Ugrás a tartalomra

 

Az abszurd mindig közel áll a humorhoz

Miért nevetünk azon, ami abszurd, és nem humoros, miért a novella a próza királynője, a hitelesség és fikció hogyan viszonyul egymáshoz – az Álljunk meg egy szóra-estek legutóbbi vendége Molnár Vilmos volt.

 Molnár Vilmos-est

  Az abszurd mindig közel áll a humorhoz

 

Annyira féltem a hosszabb szövegektől, hogy az elején még csak nem is versekkel, hanem még rövidebb műfajjal, aforizmákkal kezdtem” – mesélte Molnár Vilmos az Álljunk meg egy szóra-est legutóbbi rendezvényén. A Levél Szingapúrból, Az értelmetlen csoda, Az olvasó fizetéséről, Az ördög megint Csíkban c. kötetek szerzőjéről nehéz elhinni mindezt, hiszen egyike a legismertebb kortárs erdélyi novellistáknak. Az író azt vallja, az olvasás is egy módja a rossz dolgoktól való elszakadásnak. Sziporkázó, egyedi humorának és beszélgetőtársa, László Noémi értő, helyzetpoénokat sem mellőző kérdéseinek köszönhetően valóban elszakadtunk röpke másfél órára minden zavaró külső körülménytől, még a zord őszi időjárásról is sikerült megfeledkeznünk.

Elsőként a pályakezdés évei, az Erdélyi Híradó Kiadónál megjelent Postakocsi című verseskötet történetére kérdezett rá a moderátor, amelynek kapcsán kiderült, a nyolcvanas években született négysorosokat a meghívott inkább szövegként és nem versként aposztrofálja, valamint a verseket megelőző, K. Jakab Antal által díjazott aforizmákra sem tekint vissza utólag csúcsteljesítményként.

A kezdők jellemzően lírával próbálkoznak, kivéve Potozky Lacit – jegyezte meg nevetve a házigazda, majd komolyra fordítva a szót, Grecsó Krisztiánnal példálózott, hiszen ő is költőként indult, ma prózaíróként tartják számon.

Molnár Vilmos hangsúlyozta, nem tekinti magát költőnek, még a Postakocsi kolozsvári bemutatójától is elhatárolódott, Orbán János Dénes mindhiába győzködte, nem akart nagyközönség előtt szerepelni a verseivel. A hosszabb formáktól való kezdeti ódzkodása, rászoktatta arra, hogy figyelnie kell minden szóra, tehát a verselésnek is megvolt a maga szerepe.

Molnár Vilmos

A fikció mindig jobban foglalkoztatta, mint a dokumentarista-realista próza, ám fontosnak tartja a fikció mögötti hiteles hátteret. Az álmeséi olyanok, mintha a nagymamája mondaná tollba a történeteket, holott az elbeszélő fiktív figura.

Arra a feltételezésre, hogy a novella lenne a próza királynője, Molnár viccesen jegyezte meg, a költőknek is azt mondogatták régen, hogy szép dolog a vers, de a nagyeposz az igazi, születtek is az ötvenes években ennek eredményeképp rémes eposzok. A műfaj megválasztása alkat kérdése is, Borges sem írt regényeket. Úgy véli, novellában jobban ki tudja fejezni magát, ütősebb a történet, a meghökkentés is kézenfekvőbb, jobban adja magát a helyzet azokhoz a bizonyos csavarokhoz.  Az abszurdba hajló történetek gyakran valóságalapúak, a hétköznapok gyakran gördítenek elénk szokatlan helyzeteket, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni. Az abszurd történeteken sokszor nevetünk, mert az abszurd jellegénél fogva közel áll a humorhoz, a vicc szerkezetéhez. Nem véletlen, hogy Molnár volt már erdélyi humorkirálynak és stand uposnak is kikiáltva, de nem szándékosan dolgozott meg ezért a titulusért, sőt, kifejezetten zavarja az a fajta góbéskodás az irodalomban, amely lassan divattá kezd válni a székelyföldi pályatársak körében.

A meghökkentő dolgok hozzák elő az ember valódi énjét, az írás kizökkent a hétköznapokból, általa elszakadunk a mindennapi rutintól. Aki írásra adja a fejét, abban van egy kis skizofrén hajlam, egyszerre szereplője a történetnek és ugyanakkor kívülről is szemléli a helyzetet – fogalmazott.

Ha le akarjuk tesztelni egy szerelem erejét, s hogy a párunk mennyire kompatibilis velünk, menjünk el egy hosszabb, előre be nem tervezett utazásra, ahol csupa meglepetés, váratlan helyzet áll elő, például nem lesz vonatcsatlakozás, szállás. Ha kimozdulunk a komfortzónánkból, előjön a valódi, rejtett énünk is – példálózott a meghívott, aki ezt ki is próbálta, nem is egyszer.

Molnár Vilmos-est

A beszélgetés a Levél Szingapúrból kötetet is érintette. Néhány éve az író valóban kapott egy levelet Szingapúrból, bár nem volt aláírva, de kétségtelen, hogy a levél feladója ismerhette a könyvet, időt, energiát fektetett bele, három-négy oldalnyi szöveget vetett papírra, majd küldte el a szerzőnek.

A beszélgetés megszakításaként az álmesékből hallhattunk néhány szemelvényt: A mese a kincsről és az igazságról, Mese az üres négyzetekről, Mese a történetről és Mese a bonyolról darabok feldobták az estet, főként utóbbin mindenki hasát fogva nevetett.

A Micimac c. kisregény-átirat – amelyet csak 2026-ban adhat ki a szerző könyv formájában, mert a Disney ragaszkodik a szereplők neveihez – tulajdonképpen az ismert mese másik változata, amelynek szereplője nem Micimackó, hanem Malacka. A tíz fejezetből álló kötetet megpróbálta az Ulpius-ház, majd a Móra Kiadó is kiadni, megvenni a jogdíjat rá, de a Disney könyörtelen volt, ragaszkodott a nevekhez, ezért Molnár Vilmosnak várnia kell.

Későbbiek során az író gyerekkorára terelődött a szó, kiderült, az olvasásra korán rákapott, a játszótérről hamar kikopott. Nagyszüleinél nem voltak a környéken gyerekek, így, alkalmazkodván a környezethez, felnőtt szemmel próbálta szemlélni a világot, és az öregekkel együtt csóválta a fejét a miniszoknyás divaton.  Megfigyeléseiből rájött, lehet többféleképpen is szemlélni a dolgokat, kívülről figyelni önmagunkat és az adott helyzetet, ez a látásmód – ami az írói hivatás velejárója – más perspektívát nyit meg előttünk.

A meghívott felolvasta Platy c. novelláját, amely kötődik a gyerekkori élményekhez.

Egyik kritikus a Látó folyóiratban azt jósolta: Molnár Vilmos-láz önti el a világot – idézte fel a moderátor az ominózus írást, hozzátéve, hogy mégsem árasztotta el a magyar nyelvterületet műveivel, sőt, mondhatni, meglehetősen visszafogott az író. Molnár ezt a lustaság számlájára írta, bár való igaz, hogy használhatna rá olyan hangzatos dolgokat is, hogy nem grafomán – humorizált újfent.

László Noémi

A házigazda-beszélgetőtárs szerint az írás szenvedély, a szenvedélyes ember nem lehet lusta. Az író viccesen hozzátette, akkor ezek szerint ő nem elég szenvedélyes.

Annak kapcsán, hogy még milyen más szenvedély fűti, kiderült, a nyolcvanas években barlangászcsoport tagja volt, sokat jártak hegyi túrákra is. Kétezer méteren egészen más törvények uralkodnak, az emberek nem olyan kicsinyesek, mint a völgyben. A rendszerváltás előtti időkben „vízszintesen” nehezen lehetett elhagyni Romániát, „függőlegesen” egy ilyen hegyi túra által viszont lehetségessé vált.

A meghívott azt vallja: az író legfontosabb tulajdonsága a hitelesség, a divatot nem követni, hanem teremteni kell.

Végezetül újabb abszurd történeteken nevethettünk, és az író mesélt arról a novellájáról is, amelyben a vonaton Csíkcsicsóban Szőcs Géza képében megjelenik az Isten, majd a haragos kalauz láttán Bodor Ádámba költözik, sőt, megszólal Vári Attila hangján is.

Reméljük, a közeljövőben sok olyan Álljunk meg egy szóra-est lesz, ahol fájósra nevethetjük a hasunkat.

 

Varga Melinda

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.