Születésnap Felvidéken

A Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál helyszíne idén Dunaszerdahely volt, ahová Erdélyből, Kárpátaljáról, Muravidékről, a Vajdaságból és Magyarországról – festők, fotósok, színészek, zenészek és persze mi, az irodalmárok gyűltünk össze.

Hajnali négy, a busz még sehol. Kertész Dáviddal gyalog indulunk át Lőrincz P. Gabriellához, majd onnan taxival megyünk a városközpontba. Két láda könyv és tizenkét blokk ásványvíz az útitársunk. Valamikor öt óra tájékában indulunk el a negyvenszemélyes járművel, a főúton felszáll Csornyij Dávid, vele együtt is csak huszonhárman vagyunk a járműben. Megint a határon állunk, ahogyan a cetlis ukrán kiskatona mondja: „Hozzám nem vezet buszsáv.” Természetesen nem akarja beengedni a sorompó mögé a rendezvényre utazókat, de sikerül Szemere Judittal rábeszélnünk, hogy legyen jó fej, és engedjen a kinn várakozó negyven autó elé.

A sorompó mögött nehezen tud lavírozni a buszunk, végül sikerül itt is kikerülnünk úgy harminc járművet, és a vámház elé jutunk. Az ukrán tisztek nem a kedvességükről híresek, elkapkodják az útleveleket, és hagynak minket nyugalmasan várakozni. Miután visszakapjuk a papírjainkat, át is érünk a magyar oldalra, ahol sokkal kedvesebben fogadnak minket.

Az autópályára nyolc óra körül érünk, örvendezek, hogy innen számítva öt-hat órán belül Dunaszerdahelyen leszünk, de tévedek. Az óriási busz mindössze maximum nyolcvan km/óra sebességgel halad, bosszankodunk, hogy vajon miért.

Délután ötre érkezünk meg, a kollégiumot alig találjuk. Marcsák Gergely vár minket. Tokajból később indultak Demeter Andreával, Bese Bernadettel, Pejin Leával és Bánkövi Dorottyával, mint mi, mégis sokkal korábban értek a helyszínre.

Elfogyasztjuk az ebédet, és sietősen indulunk a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetbe, ahol a KULTIVÁL programjai zajlanak. Kovács Tamás, a rendezvény szervezője ott vár minket.

Gergő fotói a falon függnek, részei a Görbe tükör a mai fiatalokról című kiállításnak. Lea éppen a gitárt hangolja, a többiek az asztalnál ülve várakoznak. Gabriella épphogy kifújja magát, máris a színpadra kell lépnie, ő vezeti a KMTG-s beszélgetést a tokaji csapattal és Bíró Szabolccsal, aki a város szülötte. Lea nyitja meg az irodalmi blokkot, megzenésített versével. Elhangzanak a bemutatkozások, a személyes kérdések, és persze az irodalmi művek, amelyek között próza és vers is akad bőven.

Elfogyasztjuk a közös vacsorát, majd visszatérünk a kollégiumba.

Másnap délelőtt meglátogatjuk a Nagymegyeri Tájházat, várost nézünk és ebédelünk. A délután első programja mi vagyunk. Összeszokott csapat, mindig tudunk egymásra reagálni, és ezt a közönség is élvezi. Másfél órán keresztül beszélgetünk a kárpátaljaiságról, az Együtt című irodalmi és művészeti folyóiratról, a KVIT-ről és a KMMI-ről. Szemere Judit bemutatja a Kárpátaljai Hírmondót, közben észre sem vesszük, mennyire elszalad az idő. Zárásként mindannyian felolvasunk műveinkből.

Az est hátralévő részében van még utcazenélés, színdarab, kézműves foglalkozás. Mindegyiket megnézzük, majd visszatérünk a szállásra.

A kollégium udvarán megismerkedünk a vajdasági fiatalokkal, teljesen egymásra hangolódunk a határ szó hallatán. Örülünk, hogy végre valaki megérti, milyen az utazás.

A „majdnem” születésnapom alkalmából rögtönzünk egy Tankcsapda-koncertet, éjfélkor felköszöntenek, Gergő ajándékot nyújt át nekem. Mohón tépem le a csomagolást, egy elektromos könyvolvasó rejtőzik benne. Holnaptól már sötétben is olvashatok a buszon.

Vasárnap délelőtt tíz óra, mi pedig elindulunk hazafelé.