Jelige: Könyvkukac – Karnevál
Jelige: Könyvkukac
Karnevál
- Drágááám, ééébresztőőő! Kelj fel kedvesem, hasadra süt a nap. Hallóóó! Reggel van már hétalvó, ébresztő, ki az ágyból! Kinek beszélek, egy-kettő, felkelni! Vár a munka, gyönyörű napra virradtunk… Naaa, ne húzd már az időt, olyaaan vagy… El fogsz kééésni, akkor ne rám haragudj, én időben felkeltettelek…
- Drágááám, ééébresztőőő! Kelj fel kedvesem, hasadra…
A felkelést mindig négy ütemben végzi.
1.ütem: először még vakon a jobb kéz mutatóujjával elnémítja az ébresztőt.
2.ütem: kihasználva teste jobbra dőlését balkézzel lerántja magáról a takarót.
3.ütem: felül, kinyitja szemét, pupillák igazodnak a félhomályhoz.
4.ütem: feláll és belebúvik papucsába.
A papucsok teljességgel megbízhatatlanok. Soha nincsenek a helyükön, éjjel kihasználják az alkalmat, hogy megszabadultak a mozgatás kényszerétől és nem nyomja őket súly, elcsángálnak, besurrannak az ágy alá, megkergetik a porcicákat, nesztelen kiosonnak a hálószobából, most nem botlanak meg a szőnyeg rojtjaiban a hallban, végigbóklásszák az összes szobát, reggel kifulladva, elnyűve és széttaposva majdnem ott kötnek ki, ahol keresik őket. Villanyt gyújt a fürdőszobában, a kissé megnagyobbodott prosztata lassan csordogáló vizelésre készteti, a megszokás hidegzuhanya naponta hiteti el, mennyire fitt és áldozatkész. Körmével kétszer megkocogtatja a tükör párás sarkát. Azonosítás. Nem mindegy melyik oldalon állunk… A borotválkozás szertartás, különösen az egyedül élőnek. A fürdőszobai szekrényke tabernákulum, benne hab, penge, arcszesz, oltári szentségek. Szárnyasoltár a tükör. A megszokott mozdulatokat harmincéves, jól begyakorolt precizitás formálta tökéletessé. Nem ellenőrzi, automatikusan végzi, rituális mozdulatokkal hűti állát, kezeli felhámi sérüléseit. Valójában ott sincs. Megtörli kezét és áldást oszt.
- In nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti…
A konyhai teríték flamand csendélet, naturális hivalkodás, olajbarna elmúlás. A rádió reggeli hírei kavarognak a tea fanyar gőzében, a lekvár vért üt a pirítóson. Kuncog. A hírek azoknak szólnak, akik el akarják hinni. Hirtelen ötlettel feldob egy tojást és elkapja, majd megismétli a mutatványt kettővel, hárommal. Ritmikusan repkednek a légtérben tenyérből tenyérbe. A zöld dossziékból kiemel egy rövidítésekkel teletűzdelt lapot, gondosan átolvassa és visszacsúsztatja a helyére. A mai napra tarka, szabályos háromszögekből összefoltozott, sokgombos kabátkát és nadrágot húz, széles csipkegallérral, lábára hófehér cipőt, komikusan csillogó öklömnyi rézcsattal és vörös masnival, szalagjai egzotikus lepkeszárnyakként verdesnek minden lépésnél. Derekát rőtszínű, otromba csatú szíj övezi. Képét mészfehérre porozza, ajkait vérpiros rúzs görbíti gúnyorosra. Arca felső részét és szemét csőrös álarc takarja, fejébe idétlen, fekete kalapot nyom, háromszögletűt, körkörös aranyszegéllyel. Mielőtt kilép az ajtón, lobogó, veres köpönyeget kerít hanyagul vállára. Biztos benne, hogy senki sem ismeri fel. Ahogy távolodik suhogó palástban mögötte szinte nesztelen kattannak, csusszannak helyükre a gondosan olajozott, engedelmes reteszek. A lakásának ajtaján most Oscar áriája szűrődik át, a rádió másik adóra vált, gyerekek trappolnak harsány vihogással végig az előszobán, nyomukban anyjuk korholása. A bérház körfolyosójának korlátjához Pulcinella dől melleit előre feszítve és időnként megvetően lehamuz az alsó lakókra. A lépcsőfordulónál pillanatra beles Dottor Graziano rendelőjébe, itt bőr és nemi beteg tünetek orvoslására várakoznak diszkréten a páciensek. A lift előtt felmosó Columbina dühösen fenyeget egy megrettent gyereket, a fiúcska lábszárára dörgölőző kölyökkutya és póráz tekeredett. Emlékezetébe vési a jelenetet, este majd alkalmas pillanatban kis tócsát fog éppen oda pisilni. A bejárati folyosó falára erőszakolt, hadrendben posztoló, horpadt, bádog levélládák: a diktatúra. A hámló vakolat rétegek alól előtüremkedő festékfoltok, a mennyezet tompult, poros gipszstukkói, a korlát elgörbült vasvirágai, egy soha vissza nem térő polgári miliő leletei. Az évszakok váltakozása lemérhető a kapuban kuksoló kukák bűzének erején. 9 óra 35 perckor lép ki az utcára, már javában tart a maskarák felvonulása. Az utóbbi évek változásait jelzi, hogy egyre kevesebben cipelnek műanyagszatyrokat, az ingyen zsákmányolt reklámhordozók eldobható tárggyá koptak. Pantaleon sarki üzletén a megszokottól eltérően most ZÁRVA tábla lifeg, tenyere élével árnyékot vet a kirakatra és bekukucskál. Elégedetten nyugtázza, odabent a megrettent Pantaleon gesztikulál hevesen, miközben szemmel láthatóan morcos, szürke öltönyös urak nyitogatnak a pulton számlakönyveket. Befordul a következő utcába, köpönyege rejtett zsebéből szabványos méretű, előre felbélyegzett, géppel címzett levélköteget vesz elő és a postaláda tátott vájatába süllyeszti. Innen csak pár méter a telefonfülke, 10 óra 00 perckor minden gond nélkül tárcsázza az első számot. Amikor felveszik, nem szól bele, kicsit eltartja a kagylót, magában elszámol tízig és leteszi. Kényelmes tempóban elsétál a következő fülkéig és kereken 15 perc múlva megismétli az egészet. Eddig minden a terv szerint alakult. A kereszteződésnél kis híján elgázolja egy szabálytalanul kanyarodó bútorszállító autó, intő jel, hogy ne bízza el magát, óvatosságból feljegyzi rendszámát. Így csak 10 óra 40-kor, némi késéssel nyit be a forgalmas újságboltba és feltűnés nélkül válogatni kezd a standon magukat kellető napilapokból. Megállapodik egy sok nagybetűvel harsogó címlapnál és vesz belőle hármat. El Capitano vezeti az üzletet, mióta megvált a testülettől, szeme rebbenésével sem árulja el, hogy ismernék egymást. 11 óra 13 perckor elfoglalja figyelőhelyét a piszkos tér unatkozó, töredezett padokon gubbasztó, feleslegességüket fontoskodással leplező nyugdíjasai között, a metrókijárattal szemben. Újságát látványosan széttárja és elmerül benne, tüntetően tudomást sem vesz a külvilágról, a megállíthatatlanul hömpölygő, gyanútlan lüktető embermasszáról, aminek a mozgás létének lényege. Ügyet sem vet a civakodó és kunyeráló hajléktalanokra, a fejükhöz mobiltelefont tapasztó és járkáló, ciripelő, csipogó, csengető, zenélő és motyogó buffókra, a pimaszul egyre közelebb settenkedő galambokra. Türelem és tervezés. Ez a legfontosabb. Geduld ist der Seelen Hafergrütze. [1] Várakozik. Vár a janicsár. Kérlelhetetlenül és felkészülten. Jenicseri tüferkcsiszi: puskás janicsár. Fején kerek, magas, hátul lecsüngő fehér nemezsapka (kecse), a gombos dolmány lelógó szárnya alul az övbe visszagyűrve, kék posztó nadrágot (salvár) és vörös bakancsot visel, hosszú flintája a bal tenyerén és vállán nyugszik, jobb csuklójára tekert kanóc szabad, égő végét jobb kezében tartja, oldalán széles, görbe kard, testsúly a ballábon nyugszik, kabátja (feredse) ujjára varrt számok és jelek mutatják melyik seregtest (oda) melyik egységéhez (bölük) tartozik. Harcra kész.
- Insallah!
A célszemély 11 óra 26 perckor érkezik, azonnal ráismert: Leandro. Oldalvást áll meg, a metrókijáró melletti virágüzlet előtt. Ideges, rágyújt, topog. Az óráját nézi: 11 óra 30 perc. Idő van.
- Action!
Most fiatal nő tűnik fel a színen, a semmiből bukkan elő, pillanatra megtorpan, mintha keresne valakit.
- Ah, Flaminia!
Egyenesen a célszemélyhez lép, és a lépés lendületét beleadva jobb tenyérrel irtózatosan pofon vágja. Két összeverődő tenyér csattanása. A konyhapadlóra pottyanó tojás zuttyanása, hibátlan, ovális burka kristályos héjtörmelékké formátlanodik, fehérje-sárgája amorf, nyálkás váladékká toccsan, hideg, kocsonyás reszketéssel gusztustalanul ragad az ujjakra és csurran át nyúlósan, taknyosan a rések között. A szereplők csipkerózsika álomba merednek. Hősünk lelke hirtelen kilép testéből és lassan emelkedni kezd, egyre feljebbről látja a teret, igen, mindenki a helyén van, látja magát az újságba temetkezni, olyan magányos, mint partra vetett koton a Duna-parton. Levitál a fejek felett, mint szerteszét gurult gombok a skatulyák között, már a háztetők felett lebeg, vakító fényözön forró ölelésében ejakulál diadalmasan, és felperzselődik az egész kibaszott légifelvétellel együtt.
- Halleluja, halleluja, halleluja!
Újfent testében van, a jelenet megismétlődik, a nő keze lendül, a pofon csattanása a tapsa. Önkéntelenül feláll, körülnéz, tekintetében a gátlástalanság szűköl sóvárogva az őszinte elismerésre. A többi nem érdekes, hátat fordít, a tér megelevenedik ártatlanul lélegző és közlekedő emberekkel. Most a tér túloldalán jár, gondosan összehajtogatott újságát köpönyegébe rejti. Csatos cipői egy csupán általa hallott canzone ritmusát cifrázzák az aszfalton. Találomra kiválaszt egy szemüveges, kövér nőt és távolról követni kezdi. Elvegyülnek a tömegben.
