Sikeresek a magyar írók német nyelvterületen

Kétezer-háromszáz magyar könyv – Janus Pannoniustól Mikes Kelemenig, Arany Jánostól Kertész Imréig – német fordítása található Ehingenben, a Duna melletti kis városkában Gudrun Brzoska magángyűjteményében. Ilyen grandiózus magyar szépirodalmi könyvtára egyetlen németországi egyetemnek sincs, s a gyűjteményben egy magyar írónőket bemutató lexikon és egy 1956-tal foglalkozó fényképes kiadvány is fellelhető. – Böszörményi Zoltán Regál című, németül In den Furchen des Lichts címmel megjelent németországi felolvasókörútján találkozott Brzoskával, s a rendhagyó kezdeményezésről kérdezte.

Gudrun Brzoska házában vagyunk, a Goethe utca 1 szám alatt, Ehingenben, huszonkét kilométerre Ulmtól. Meglepő, hogy magyar zászló leng a ház bejáratánál, és az ajtón ez a felirat áll (természetesen németül): Ehingeni Könyvtár, Magyar irodalom német nyelven. Először járok itt. Hogyan született ez a rendhagyó vállalkozás?

Mi 2002-ben Aradról Sopronba költöztünk, férjem természettudományt tanított és német nyelvet, s tanárokat is kiképezett. Sopronban német nyelvű újságot járattunk. Napilapból értesültünk arról, hogy Kertész Imre megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Ekkor kezdődött a barátságom a kortárs magyar irodalommal.

Hány könyvet találhatunk itt?

Kétezer-háromszáz kötetet.

Janus Pannonius, Petőfi Sándor, Arany János, József Attila, sőt Molnár Ferenc és több kortárs író sorakozik a polcokon. A könyvtár egyik izgalmas kiadványa a Magyar írónők német nyelven című lexikon. Mit kell tudnunk róla?

Amikor magyar irodalmat kezdtem gyűjteni, kutatómunkám során arra eszméltem, hogy milyen kevés a német nyelven megjelent magyar írónő. Dalos Györgyöt kérdeztem, hol vannak az írónőitek. Szabó Magda mellett még néhány nevet felsorolt ugyan, de én keveselltem. Kutatni kezdtem a női írók után, és egyre több izgalmas alkotóra leltem. Később, 2009-ben Stuttgartban a Magyar Kulturális Intézetben tematikus kiállítást szerveztem. Aznap csak írónők műveivel és portréival lehetett az intézetben találkozni.

Többek között Darvasi László is lelkesedett az kiállításért. Sokan biztattak, hogy jelentessünk meg könyvben a kiállítás anyagát, és alapítsunk egy könyvtárat is a magyar írónők német nyelvű munkáiból.

Kezdetben ódzkodtam az ötlettől, mert nem szerettem volna nemek szerint felosztani a magyar szerzőket, én csak magyar irodalmat szerettem volna olvasni, semmi más tervem nem volt, részben azért sem, mert fizikai időm sem lett volna arra, hogy megosztva katalogizáljam a magyar szerzők német nyelven megjelent alkotásait. Aztán a férjem azzal kecsegtetett, a titkárom lesz (nevet), s az ő hozzájárulása nagy segítség volt számomra.

Végül 2009. január 31-én indult útjára az ötlet, és 2010 őszén lett belőle könyv, azaz lexikonszerű munka. A klasszikus kiadványok és írók mellett gyerek- és ifjúsági irodalmat művelő írónők után is érdeklődtem, de sajnos nagyon kevés ilyenszerű művet fordítottak le. A kiadók piacorientáltak, nem éri meg nekik, hogy célszerűen mindennel foglalkozzanak, csak azt a munkát jelentetik meg, amelyben sikert gyanítanak.

Kapkodom a fejem, ámulva tekintem meg a könyvtár polcain sorakozó köteteket. Lenyűgöző, hogy egy német kisvárosban a magyar irodalom nagykövetével találkozom. Nem tudom, hol található Németországban ennyi német nyelven megjelent magyar irodalmi alkotás, esetleg csak az egyetemi könyvtárakban. . .

A szakkönyvekkel ugyan nem tudok versenyezni, de kétségtelen, hogy szépirodalmi szempontból az egyik leggazdagabb gyűjtemény német nyelvterületen, bár nem szeretem, és nem is akarom összehasonlítani a mi kezdeményezésünket a német könyvtárak ilyen irányú törekvéseivel. Nyugat-Berlinben nemrég kiállítottam, kiderült, a mi ötszáz magyar írónk munkái közül nekik csak öt volt meg. De a Regensburgi Egyetemen is hasonló a helyzet.

Csak csodálni tudom Önt a magyar irodalom iránti rajongásáért. Mi, magyar írók, arra panaszkodunk, alig fordítják műveinket idegen nyelvekre.

Büntetik a kiadók a magyarokat, manapság közel sem fordítanak annyit, mint korábban, az arab irodalom például jól reprezentált, a magyarral szemben legalábbis. A kiadók mindig a piacot nézik. A német olvasó igényeit szeretnék kielégíteni. A migráns-téma, például, ma igen népszerű. Mint az Ön regénye, a Regál. Ilyen Doma Ákosnak három-négy hónapja megjelent, szintén menekülttémával foglalkozó regénye is. Ő 1973-ben Jugoszlávián keresztül emigrált, ezt dolgozta fel a kötetben.

Gyönyörű album van előttem, Ilona néni titkos fotóalbuma, melyet Varga-Nagy Zsuzsanna Klárával közösen jegyeznek. Döbbenetes kétnyelvű kiadvány, amelyben az 1956-os magyar forradalom alatt készült felvételeket és a korabeli, azonos helyszínek 2016-os fotóit találjuk meg. A magyar forradalom korhű naplója ez, láthatunk itt az Üllői úton, a Tátra mozi környékén és a Ferenc körúton készített fényképeket. Számomra sokatmondó, hogy Németországban is ilyen fontosnak tartják az 1956-os forradalmat.

A férjem hat évvel idősebb nálam, éjjel-nappal hallgatták a rádióban, hogy mi történik Magyarországon 56-ban. Fel volt háborodva, sokáig nem hagyta nyugodni az igazságtalanság. Tanítványaival nyolc nagy tablót készített arról, mit írt a magyar és a német sajtó 56-ról, majd kiállítást szervezett az anyagból Berlinben, 2006-ban.

Két évvel később, 2008-ban magyar egyetemistákkal, Árkosi tanárnő segítségével, Pécsett szerettük volna újból megszervezni ezt a kiállítást. Így „találkoztunk” Klára fotóalbumával is. Az anyja orvosnő volt, megmutatta az egyik súlyosan sebesült betegének a gyűjteményt. Nem voltak benne pontos adatok, csupán fényképek. Negyven évig rejtegette ezt a könyvet, a férje és a fia is hithű kommunisták voltak. A forradalom után a külvárosból gyalog járt be Budapestre, a munkahelyére. Mindannyiszor kiadós sétát kellett tennie, s az újonnan szerzett fényképezőgépével készítette felvételeit a városról. 

Nem oly rég a  Dunai Svábok Központi Múzeumában  szerveztünk egy kiállítást 56-ról. Ekkor a férjemnek az az ötlete támadt, hogy szerkesszünk a bemutatott képanyagból egy kötetet. A világháló és a budapesti Szabó Ervin Könyvtár segítségével sikerült dokumentálódnom, és a fotókat ellátnom pontos helyszínnel és dátummal.

Sok könyvet elolvasott az itt lévő gazdag gyűjteményből?

Nem annyit, mint szerettem volna. A kiállítások, a napi teendők elrabolják az időmet.

A határon túli magyar irodalom német nyelven megjelent köteteinek összegyűjtése például fél évet vett igénybe. Ugyanakkor a német nyelven megjelent munkákról havi rendszerességgel recenziókat is írok.

Ha valaki bejön a könyvtárába, és a magyar íróktól szeretne elolvasni valamit, kinek a műveit ajánlja?

Sokan kérdezik ezt tőlem. Kertész nagyon lelkesített, vele kezdtem a magyar irodalommal a barátkozást, ifjú koromban sok Szabó Magda-regényt olvastam. Tulajdonképpen az a kedvenc könyvem, amit éppen olvasok. Amikor magyar nyelvű, történelmi témákkal kapcsolatos könyveket recenzálok, mindig ellátom egy kis korabeli áttekintéssel, hogy a német olvasó befogadását megkönnyítsem.

Kezdetben nagyon nehéz volt a sorok között olvasni, de minden regény és verskötet befogadása során egyre többet és többet tanultam.

A könyvek hamarosan átkerülnek a Regensburgi Egyetemi Könyvtár Magyar Intézetébe, erre miért kerül sor?

Az a célunk ezzel, ha mi már nem leszünk, legyen valaki, aki a könyvtárunk gyűjteményét tovább gondozza. Egy magyar fiatalembert alkalmaztunk erre a feladatra. Szeretnék ezeket a műveket sokkal több fiatalhoz, magyar diákhoz eljuttatni, ezért is ajándékoztuk a Magyar Intézetnek a gyűjteményt. De ami az én könyvtári munkámat, a recenziók írását, a kötetek gyűjtését illeti, mindez tovább folytatódik. 

Szöveg és fotók: Böszörményi Zoltán