál, dolgozol. Hogyan kerültél kapcsolatba velük? Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél ott?

Még gimnazista voltam, amikor felvettem a kapcsolatot Bödőcs Tiborral, akiről akkor már tudtam, hogy irodalmár, érdekelheti az, amit csinálok. Később együtt jártunk színházba, többek között Litkai Gergővel, a Dumaszínház igazgatójával és Kőhalmi Zoltánnal is. Ők szerezték a jegyeket, nélkülük aligha kerültem volna be a pintérbélákra, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok. Aztán Zoltán az első “színházasabbra” tervezett önálló estjén kezdett el dolgozni, és Gergő megkérdezte, nem akarok-e részt venni benne. Én lettem a rendező asszisztense, amikor pedig átalakult a produkció, én dramatizáltam át az előadást. Sokat turnéztunk vele és a tavaly októberben bemutatott A pesszimizmus előnyeit már én állítottam színpadra. Összetett munka ez. Zoltán hozza meg a végső döntést, és ő írja a szövegeket is, én pedig segítőként tudok mellette lenni. Sokat tanulok belőle. Főleg arról, hogyan kell együtt gondolkodni egy szövegről.

Egyike vagy azon fiataloknak, akiket a KULTer.hu beválogatott az R25 – A rendszerváltás után született generáció a magyar lírában című antológiába. Hogyan gondolkodsz saját nemzedékedről: van-e közös pont a költészetetekben?

Biztosan van. Ha másért nem, akkor azért, mert ugyanazok a szerkesztői kezek formáltak kánonkészre minket, akik az antológiában is publikálunk. Persze ez csak az első publikációkra igaz. A rendszer kicsit olyan, mint a művészeti egyetemek felvételije: csak bekerülni nehéz. Ha egyszer közöltek valahol, onnantól maximum visszaküldenek a három szövegből kettőt, hogy most nem fér bele, de az összesre nem mondják azt, hogy vidd őket máshová. A saját hangja mindenkinek csak a pályakezdés után tud jelentősen megváltozni, ha egyáltalán meg tud változni. Akiket ismersz, azért ismered, mert hasonlóak. Ha megfigyeled, se minőségben, se szövegnyelvben nem találsz akkora amplitúdókat, mint mondjuk két középkorú költő versei között.

A Slam Poetry Budapestnek is tagja vagy. Hamarabb kezdtél el slammelni, mint verseket írni? Melyik élvez prioritást nálad?

Amikor elkezdtem slammelni, Margócsy Istvánnal már foglalkoztunk a verseimmel az egyetemen. Addig foglalkoztam a slam poetryvel aktívabban, amíg úgy éreztem, hogy azok a szövegek távol állnak a verseimtől. Idővel elkezdtek közeledni egymáshoz, elkezdtem avantgárd slam poetry-szövegeket írni, amelyek már majdnem ugyanúgy működtek, mint a verseim, csak egy másik „eszközön” szólaltak meg. Ma már ritkábban állok slammel színpadra, nem írok három perc körüli szövegeket. Vagy hosszabbakat vagy rövidebbeket, most ez ilyen. De az alkotókkal sokat találkozom, a zenészekkel zenélek, követem a slam alakulását itthon, az aktuális slambajnok, Basch Péter sokat segített a kötet alternatív marketingkampányában, vele szinte minden héten találkozom, sokat beszélgetünk slamről is.

                                              Fotó: Németh Dániel

Hol lesznek könyvbemutatóid, hol kaphatunk ízelítőt a Másodlagos kötésekből?

Úgy érzem, a Corvin Clubban szervezett kiadói bemutató jól sikerült, ezért szeretnék a nyáron több zenés estet is tartani, akár Pesten, akár vidéken. Tervben van több határon túli bemutató is, ami nagyban függ az ottani szervezéstől, keretektől. Illetve a fesztiválszezon és innentől minden nyári felolvasás számomra erről a kötetről fog szólni.

B. Zetas Péter