Jelige: November – Világosság

Jelige: November

Világosság

            Judit feláll. Vádlija alig érinti az ágyat, csupán annyira, hogy lábfeje felvegye a tévé irányát, közben bal kezét, jelezve segítő jelenlétét, megnyalja Cézár, a termetes német juhászkutya. Öt lépés előre, tv érintés, két lépés balra a fal mellett, kilincs. Vécéből ki, jobbra a fürdőszobáig. Pizsama a mosógépre, habos testsimogatás a kádban, mintegy ellenőrizve a zsír mennyiségét a feszes hason, a combon, néhány perc önkényeztetés. Hajszárítás, fogmosás. Mezítelenül a konyhába. Kéznyalás, kutyaeledel, evés, mosogatás. Újra a szoba, öltözködés.  Cipőfelhúzás, válltáska, fekete napszemüveg, fehér bot, póráz, szájkosár, szatyor, kulcs, zár kattanása.

            Cézár uralkodása. Az utca az övé, ott csak rá számíthat. Nem gyötörhetik félelmek, mert a kutya azt megérzi és elbizonytalanodik. Van, hogy elkalandoznak a gondolatai, csak megy, vár, indul, a pórázt szorongatja. Az üzlet közel van, csupán egyetlen szemafor veszélyes zöldjét kell túlélnie. Ezért a rövid sétáért kel fel nap mint nap az ágyból. Ezért fürdik, ezért fésülködik, ezért szedi rendbe magát. Meg a mélyhangú fiú simogató mondataiért, aki összeszedi neki a kért dolgokat.

            Cipő, szájkosár, póráz le, táska, bot, szemüveg a székre, szatyor a konyhába, magabiztosan az ágyig. Hanyatt dőlés, plafonra szegezett üres tekintet.  Cézár jön a távirányítóval, tévé hangja.  

            Délig alszik. Szeret aludni, mert álmában lát. Látnak az emlékei, a múltban jár-kel, ki tudja mára hogy kinéző fiúkkal szerelmeskedik, anya, apa él és virul, mosolyognak, mit sem tudnak az autóbalesetről, melyben majd szörnyet halnak, és a lányuk egy ütéstől a sötétség feneketlen kútjába zuhan. Nem álmodik tragédiáról, mert a tudatalattija csak a jó képeket kívánja.

            Felébred. Nem kívánja az ételt. Ruháit lerakja a székre, keres valami zenét a tévében, majd mezítelenül visszafekszik az ágyra. Addig szereti kényeztetni magát, amíg a fejében még élnek az álombéli ifjak, amíg képes elképzelni, hogy ők simogatják a nyaka ívét, a kemény mellbimbóját, a hasát, a combja belső felét.

            Pizsamában vacsorázik, egyik kezében kifli, a másikban kolbász, praktikus egyszerűség, beleiszogat a vörösboros üvegbe, közben Csajkovszkijt hallgat. Este nem fürdik, mert reggelre úgyis megizzad. Délelőtt szeretne illatos lenni. Aztán még egyszer alaposan megszeretgeti Cézárt, és egy jó éjt puszi után megy látni.

            Félhomály. Az oldalán fekszik, a szobáját látja. A félig behúzott reluxát, Cézárt a fotel mellett, melyben egy középkorú, őszülő hajú férfi ül. A kutya fejét vakargatja. Miért fekszik mellette az ő hűséges kutyája olyan békésen? Még akkor is, ha álom az egész... Nem szabadna megtűrnie egy idegen férfit a lakásban az ő rémálmában. Ránéz az órára, fél hat. Biztosan álmodik, mert lát... De ilyen hosszan még sose látta ugyanazt. Az álomképek gyorsabban változnak. Megpróbált valamit tenni a férfival. Eltüntetni, csecsemővé változtatni.  Álmában a tudatalattija dramatizálja a világot. De a férfi csak ül az áruló Cézár mellett...

            Lassan öröm járja át a szívét. A hihetetlen tény végre eljut az agyáig. Lát! Valóban lát! Mondták az orvosok, hogy érdemes reménykedni, talán az ütéstől megsérült neuronok helyett megpróbálnak majd mások látni, vagy feloldódik a sokk, amit a baleset okozott.

            Rémület. Ezek szerint ébren van! És egy férfi van a szobájában, akivel az őt őrző kutya nagyon is jóban van. Itt van vele minden nap, és éjjelente a fotelben alszik? Figyeli minden lépését? Itt volt dél körül... És reggel is, amikor fürdik, és mezítelenül szaladgál a lakásban? Elönti a düh. Mély levegőt vesz, megpróbál megnyugodni. A lényeg, hogy él és lát! És élni és látni akar. Ha most nekitámad a férfinak, sikoltozni kezd vagy felelősségre vonja, ki tudja, miként reagál. Nem tudni, mennyire agresszív. Érezte, ez az ember nem hagyná, hogy mindez kitudódjon. A kutya nyálas viselkedése... Cézár senkinek sem engedné a fejét vakargatni. Csak egyvalakinek... Egy pillanat alatt áll össze a kép. Igen, csak úgy tudott befurakodni a magánéletébe, ha régtől fogva ismeri Cézárt. Ha ő képezte ki... Ha ő nevelte fel... A fotelben ülő férfi az a kutyakiképző, akitől Cézárt kapta. Szegény Cézár, nem te vagy a bűnös. Csupán a volt gazdidat szeretgeted...

            Minden azon múlik, el tudja-e hitetni vele, hogy nem lát. Hogy tud-e rezzenéstelen tekintettel maga elé nézni, és nem reagálni semmire.

            A másik oldalára fordul. Közben a mozdulatait idézgeti magában a fürdőszobáig, a vetkőzést, a konyhát, a reggelizést. Ki tudja mióta nézi őt ez a szörnyeteg? Talán minden rezdülését megjegyezte...

              Ideje felkelni. Lassan mozdulni, álmosan nyújtózkodni, a férfi felé fordulni, mereven nézni. Az idegen elmosolyodik. Tudja, mi következik...

            Úgy próbál fókuszálni, hogy ködösödjön el előtte a világ. Öt lépés előre, tv érintés, két lépés balra a fal mellett, kilincs. Vécéből ki, fal mellett jobbra a fürdőszobáig. Pizsama a mosógépre, mezítelenül a kádba. Mindent úgy tesz, ahogy szokott. A férfi ott áll mellette kigombolt sliccel, mereven. Lesi a női test minden rezdülését, előre hajlását, ringását. Papír zsebkendőt tart maga elé. Judit könnyei nem látszanak a habot lemosó vízzuhatagtól.

            Hajszárítás, csodálkozás az aprócska ráncokon. A férfi valószínűleg visszaült a fotelbe, furcsa szag marad utána, melyet hetek óta érez. Rádöbben, a sperma szagát érzi. Fogmosás, öblögetés, vissza a szóbába. A férfi a fotelben. Eufórikus hangulatban van, biztosan rá is gyújtana, ha ezzel nem kockáztatná az ingyen erotikát.

            Hála az égnek, a konyhában már nem figyel rá. Jön Cézár az ételért, az ő nagy tudatlan boldogságával.

            A férfi nézi, ahogy öltözködik. Csak egyszer sikerüljön kivinni innen. Mikor a konyhában evett, és a betolakodó hátát látta, néhányszor a konyhakés felé nyúlt. Úgy elnyisszantotta volna azt a nyakat... Hogy ne kapjon többé vért az agy, melyben a gyönyör születik... De még dühtől reszketve is képes volt gondolkodni. Túl sok lenne a rendőrség kérdése, és talán nem is hinnének neki. És ha hinnének? Szerintük a férfi cselekedetéért nem jár halál...

            Szájkosár, póráz, bot, táska, szemüveg, szatyor. Mostantól legalább nem kell ügyelnie a tekintetére.  Ajtónyitás, a férfi már ott vár oldalt, néhány centire az arcától, ő lehajol a kutyához, hogy kisurranhasson mellette. Boldogság.

            Nem tűnik el, előtte halad az utcán, mintha csak vigyázna rá. Mintha a tulajdonát féltené, az élvezeti cikkét...

            Szemafor. A férfi ott áll a járda szélén, zöldre vár. Jobbról villamos közeledik. Judit előtt felvillan a megalázó merevedés, orrában érzi förtelmes szagot. Cézár fékez, oldalát a lábának nyomja. Ő csupán eggyel lép többet a kelleténél. A mellével előre dőlve.  

            A villamosnak nincs ideje fékezni.

            Sikoltozás, pánik. Valaki megragadja a derekát, hátrébb húzza a ház faláig. Onnan nézi a vérbe fagyott halottat. Most végre hozzáérhettél a mellemhez, gondolja hideg szívvel.

            A helyszínelők csendesen kérdezgetik. Miután elkérik a papírjait, és megbizonyosodnak afelől, hogy valóban nem lát, eszükbe sem jut gyanakodni. Szegény Cézár lett a bűnbak, mert nem állt meg időben.

            Átmosta az egész lakást. A fotelt sikálta legtovább. A megaláztatás akkor a legborzasztóbb, ha emlékeztetnek rá a tárgyak, a szagok, a térbe fagyott gondolatok. Aztán alaposan lemosta önmagát is. Az a tekintet nehezen hagyta el a testét.

              Csengetnek. Cézár a farkát csóválja. Az asztalon borosüveg, félig telt pohár. Jó ha ezt látják?  Kinek mi köze hozzá. A nagy ijedtségre nyugodtan megihat egy pohárral. A legjobb az lenne, ha nem reagálna, csakhogy mi van, ha a rendőrség keresi?

            – Ki az? – kérdezi az ajtón át.

            – Nagyné vagyok. A balesetet szenvedett férfi felesége.

            Nem engedi be! Mit mondhatna neki? Csupán azt, amit vakként tudhat az esetről. Legyen! Elfordítja a kulcsot, és kitárja az ajtót. Jó alakú szőke nő áll a kinti félhomályban. Negyven felé járhat. Nehéz elhinni, hogy nem rá gerjedt az az idióta. A kutya simogatásért kuncsorog az asszony lábánál. Persze, hiszen náluk nőtt fel...

            – Csukja be az ajtót, kérem! Üljön a fotelbe! Megkínálhatom borral? A történtek után innom kellett valamit... – mondja Judit megtört hangon. Közben lehuppan a pohara mellé. – Leült? – kérdezi az ülő nőtől.

            – Igen, ülök... Szóval maga volt... Hihetetlen, hogy egy világtalan senki ölte meg a férjemet!

            – Kérem, ne éljen vissza az állapotommal! Alig emlékszem valamire... Nekimentem valakinek, aztán sikoltozni kezdtek körülöttem.

            A nő haragosan összevonja a szemöldökét.

            – Maradt volna otthon... Bezárkózva. Azt hiszi, nyugodtan élhet tovább? – Miközben beszél, előre hajol, megragadja a borosüveget és kis tasakból fehér port szór belé. Judit alig bírja palástolni a megdöbbenését. – Egy percre sem megy ki a fejemből az eset – suttogja rekedten.

            – Ez kevés... Nem elég... – motyogja a nő. Hangtalanul teszi helyére az üveget. – Sajnálom magát...

             Aztán felpattan, és kirohan az ajtón, mely nagyot csattan utána.

            Judit zavarodottan mered a flaskára. Mit tegyen? Fel nem jelentheti a nőt, mert honnan tudhatná egy vak, hogy mérget öntöttek az italába? Csak meghalni szabadna neki...

            Napokig otthon gubbasztott, kétségek közt gyötrődött, felkapta a telefont, hogy a rendőrséget tárcsázza és mindent elmeséljen őszintén, de nem bírt kérdésekre válaszolni, nem akarta emberek orrára kötni a szégyenét, ami, ha nem tudnak róla, nincs is. Ha azt az átkozott nőt lerázná magáról, néhány hónap múlva akár vissza is térhetne a látása... Most mit gondolhat? Hogy a lakásban oszladozik a hullája? Biztosan figyeli a környéket. Ha kimegy, újra próbálkozik. De nem maradhat a végtelenségig bezárkózva...

            Ül a fotelben, a kutya fejét simogatja. Fény felé tartja a "mérges" borosüveget. Biztosan rajta vannak a bestia ujjlenyomatai, hiszen megfogta. Köszönök mindent, kedves Cézár, mormolja maga elé. Majd az asztal szélére teszi a flaskát az üres pohár mellé, mintha inni készülne, és egy hirtelen mozdulattal a padlóra löki a bort. Az üveg nem törik össze, csak a vörös lé folyik végig a sima felületen. Nehezen ejti ki a szavakat:

             – Nyald fel, Cézár! Nyald fel!