Költőtigris és szonettzsonglőr
Rendhagyó irodalomórán jártunk Pécelen, amelynek vendége Fried István, Markó Béla és Simon Márton költő voltak, a házigazda pedig Murányi Sándor Olivér. A patinás helyszínen kiderült, hogyan kapcsolódik a 19. századi irodalom a kortárs lírikusokhoz, és kit olvasnak szívesen matek órán a pad alatt a diákok.
Költőtigris és szonettzsonglőr
A magyar irodalom egykori fővárosához, Pécelhez, a Ráday Gedeon és Ráday Pál építette impozáns kastélyhoz és kúriához olyan nevek kapcsolódnak, mint Kölcsey Ferenc, Szemere Pál, Kazinczy Ferenc, akik vendégei, közeli barátai voltak a nemesi családnak. A 19. századi magyar irodalom egyik aranykoráról van szó, Fried István irodalomtörténész szerint nemcsak a nyelv, hanem némely versforma, így a szonett meghonosodásában is meghatározó volt ez a periódus. A professzor jó pedagógiai érzékét latba vetve néhány kultúr- és irodalomtörténeti kuriózummal csigázza fel a Ráday Pál Gimnázium diákjainak érdeklődését, s bár a helyszínen csupán hanganyag segítségével, közvetve veszünk részt, a síri csendből arra következtetünk, a fiatal közönség feszült figyelemmel kapcsolódik be az irodalomtörténeti sétába.
Kazinczytól a formaművész költőig
Markó Béla a rendhagyó irodalomóra főszereplője. A költő egy-egy jelentősebb kötetéhez, pályájának fontosabb állomásához a szegedi professzor becsempészi az irodalomtörténet olyan fontos figuráit, mint Homérosz, Dante, Csokonai, Kazinczy, Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Madách, Ady vagy József Attila.
A 19. századi kimerítő, ám tartalmas kalandtúra után Fried a 21. század magyar irodalmába vezeti be a fiatal közönséget, irodalmunk virágzó korszakaként aposztrofálja a periódust, a líra és a hölgyírók jelentőségét külön kiemeli, több más kiváló alkotó mellett Rakovszky Zsuzsa, Balla Zsófia, Gergely Ágnes, Polgár Anikó nevét említve.
A magyar próza külföldi reprezentáltsága nagyon pozitív, rangos angol, német, olasz elismerések övezik a regény-és novellafordításokat. A versek idegen nyelvre való átültetése sajnos nem olyan népszerű, pedig a költészeti műveket könnyebb lefordítani, mint a szépprózát. Sok kiváló költői életművet lehetne megemlíteni, és az sem utolsó szempont, hogy a külhoni verstermés sem marad el az anyaországitól – véli Fried, majd Csehy Zoltán, Polgár Anikó, Tőzsér Árpád, Kovács András Ferenc és az est meghívottja, Markó Béla könyveit ajánlja a diákok figyelmébe.
Markó sokoldalú alkotó, közéleti kérdéseket taglaló beszélgetőkönyvek szerzője, különféle versformák értője. Egykori francia szakosként a szonetthez vonzódik leginkább, a reneszánsz francia szonett sok izgalmat rejt magában, persze a Petrarca- és a Shakespeare-szonett történetéről is órákat lehetne mesélni – hangzik el a rendhagyó bemutatás.
A szonett a legkötöttebb, szinte mérnöki pontosságot igénylő forma, bele kell férni a szigorú keretbe, olyan, mint a távolugrás a sportban – veszi át a szót Markó. Fiatalabb korában a költő lázad, minden áron formát akar bontani, ami természetes, hiszen feladata az újítás, a szembemenés a konvenciókkal.
A művészet, a költészet áramlás. A mai magyar versben föllelhető elődeink költészeti hagyománya, csak figyelmesen kell olvasnunk, máris kibukkan a sorok közül Janus Pannonius, Balassi, Berzsenyi, Csokonai vagy Ady, meg Kazinczy, aki évekig dolgozott az első magyar szonetten. A szonettkoszorú műfajába ezt az áramlást próbálja beleszőni Markó.
Fried tanár úr ezt követően Tibetbe, majd Japánba kalauzolja a diákságot. Először Kőrösi Csoma Sándorról mesél, majd kisebb-nagyobb kitérőkkel a közkedvelt haiku történetében mélyül el. A jambikus, nyugat-európai versformáktól eltérően a haiku rendkívül puritán forma, amelyben nem lehet tündökölni, szinte csak egy villanás, egy gondolat az egész. Markó Béla ezt is előszeretettel műveli, mert az apró dolgokban, például egy cseresznyefavirágban tulajdonképpen meglelhető a teljesség. A keleti kultúrák nagy alkotói látszólag apró, jelentéktelen dolgokban lelik meg a mindenséget – a jó haiku titka ez.
Majd egy ugrással a görög mitológiánál landol Fried, nevezetesen Sziszüphosz-mítoszig röpíti a társaságot, hogy a legenda Camus-értelmezésen át Markó idevágó versénél kössön ki. A költő az Odüsszeiával emeli meg a Fried által elmondottakat. Szerinte Odüsszeusz vérbeli európai volt, a könyvben pedig minden benne van, amire kíváncsiak vagyunk a világ dolgait illetően, mindehhez mai írónak nehéz bármi újat hozzátenni.
A Sziszüphosz-mítosz pedig a mai hivatalnok-élet parabolája, a rabság, a kötöttség metaforája lehetne.
Fried részéről következik egy kis Madách-adalék, majd áteveznek Petőfi és Ady közéleti verseihez. Nem meglepő, hogy végül a meghívott Csatolmány című kötete lesz a téma. A magyar irodalom jellemzően vállalta a közéletiséget, példáként hangzik el Csokonai Marosvásárhelyi gondolatok c. verse, amelyben a költő Erdély és Magyarország viszonyáról versel. A kortárs magyar versnek sem szabad elhatárolódnia a közéleti témáktól, kötelessége véleményt formálni a világ dolgaikról, a magyarságunkat érintő, égető problémákról.
Végül a rendszerváltás előtti Erdély elevenedik fel, ami a fiatalok számára már történelem, Fried és Markó számára meghatározó emlék. A szegedi értelmiségiek, irodalmárok 89 előtt könyveket, folyóiratokat, piperecikkeket, fűszert csempésztek át Erdélybe, s az erdélyi kéziratok a magyarországi megjelenése is így valósulhatott meg.
A megosztott magyar társadalomról Markó keserűen vallott, szerinte a magyarság jövője, fontos jelenkori problémái szolidaritást, összefogást és nem széthúzást kívánnának, hiszen közös sorunkról van szó.
A kortárs magyar irodalom tigrise
Markó Béla után a Ráday Pál Gimnázium hallgatói a fiatal költőnemzedék egyik kiemelkedő költőjének, Simon Mártonnak örülhettek, akinek Dalok a magasföldszintről és Polaroidok című kötete gyakran a matek órák pad alatti olvasmánya.
A költő, slammer és műfordító Murányi Sándor házigazda szerint a kortárs magyar irodalom tigrise (Bodor Ádám meg az oroszlánja). A párhuzam nem csupán írói túlzás, Murányi és Simon kedvelik ezeket a nagyvadakat, s volt közös élményük is velük kapcsolatban.
A fölvezetés ezúttal nem irodalomtörténeti körút, inkább fiatalos, performatív, a meghívott iskolai és egyetemi éveit, személyes élményeit sem megkerülő est. A diákok egy fiatal költő-slammert látnak, akinek kedvelt írója az imént is emlegetett Bodor, egyik sorát versébe is beépítette. Szereti az író tömör, feszes, elegáns megoldásait, amelyek elindítanak benne valamit, továbbgondolásra késztetik.
Simon Márton a lázadó, problémás diákok példaképe is lehet, gyorsan kiderül róla, hogy bizony tizedikben megbukott a matekból, a Pápai Református Kollégium szigorúsága ellen minden ízével tiltakozott, noha utólag rájött, sokat köszönhet egykori iskolájának.
Olvasni nagyon szeretett, tán pont matek órák helyett… Tizenhét évesen kezdett verselni szerelmi élmény hatására, szerinte bűn rossz költeményeket írt, de biztatták a folytatásra, a sárvári táborban díjat is kapott.
Később a Pázmány Péter Tudományegyetem diákja volt, de hamar rádöbbent, nem lesz belőle sem irodalomtörténész, sem esztéta, és néhány sikertelen vizsga után abbahagyta a tanulmányait. Az egyetemen ismerkedett meg Lackfi Jánossal, aki kreatív írást tanított, és Babiczky Tibor barátjának mutatta meg első komolyabb verspróbálkozásait. Az első kötet viszonylag fiatalon, 19 évesen jelent meg a L’Harmattan Kiadónál, amely később a Libri-Jelenkor közös gondozásában, újrakiadásban látott napvilágot.
A költő néhány verse a diákok előadásában hangzott el, majd a slam poetryről mesélt az egybegyűlteknek, többek között arról is, hogyan kötődik az amerikai polgárjogi mozgalmakhoz és a beat-költészethez. A kissé szabad szájú műfaj terepe általában nem az iskola, hanem egy kávézó, vagy ehhez hasonló szabadabb tér, Simonnak éppen ezért nem volt könnyű dolga olyan szöveget kiválasztania, amelyben kevesebb kisípolandó szó szerepel. Az előadott slam viszont jó példája volt annak, miként kapcsolódik a színpadi műfaj a költészethez, s milyen jól megfér egymás mellett a humor, Petőfi, Ady, Babits és Parti Nagy Lajos.
A költészet és a slam a meghívott számára két jól elkülönülő műfaj, míg utóbbiban a hatásvadász jelleg, a humor, a szójáték elengedhetetlen kellék, a költészet inkább a sakkhoz hasonlít, ahol nem villantani kell néhány percben, hanem elgondolkodtatni, hitelesnek lenni.
Simon tavaly május óta hosszabb, mesélősebb verseket ír, hamarosan új verseskötettel jelentkezik.
Mi meg kíváncsian várjuk, ki lesz a Ráday Pál Gimnázium vagy valamelyik székelyudvarhelyi iskola, kávézó következő meghívottja, Murányi Sándor Olivérnek bizonyára van már néhány jó ötlet a tarsolyában.
Varga Melinda
