Irodalmi Jelen
  • Összeállítás kárpátaljai szerzőinktől

    Csak a kegyelem, csupán az marad

    Egyes járatokról nem szól a menetrend.
    Éjszaka jönnek a Beszkidek felől,
    ahol monarchiás, szűk alagutakra
    a Keleti-Kárpátok fenyvese dől.
    Itt várják őket, kik már élni nem szeretnek,
    és útra kelnek, mint az őseik.
    A Latorca-hídon elvesznek a ködben,
    s Csapra már csak a mozdony érkezik.
     

  • Karácsonyi levelek az Angyalhoz, a kis Jézushoz

    Az Irodalmi Jelen néhány szerzőjét arra kértük fel, hogy írjanak az Angyalnak, a kis Jézusnak levelet, amelyben visszaemlékeznek régi, gyermekkori karácsonyokra. Néhány költő versben fogalmazta meg a mondanivalóját, de volt olyan prózaírói is, aki humoros fiktív levelet írt (Gáspár Ferenc).

  • Varga Melinda

    „Manapság a múlt felé fordulás jelenti a lázadást”

    Évértékelő beszélgetés Orbán János Dénessel

    A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. keretében működő Előretolt Helyőrség Íróakadémia idén indította az 5. pályakezdő szépírói és a 2. mesterképző évfolyamot. Idén végzett az első kritikusi műhely, és elindult a második. Ebben ez évben 20 könyv jelent meg, ezáltal a kiadott könyvek száma 81-re nőtt. 2017–2019 között az Enumeráció-debütsorozatban 9, az idén már 11 debütkötet látott napvilágot, a kritikusi műhely tevékenységének írásos gyümölcsét pedig 5 kötetben foglalták össze az idén indult új sorozatban. Az intézmény jelenleg 53 fiatal írónak biztosít tanulmányi-alkotói támogatást, a művészeti oktatást és a szervezést 17 oktató és 6 mentor végzi, azaz mindösszesen 76 író tevékenykedik az Íróakadémián. Orbán János Dénes József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költőt, írót, a KMTG projektvezetőjét, az Íróakadémia elnökét kérdeztük a 2020-as irodalmi évről, irodalompolitikáról és a fiatal magyar irodalom helyzetéről.

  • Shrek Tímea

    Halott föld ez – Zsófi panaszai

    Shrek Tímea novellái nemcsak életszagúak és felkavaróak, hanem szociográfiai mélységűek is. A kötet második felében a család kapcsán és a családról ír döbbenetes novellákat, amelyek immár nem csak a jelen, de a múlt nyomorúságát is képesek megragadni letisztult, mégis erős atmoszférájú mondatokkal, karcos és nyers párbeszédekkel

  • Shrek Tímea

    Gyerekjáték

    Nemsokára jött még néhány vendég, de őket nem kínálták meg semmivel. Nem is nagyon akartak bejönni a házba, inkább az udvaron maradtak. Felmásztam a díványra és onnan néztem, mit csinálnak. Anna a földön feküdt. Őt vajon miért nem küldték be? Az egyik bácsi betakarta pokróccal. Szegény, biztos fázik, igazán bejöhetne.

  • Rimóczi László

    Se gyerekszoba, se gyerekkor

    „A szerző hétköznapi stílusban, szívfacsaró egyszerűséggel, minden rituálé nélkül tárja fel a rettenetes valóságot, és mélyre nyomja a kést, azonban a nyers dialógusokból bontakozik ki az igazi dráma. A történetek minél rövidebbek, annál velősebbek.” – Rimóczi László írása Shrek Tímea novelláskötetéről.

  • Frei Gabriella

    Szekrény az emlékekben, emlékek a szekrényben

    „Jönnek egymás után a móriczi kislányalakok: a kanalat sem ismerő, látszólag semmit fel nem fogó (Maugli), a prostitúcióra kényszerített, mentálisan sérült (Pocokszemű Erzsi), az apai molesztálástól szenvedő (Zsófi panaszai), a kenyérdarabokat kismadárként elkapkodó (Etetés), az uzsonnát guberáló (Becsengettek).” Shrek Tímea szoció-novelláskötetét Frei Gabi mutatja be.

  • Izer Janka

    „Feje fölött koronája, mint a habos torta"

    Napló az Előretolt Helyőrség kárpátaljai irodalmi karavánjáról

    Napló az Előretolt Helyőrség kárpátaljai irodalmi karavánjáról

  • Röpképtelen madarak halott földön

    Két prózadebüt kötetet jelentetett meg idén az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, mindkettő témájában és stílusában is rendhagyó rövidprózákat tartalmaz. Shrek Tímea Halott föld ez és Vöröskéry Dóra Röpképtelen madarak című novelláskötetét a márciusi, illetve az áprilisi szakmai hétvégén mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

  • Dobsa Dorina, Izer Janka, Shrek Tímea, Kertész Dávid, Marcsák Gergely

    Máslaposság – fiatal szerzők műhelye

    Irodalmi folyóiratok, kulturális-irodalmi mellékletek és portálok a fiatal szerzőink olvasatában.

  • Vállak tornácán tüzes ujjak ballagnak le-fel

    Az Irodalmi Jelen fiatal szerzőit huncut kis költői játékra kérte fel. Walt Withman Ének magamról című költeményét kellett továbbgondolniuk, amely Böszörményi Zoltánt, lapunk főszerkesztőjét is megihlette, Az irgalom ellipszise című verseskötetében szereplő Csak kezek, és lábak, és fejek és Randevú című verseiben hivatkozik a műre, egyes költői képeket vendégszövegként emel be. Szerzőink ezekhez a versekhez is kapcsolódhattak, nemcsak az amerikai költő szövegéhez. Arra voltunk kíváncsiak, a legfiatalabb költő-írónemzedék hogy viszonyul a testpoétikához, milyen új megközelítési formákat és kifejezésmódot használ a téma körüljárására.

  • Irodalmi jelen

    Frankfurti Könyvvásár fiatal kortárs magyar alkotókkal

    A világ legnagyobb könyvvásárán százkét országból 7300 kiállító vesz részt idén, s mintegy háromszázezer vendég látogatja a nemzetközi sajtónyilvánosság övező eseményt.

  • Irodalmi Jelen
    Rónai-Balázs Zoltán

    46. Tokaji Írótábor

    Nem meglepő, ám annál örömtelibb módon idén is kezdetét vette az immáron hagyományos Tokaji Írótábor, melyről van szerencsém tudósítani.

    Elöljáróban leszögezném, hogy magam is aktív, érdeklődő résztvevője vagyok az eseménynek, így tudósításom is inkább szubjektív, mintsem a hivatalos történéseket merev részletességgel közvetítő írás. No, de ezt gondolom, mindenki megérti! Egy írótábor a szakmai, baráti találkozások színtere is, sőt az ismerkedésé is, az izgalmas és érdekes programokon túl.

  • Irodalmi Jelen

    A macskanő – Shrek Tímea versei

    Bíbor bársonyban ült az árva,
    Ajka édes volt, mint a méz.
    Tudta, hogy aznap lesz halála,
    Gyilkosa, ki szemébe néz.

  • A tökéletes gyilkosság

    Shrek Tímea, lapunk fiatal prózistája olvas fel kameránk előtt egy hátborzongató novellát

  • Irodalmi Jelen

    Debütösök a fedélzeten – Videó

    Az Irodalmi Jelen legutóbbi lapszámbemutató estjének első részében Király Farkas két fiatal prózistánkat faggatta, akik feltűnően erős indulással vonták magukra az olvasók és a szerkesztőség figyelmét. Shrek Tímea Beregszászról érkezett, Tóth Viviennek pedig ez volt az első nyilvános felolvasása. – Videó az estről, 1. rész

  • Irodalmi Jelen

    Janus és ifjú utódai

    Két egészen fiatal szerző és egy „régi motoros” mutatkozott be a TAT Galériában az Irodalmi Jelen estjén: Shrek Tímeával, Tóth Viviennel és Gáspár Ferenccel töltöttünk feledhetetlenül jó perceket.

  • Irodalmi Jelen

    Tündérek és trubadúrok – lapszámbemutatóval egybekötött irodalmi varázsest

    Mandulafás varázs, vérbő erotika, a humanista irodalom európai hírű alakja – Irodalmi Jelen-est a TAT Galériában november 24-én este hét órától. Ha mesterfokon akar szórakozni, minőségi irodalmi műsorral ütné el a késő őszi, borongós péntek estét, ne hagyja ki!

  • Shrek Tímea

    Túlvilági látomások evilági művészekkel

    Élet és halál, evilág és túlvilág találkozása: Szekáry Zsuzsanna és Dávid Ákos e témájú képzőművészeti munkái a budapesti Fahéj Kávézóban egy est erejéig a kortárs lírával és elbeszélő művészettel is ’találkoztak’ – Shrek Tímea jegyzete a rendhagyó tárlatmegnyitóról.

  • Shrek Tímea

    Születésnap Felvidéken

    A Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál helyszíne idén Dunaszerdahely volt, ahová Erdélyből, Kárpátaljáról, Muravidékről, a Vajdaságból és Magyarországról – festők, fotósok, színészek, zenészek és persze mi, az irodalmárok gyűltünk össze.