Sofi Oksanen és a hajbűnözés
Nem tévedés a tudósítás címében szereplő szó: a világhírű finn–észt írónő új regénye, a Norma egyik központi témája a haj, illetve az ahhoz kapcsolódó nemzetközi bűnözés. A krimik izgalmát ígérő mű sajtóbemutatóján jártunk a Finn Nagykövetségen, ahol az est végén még egy pezsgő vita is kibontakozott a sajtószabadságról.
A modernségében is klasszikus vonalú nagykövetségi épület igazi Finnország-hangulatot áraszt: hatalmas, hófehér felületek, bent egy kissé hűvös, elkél a pulóver. A finnek vendégszeretete és az est hangulata viszont rögtön melegséggel tölti el az embert, ahogy Sofi Oksanen is, aki igazi jelenség: nemcsak színpompás hajtömege okán – bár tény, hogy ez az első számú „védjegye”, és ennek titkára is fény derült az esten –, hanem mert minden hivalkodás nélkül tud egyszerre dívaként és meghatározó szerepű európai íróként fellépni.
Sofi Oksanen, Kari Lumikero és Petri Tuomi-Nikula nagykövet
Petri Tuomi-Nikula finn nagykövet elmondta: Magyarországon évente átlagosan 15 finn szerző műve jelenik meg, ami a legnagyobb nyelvterületekkel vetekszik. A nagykövet az írónő magyar nyelven megjelent műveit gondozó Scolar Kiadónak is megköszönte, hogy ilyen gyorsan reagál az újdonságokra, és felidézte, mekkora sikert aratott az írónő Tisztogatás című, hazánkban elsőként megjelent regénye, amelynek színmű-előzményét a kaposvári színház játszotta. Ez a pozitív fogadtatás eredményezte, hogy Sofi Oksanen 2014-es Könyvfesztiválunk díszvendége volt, ahol rekord hosszúságú sor állt hozzá dedikáltatni.
Magyarország élen jár a finn fordításokban
Mielőtt az író és beszélgetőtársa, Kari Lumikero rátértek volna az új regényre, utóbbi könnyed kezdetként feldobta: hogyan vélekedik Sofi a finn–magyar nyelvrokonságról? „A magyar fordításokat lapozva feltűnt – magyarázta az írónő –, hogy a nyelv mintázata igen hasonló a finnhez. Már csak a nyelvtan okán is: nincs teli a szöveg prepozíciókkal, mint például az angol. A nagykövet hozzátette: a nyelvrokonság eszményének életben tartása a két nép barátságának egyik záloga. Oksanen hangsúlyozta: e kis nyelvek fordítói kölcsönösen nagy kincset jelentenek, mert nem elég egy nyelvet ismerni, de a kultúrában is éppúgy otthon kell lenni.
A Norma főhőse egy nő, akinek a haja egy nap alatt egy métert nő – tudtuk meg a regényről, amely tágabban az illegális hajkereskedelem, valamint a béranyaság témája körül forog. Az ötlet egy novellából dagadt regénnyé, mesélte az író, aki utazásai során ismerkedett meg a problémával. „A haj számodra is igazán meghatározó” – vetette fel mosolyogva Kari Lumikero. „Mindig érdekelt a haj kultúr- és művészettörténete, ahogy a nők helyzete is – mondta Oksanen. – A hajunk és esetleges elvesztése mindig nagyon személyes történet, ebből bontottam ki általánosabb érvényű kérdéseket.” És végre fellebbent a képletes fátyol Sofi hajkoronájáról is, mert Kari Lumikero rákérdezett: a színes csoda műszálból készült. Vannak olyan országok – folytatta Sofi –, ahol egész falvak nőlakosságának vágják le a haját és adják el „fűalatt” Nyugatra, hogy a jómódú nők megfelelő loknihoz jussanak. Az illegális hajkereskedelem megdöbbentő méreteket ölt, mindenekelőtt Indiában. Ott a tirupati szent helyen rendszeres hajáldozatokat mutatnak be – ez közvetlenül kapcsolódik a bűnözéshez, a templom gazdagabb, mint a Vatikán, árulta el Sofi Oksanen.
Oksanen nem csak női, sokkal inkább univerzális problémákat boncolgat
De hajat lopni is lehet – festette tovább a meghökkentő helyzetképet az írónő –, Venezuelában például hivatalos szervek tanácsolják, hogy a nők takarják el a fejüket. Gyakori, hogy egy férjnek felajánlanak tíz dollárt a felesége hajáért. Oroszországban felvásárlók járják a vidéket, és az árut Kínába küldik. Manapság Peruból, Kolumbiából, Indiából egy-két héten belül jelentős mennyiségű hajhoz lehet jutni, de Románia és Ukrajna is nagy beszállító.
A haj termékenységszimbólum is, amiképp a regényben is összekapcsolódik a béranyaság körüli bűntettekkel. Az író beszámolt megdöbbentő tapasztalatairól: hány országban szabályozatlan a megfizetett gyerekkihordás. Nincsenek életkori korlátok, a születendő gyerek neme megválasztható, és az anyakönyvi kivonatba nem a vér szerinti szülők, hanem a megrendelő neve kerül be. A kedvezőbb árú országokba megindult a gyerekturizmus – a finnek például Ukrajnát, Észtországot, Lettországot választják szívesen. Szóbeszéd, de félő, hogy igaz: Kínában egész „csecsemőgyárak” működnek a nyugatiak kiszolgálására. A regényben egy finn családi maffia működtet egy hálózatot, s ahogy a főhősnő, Norma fogalmaz: „Aki uralja a hajat, uralja a nőket. Aki uralja a nők szaporodási képességét, uralja a férfiakat is. Aki uralja az álmokat, uralja a világot is.” És még egy különös adalékot megosztott az író: az emberkereskedelem egyik jellemző fedőszakmája a műkörmösség; itt esik meg leggyakrabban, hogy az odacsábított külföldi munkaerőnek a tulajdonos elveszi az iratait, amit soha nem ad vissza, és rabszolgaként dolgoztatja. Nagy-Britanniában például a műkörmösök zöme illegálisan működik.
A regény fordítója, Bába Laura munkája szép kihívásairól szólt: a haj- és gyermekkereskedelem terminusai teljesen újak voltak számára, de nemcsak a finn nyelvben, hanem a magyar terminológia szintjén is. Sofi regényei egyébként is mindig egészen egyedi nyelvi rétegekre, világokra nyitnak ablakot, többnyire a társadalom peremére sodródott emberi sorsok által – magyarázta a fordító, aki Oksanen rendkívül érzékletes hasonlatait is kiemelte. Érsek Nándor, a Scolar Kiadó vezetője pedig azt hangsúlyozta, hogy a finn írónő azért is sikeres Magyarországon, mert a regényeiben ábrázolt helyzetekhez igen hasonló történelmi traumákkal kellett megküzdenünk, és ezeket az ismerős problémákat nagyfokú szociális érzékenységgel ábrázolja az író.
Bába Laura a harmadik regényt fordította az írótól
A közönségkérdések során megtudhattuk, hogy Franciaországban adták el a legtöbb példányt Oksanen könyveiből, valamint hamarosan bemutatják egy darabját a bécsi Burgtheaterben, és hogy ő sem ússza meg a kényes témák kiváltotta gyűlölködő leveleket, támadásokat – egy írónak fel kell készülnie erre is, intézte el a kérdést.
És amikor már épp lecsengeni készült azt est, meglepően pezsgő vita támadt a sajtószabadságról: Oksanen a nemzetközi hírek alapján aggályát fejezte ki a magyarországi események kapcsán, és kitért az újságírók megbecsülésének fontosságára, akik az íróknál is kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Mint elmondta, a Helsingin Sanomattal nem történhetne meg, ami a Népszabadsággal. A Magyar Külügyminisztérium egyik munkatársa, maga is volt újságíró, erre úgy reagált: a vetélytárs nélküli Helsingin Sanomat helyzetét nem lehet összehasonlítani a magyar sajtópiaccal, ahol ellenzéki és kormánypárti lapok működnek. Az újságírók számának rohamos csökkenése a technikai átalakulás következménye, ettől függetlenül a Népszabadság megszűnése komoly veszteség. A közönségből más vélekedés is utat tört, hangsúlyozva a megosztottságot a külföldi sajtóban megjelenő hazai hírek értékelésével kapcsolatban, amire Sofi Oksanen külön is rákérdezett.
A vita után kötetlenül folyt tovább a beszélgetés, de csakis barátságosan, megtámogatva a nagykövetség finom boraival.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
