Koltó. Október végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, de nem takarja hó a bérci tetőt. Pedig már egy hónappal a leghíresebb magyar versidő, szeptember vége után vagyunk. A hely viszont – felejtsük el most Hérakleitosz bölcs mondását a megismételhetetlenről – ugyanaz, mint jó százhatvankilenc évvel ezelőtt: a magyar szerelmi líra legszentebb ligete, a koltói Teleki-kastély parkja.

Ki ne illetődnék meg, amikor először borong itt a fák között, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia – az immár újdonsült Petőfiné – egész alakos ércszobra, s a házigazda, a negyvennyolcas hős Teleki gróf meg Bem apó és Jókai Mór mellszobra körül? Vasráccsal elkerítve kőasztal a kert ama szögletében, ahol a mézesheteit töltő poéta tolla alól egy sor halhatatlan vers gyöngyözött ki 1847 kora őszén, köztük a legnevezetesebb, a Szeptember végén. A somfa, mely a költő fölé hajolva először olvashatta a remekművet, pár éve az árnyékvilágba költözött, illetve egy darabja múzeumi ereklyeként a kőhajításnyira álló kastélyba.

Áll a kastély, pontosabban az egykori vadászlak, nem dőlt össze. Pedig olyan siralmas az állapota, mintha Pató Pál úr intézné a sorsát. Lehet, persze, hogy túlértékeljük Petőfit, s talán mégsem akkora alakja a világirodalomnak, hogy Bukarest – ahol évekig részesei voltak kormányzásnak a romániai magyarság képviselői, többek között a művelődésügyi tárca élén is – pénzt vesztegessen a kultuszára. Vagy hogy kijárja a brüsszeli támogatást a régóta román műemlékké nyilvánított épület felújítására, mint történt az példaszerűen nem is olyan messze Koltótól, a szintén romániai Nagykárolyban, ahol uniós források jóvoltából ismét régi fényében ragyog a jóval nagyobb Károlyi-kastély. Pompás kis múzeumnak s tárlatoknak adva helyet.

Remek tárgyi emlékek a koltói lak fűtetlen, gyér világítású termeiben is szép számmal találhatók. Mindenekelőtt a gróf berendezési tárgyaiból pár hetes vendéghasználat nyomán végérvényesen Petőfi-relikviákká avanzsált patinás bútorok, élen a rózsafa nászággyal. Az ifjú pár rendelkezésére bocsátott szobák ablakából és az omladozó emeleti teraszról – amely akkor még nem volt meg – gyönyörű kilátás nyílik a völgyre és távolabb, északon a hegyvonulatra, a bérci tetőre. De berendeztek egy-egy szobát Teleki Sándor, Teleki Blanka és Jókai Mór emlékére is. A nagy író többször járt itt, s 1876-os útján míves rajzon örökítette meg a méltóságteljes építményt.   

Petőfi nem hagyta ránk porhüvelyét, nincs fejfája, melyen lenghetett volna az eldobott özvegyi fátyol. Vannak azonban emlékhelyei a világszerte tisztelt költőnek. S ezek talán legszebbikére, a koltói kastélyra hosszú évek óta a közöny és a tehetetlenség hatalmas, ólomszürke fátyla borul.

                                                                                                                Fotók: Knapich Annamária és Knapich Tamás