Jelige: A mi világunk – Staféta
Jelige: A mi világunk
Staféta
Mi lesz itt?
A többiek?
Kis türelem.
Furcsa. Én nem szoktam hamarabb érkezni.
De most igen.
Ismerjük mi egymást?
Én biztosan nem magát
(Sértődötten) Angel vagyok, német nyelvterületen legnézettebb médiasztár.
Örvendek.
Akkor hát csináljunk valamit... (Megborzong) Amúgy is olyan fura az egész…
Igen?
Igen. Csináljunk már valamit!
Jó. Mit javasol?
Játsszunk, kérdezz- feleleket. Az a kedvencem.
Játsszunk. Hát, Angel, maga mire a legbüszkébb?
A húszmilliós nézettségre.
És mire jó ez magának?
Tudja, például hány nőt kaptam meg?!
És?
Hogy értve, és? És- úgymint, mire jó ez, vagy és, és még mit adott a nézettségi index?
Magára bízom.
De mégis, nem pontosíthatna?
Hát jó, legyen: és, és még mit adott a nézettségi index?
Pénzt. Éves szinten több mint százmillió euró, persze adózás után!
Az jó. Na, kérdezek tovább. Valami fontosabbat is, mint a pénz, vagy ez volt a csúcs? Hozott még elismerést, ami ugye magasabb rendű öröm.
Maszlovi értelemben ugye?
Pontosan.
Másvalami?
Fő sodrásban ennyi. Megérti, minden apróságot nem.
Pontosan megértem. Utolsó kérdés. Készen áll?
Persze, ki vele szaporán.
De boldog? Maga boldog?
Igen!
Akkor nyert. (Csend)
És maga? Maga boldog?
Nézzen rám.
(Csendesen, megilletődve) Igen. Maga boldog. (Csend) Hogy csinálja?
Másképp, mint maga, de fő a végeredmény.
Mégis.
Nézze, itt ül két boldog ember... csak nem fogunk vitatkozni?!
Volna egy kis baj…
Belefér. Tökéletes boldogság ugyanis nem létezik!
Más itt a baj…
Igen, Angel…?
Én... én hazudtam.
Mikor?
Az előbb.
Mennyivel előbb?
Egy picivel.
Nem pontosítana, bár valamicskét? (Csend) A nézettségi index még stimmelt?
Igen.
Csajok?
Igen.
Pénz?
Igen.
Még az is, hogy adózás után?
Igen!
Maszlag... izé, Maszlov?
Igen!
(Bambán) Na, nem! Csaknem...(Gonoszul hallgat)
Én... én nem vagyok boldog.
Elég baj.
Hogyhogy elég baj? Ennyit tud mondani?!
Mit kellene, még mondjak?
Mit tudom én, adhatna tanácsot!
Nem adok tanácsot.
Miért?
Nem szoktam. Elvből. Senkinek.
Micsoda önzés!
Az.
Ember, nekem is jogom van tudni, mi vezet a boldogsághoz!
Joga van, persze.
Akkor?
Na, jó. Most úgy figyeljen, ahogy soha életében! Látom, jó ember, megbízok magában. Hányan vagyunk itt, most?
Ketten.
Mióta?
Jó ideje.
Mit gondol, nem furcsa, hogy még senki sem érkezett a bulira?
De, és egyre furcsább... itt minden…
Persze, mert meghalt, mint ahogy egy jó ideje én is... úgyhogy a földi boldogság már tárgytalan. Tudja, per pillanat mi az én feladatom?
Nem. Mi?
Hogy magán ítélkezzek.
Na, ne!
Na de! Mert derék fickó voltam életemben, halálom után bírónak tettek. Átmenetileg, a végső ítéletig. Csakhogy, arra gondoltam, maga egy jó ember, átadom magának ezt a bíráskodásos bizniszt, én már meguntam, de cserébe engem arra ítél, amit én kérek! Na, mit szól?
Egy próbát megér! Hát, mit kér, mire ítéljem nemsokára?
Nőkre, tengerpartra, intellektuális sikerre!
Legyen!
Nos, én magát bíráskodásra ítélem! (Mohón) Maga jön!
Magát tengerpartra, nőkre, intellektuális sikerre ítélem!
