A Toldiban Arany megteremtette a magyar akcióhős figuráját, aki farkasokkal harcol és legalább olyan erős, mint Schwarzenegger a Kommandóban – nagy klasszikusunk egyik főművének hősét így is lehetne értelmezni a 21. században.

 

Arany János-ankét – az Irodalmi Jelen szerzőit kérdeztük a kétszáz éve született költőről 1.

 

Mi volt az első Arany Jánoshoz kapcsolódó, meghatározó élményed?

 

Tőzsér Árpád

1942-ben, hétévesen, késéssel kezdtem iskolába járni. A háború idején nem volt nálunk tanítás, akkor is vesztettem egy évet, a háború után pedig a csehszlovák hatóságok megszüntették a falumban (s persze nemcsak a falumban) a magyar iskolákat, s hogy a szlovák iskolákban ne veszítsek esetleg újabb éveket, apám a „magyar érából” a falunkban maradt magyar tanító gimnazista fiához járatott magánórákra. Öcsi (így hívták a langaléta gimnazistát) mindjárt az elején a lehető legjobb tankönyvet, Arany János Toldiját nyomta a kezembe. Hosszú hónapokig mással sem foglalkoztunk, csak a Toldival. Következésképpen még ma is egész énekeket tudok emlékezetből a neves műből. Aztán elkövetkezett 1947 februárja. Én bent, a tanítólakás falai között fújtam, hogy „Aztán megragadta Toldi csak úgy kézzel, / Rángatta a csehet szörnyű erejével”, kint, az utcákon meg pontosan fordítottak voltak az erőviszonyok: cseh katonák jártak házról házra, s teherautókra dobálták a falu magyarjait, s vitték őket, fel, a hatszáz kilométerre fekvő cseh Szudéta-vidékre, kényszermunkára. Ilyen keserves körülmények között találkoztam először Arany költészetével.

 

Acsai Roland

A Toldi, amelyben Arany megteremtette a magyar akcióhős figuráját, aki farkasokkal harcol, és legalább olyan erős, mint Schwarzenegger a Kommandóban. Az is közel hozta a szívemhez, hogy azokról a helyekről írt, ahol én felnőttem, vagyis az Alföldről. Petőfinél és Aranynál minden hely ismerős nekem. Abonyban nőttem fel. Egyébként van egy verse Aranynak, amiben arról ír, hogy hallják az abonyi kanászok kürtjének hangját. Ez a Tetétleni halmon című versben található.  

 

Csehy Zoltán

Az, hogy például az „ösztövér kútágas hórihorgas gémmel” sor tényleg magyarul van.  Az első Arany-élményem szinte azonos a csodálatos magyar nyelv tudatosításának élményével.

 

Ayhan Gökhan

Ha visszamehetnél az időben, és Arany János a kortársad lenne, milyen rendhagyó születésnapi ünnepséget szerveznél neki, milyen ünnepi köszöntővel lepnéd meg?

Tőzsér Árpád

Meghívnám író-olvasó-találkozóra Pozsonyba, a Pozsonyi Casinóba, s verssel fogadnám, kb. így:

                                             

 

Csehy Zoltán

Én nem akarok visszamenni, ma akarom ünnepelni. Egy rendhagyó, ünnepi parlamenti ülésszakot szerveznék, ahol a tisztelt képviselők egy Arany-kötetet kézről kézre adogatva olvasnának fel skandálva a hexametereket Az elveszett alkotmányból.  Utána jöhetne A nagyidai cigányok. Ha mégis visszamennék, adnék neki egy kötetet rovásírással a munkáiból, és kíváncsian várnám, hogy mihez kezd vele.

 

Ayhan Gökhan

Ha visszamehetnék az időben, nem tudnék neki ünnepséget szervezni, túlságosan félnék tőle. Arany fényképét egy ideig kiraktam itthon, de aztán beláttam, hogy jobb levennem, mert kétszáz év ide vagy oda, a komoly és szigorú és tehetséges tekintetétől megijedtem. Most csak Kosztolányi és Bari Károly képe lóg a falon, Bari épp lefelé néz, ezért tőle nem kell tartanom.

 

Válassz ki egy számodra kedves Arany-művet, amelyről úgy gondolod, száz év múlva is aktuális lenne, tedd be egy képzeletbeli időkapszulába, és ajánld röviden a jövő olvasójának!

 

Tőzsér Árpád

Arany nemcsak a lefordíthatatlanul egyéni magyar nyelvével kötődik a magyarsághoz és a magyar földhöz, hanem költészetének motívumrendszerével, metaforáinak referenciális jelentésével, történelmi-társadalmi reáliáival is, ezért nehéz világirodalmi kontextusba helyezni, a „világirodalom nyelvére” lefordítani, s még nehezebb egy száz évvel későbbi irodalom-esztétikai gondolkodás feltételezett rendszerében elképzelni. De úgy vélem, ha száz év múlva még lesz egyáltalán ember, aki olvas, akkor annak a számára is az „általános emberi” lesz a legaktuálisabb és legfogyaszthatóbb mondanivaló. Arany pedig 1861 után, (amikor is Bécs újra a nyílt erőszak eszközeihez nyúlt), mindenben csalódva, éppen az ilyen általános emberi témák felé fordult. Ebből a korból tehát szinte bármelyik versét be lehetne tenni abba a bizonyos jövőkapszulába, s ha én mégis A lepke című, kevésbé emlegetett verset idézem most ide, annak több oka van. Első: a mű megejtő panteizmusa, azaz annak a folyamatnak a lírai megjelenítése, ahogy a költő a múló létezést megszemélyesítő kicsi lepkével s a nagy természettel egyszerre képes azonosulni. A második: annak a bölcsességnek a költői megfogalmazása, hogy minden, ami látható, csak jelenség, „köd-lepel”, amely eltakarja a lét lényegét: a halált („Azt nézem: hol pihenhetek”)! Aranyt, mondjuk kortársával, Baudelaire-rel összevetve sokan konvencionálisnak, „19. századinak” tartják. Pedig már ebben az egy versben ott vannak (Spinozán túl) a fenomenalizmus és az egzisztencializmus tengelygondolatai is. – A lepke egyébként 1877-ben íródott. Akkor, amikor Edmund Husserl, a fenomenalizmus atyja még csak kamasz, az egzisztencialista Heidegger még meg sem született. 

 

 

Acsai Roland

Az Alföld népéhez című verset választanám, a már említett személyes kötődés miatt. Ha most elolvasom, a gyerekkorom jut eszembe róla. Azok a tájak. Ez a vers mindig aktuális lesz, ahogyan egy táj nem tud veszíteni az aktualitásából. Meg mert ilyen sorok vannak benne a pusztáról:

S ha néztek fölfelé, néztek balra jobbra
S nincs egy földi fűszál, mely rátok hajolna
S mindenütt, mindenütt csupán eget láttok:
Ti is égben vagytok akkor, azt tudjátok.

 

Csehy Zoltán

A Báró Kemény Zsigmondhoz című verset választom: elképesztő dinamikával ragadja meg a magyar rímmuzsikát, miközben hallatlan szatírát ír a „csupa próza” poétákról. Ilyen egyszerre feltűnő és mégis funkcionális rímeket azóta is alig tud kiagyalni magyar poéta.

 

Ayhan Gökhan

A Kertben című verse bármikor aktuális, elég csak ezt a négy sort idéznem belőle:

Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap.

Optimista vagyok, bár elnézve a dolgok alakulását, abban nehezen tudok hinni, hogy száz év múlva lesz még ember. Ha az ember utáni organizmusok megtanulnak olvasni, bizonyára ők is nagyra értékelik majd ezt a verset heves fejbólogatások közepette. Nekik inkább ajánlom.

 

Kérdezett: Varga Melinda

Fotók: Hidasi Hegedűs Gyöngyi, Irodami Jelen, MMA, szerzőink Facebook oldala