A fenti világ a lentibe könnyen visszacsúszhat,

az őskáosz fenyegetően morajlik a kultúra partjain,

a legősibb emberi igény ebben fennmaradni,

melynek módja az emlékezés a kiemelkedés-történetre –

gyakran nihilista gondolatokat érlel a  

Végh Attila-féle költői boszorkánykonyha,

aki a kolozsvári Helikon-hegyen beszélt múzsáiról,

s arról, miként lesz a természetfotósból poéta.

 

Ifjabb korában a vadont, s nem a könyveket bújta,

ezen kívül csupán a nők, a Fradi-meccs és a sör

hármas oltára érdekelte.

Természetfilmeket és fotókat készít, ez nem holmi hobbi,

a rejtőzködő vadon a lételeme.

Első összefüggő mondata gyerekként: te is jössz erdőbe volt.

Később horgászni járt a pesti Dunára,

a folyóra, ami elnémít mindent, ami nem belül van,

mindent tud a Duna-holtágban kószáló nutriákról

és a világ legkisebb emlőséről, a törpeegérről

órákon át mesélne, ha közbe nem szólna

Karácsonyi Zsolt, a Végh-idézetekkel felvértezett moderátor.

A jelenlévők mi tagadás kíváncsiabbak arra,

mikor került elméjébe az irodalom nevű vírus,

hogy verssé, esszévé, regénnyé terebélyesedjen,

Hamvast és Nietzschét, Rilkét és Heideggert,

emlékezést és felejtést házasítson össze.

A poéta, aki néha filozófus, hiszi,

a szellem bosszúja mindig láthatatlan,

és nem elég, ha hegeliánus módon kielégül.

Hamvas meg egy tipikus elindító,

széthúzza a függönyt, beléptet egy új világba,

ám, ha sokáig ott maradsz, bomlani kezdesz.

A hagyomány nálunk más jelent,

mint Kolozsváron, mióta a politika beleacsarkodik

a nagyok (a művészek!) dolgába,

ha valaki azt mondja, hagyomány,

a szekrényben porosodó népviselet,

foszló, régi kelmék, tárgyak,

patetikus réme jut az eszükbe.

Végh szereti a dolgokat másképp kezelni,

nála felejtés és emlékezés, hagyomány és újítás

egy csónakban eveznek, egymásért dolgoznak, 

az albatrosz egy kitömött madár,

Dsida pedig Kocsárdon vonatra száll.

 

Az idősíkok játéka jó prózai kellék,

első regénye: Hogy szívedet kiürítsd  2023-ban játszódik,

de befigyel néha az időszámításunk előtti V. század.

Alapi Vince, a főhős kísértetiesen hasonlít Véghre,

noha lakik benne néhány fiktív egyén is,

önéletrajzi ihletettségű Faust-regénnyel van dolgunk.

A Dráva holtágán nagykócsagokat filmezett az író,  

majd a nádkunyhóban Pessoa A kétségek könyvének

Egyesség a sátánnal fejezetébe belemerülve eldönté,

jobban ki tudna egyezni eme alvilági lénnyel.

A fausti mélységeket követte a Dunai Lolita,

amelyben sem az ördög, sem Végh nem szerepel.

A költészetben is magasan repül a labda,

olvashatunk ufókról és a magyarság-téma sem áll

messze tőle, de nem amolyan patetikus, klisés tálalásban.

 

A gép fellázad néha az ember ellen,

a költő ilyenkor fejszével széttöri

a laptopot vagy a villanyírógépet.

Ha kérdezik róla, visszakérdez:

miért, belőled sosem bújt ki az állat?

A meghívott nevéhez kötődik az Ózon folyóirat és

az Immun-csoport, ahová nemcsak költők jártak,

inkább esztétikai csoport volt,

a találkozások hangulata meg kissé kosztolányis,

emlékszünk még Esti Kornél díszes asztaltársaságára?

 

A köd a legszebb természeti jelenség,

mert lelkük lesz tőle a fáknak,

a boldogság tárgyakkal elkerített tér,

a felejtés az, ami mindent átmos –

hacsak ezekkel a költői gondolatokkal

maradunk, és felejtés nem mossa át az elménk,

megérte a Helikon-estre betérni.