Arany János-ankét – az Irodalmi Jelen szerzőit kérdeztük a kétszáz éve született költőről 2.
„Arany hús-vér ember volt, zseniális költőként is élvezte az életet” – sikamlós anekdoták és főművének egyik részlete is árulkodik erről. Arany Jánoshoz kapcsolódó körkérdésünkben olyan közismert költő válaszait is olvashatják, aki egy napon született Arany Jánossal.
Arany János-ankét – az Irodalmi Jelen szerzőit kérdeztük a kétszáz éve született költőről 2.
Mi volt az első Arany Jánoshoz kapcsolódó, meghatározó élményed?
Vörös István
Megrázó élmény volt, mikor a tanárképző főiskolán Hernádi Sándor nyelvművelés órájára meg kellett tanulni egy éneket a Toldiból, és persze elmondani. Nagyon szigorú volt Hernádi, csak úgy záporoztak az egyesek. Az, hogy ötöst kaptam a IV. ének elmondására, olyan tekintélyt kölcsönzött akkor nekem az évfolyamban, hogy szinte én is képes lettem volna Toldival a malomkövet eldobni. Vagy ez volt maga a versmondás?
Zsille Gábor
Az a helyzet, hogy egy napon születtem Arany Jánossal, azaz március másodikán – ez az első hozzá kapcsolódó meghatározó élményem. Véleményem szerint ez egy elég erős kezdés, melyet az Irodalmi Jelen többi szerzőjének nehéz lesz felülmúlnia…Mindazonáltal az egy napon születés tényét csak felső tagozatos iskolásként fedeztem fel. Logikus folytatás, hogy tizenkét évesen a Budán található Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákja lettem, ahol hat évet töltöttem. Negyedik gimnáziumi évem utolsó tanítási napján, az utolsó órát követően a teremben maradtam, és leakasztottam a falról a bekeretezett Arany János-portrét, amely jelenleg is hálószobám falán függ. Tehát szó szerint naponta találkozom Arannyal, ez egy bizalmas együttélés. (A „kedves történet” alkérdésre a következő pontban felelek.)
Laczkó Vass Róbert
Meg ne kövezzen senki, hogy nem tartozom azok közé, akik a Toldi-trilógiában látják Arany János költészetének a kvintesszenciáját. Az én szememben Arany a balladái miatt az, aki. Lám-lám, mire képes egy Arany-ballada: friss hír, hogy zseniális költőnk Montgomery város "szabad polgára" lett posztumusz, A walesi bárdok jogán. Az én szívembe is éppen ezzel a balladával lopta be magát Arany: volt benne történelem, lüktetés, morális mérce, minden, amivel alsó gimnazistaként is azonosulni tudtam. És következett a többi, közismert vagy kevésbé ismert ballada. Talán ez a legerősebb és legművészibb kapocs, amivel a 19. századi magyar irodalom kapcsolódik a népköltészethez: úgy mesélni el tömören, kötött formában egy történetet, hogy az elemi erővel, szinte azonnal hasson a hallgatójára. Népballadáink is hordozzák ezt a csodát. Amikor felvételiznem kellett az egyetemre, akkor még kötelező volt a repertoárba egy balladát is bevenni. Nem kötötték meg a kezünket, de szinte mindenkinek Arany jutott az eszébe. Azért ez árulkodik arról, hogyan lopja be magát a szívünkbe Arany János. Egy sor balladáját mondtam el itt-ott, alsó gimnazistaként, volt miből választani, mégis a legismertebbet, A walesi bárdokat hoztam a vizsgára. Láss csodát: épp az ismertsége miatt nem választotta más a jelöltek közül. A bizottságot azonban más esztétikai szempontok vezérelték, tudtommal senkitől nem kértek balladát azon a rostán: Aranynak a sok szavalóverseny miatt a profik világában akkoriban éppen megkopott a fénye.
Horváth Imre Olivér
Arannyal közvetve találkoztam először, amikor a suliban Petőfi Arany Lacinak című versét vettük. Elmondta a tanár néni, hogy Arany és Petőfi barátok voltak, és azt gondoltam, hogy ez milyen menő már, és megtanultam a verset ötösért.
Ha visszamehetnél az időben, és Arany János a kortársad lenne, milyen rendhagyó születésnapi ünnepséget szerveznél neki, milyen ünnepi köszöntővel lepnéd meg?
Vörös István
Az attól függ, hányadik születésnapjára mehetnék vissza. Ha valamikorra gyerekkorába, akkor a tökharang mellé, melyet a színben kötött fel, szereznék neki egy üvegharangot, hogy azzal csöngessem, játsszon, ahogy kedve tartja. Szívesen hallgatnám ezt a harangkondulást.
Zsille Gábor
Erre könnyű válaszolnom: születésnapi ünnepségét – pontosabban a mi közös születésnapi ünnepségünket, hoppá! – a margitszigeti Nagyszállóban tartanánk, valamikor az Őszikék írásának idején, vagyis az 1870-es évek végén. A mulatozásban cseppet sem zavarna, hogy e szállodát az ezredfordulón átkeresztelik Danubius Grand Hotel Margitsziget névre. 1877-től Arany minden nyáron kiköltözött a Margitszigetre (akkoriban csak csónakkal lehetett megközelíteni, a Margit híd szigeti leágazása csak 1900-ban épült), és az újonnan elkészült, Ybl Miklós által tervezett neoreneszánsz szállóban lakott. Precíz ember volt, hagyatékában az éttermi számlák is ránk maradtak, ezért pontosan tudjuk, hogy mindennap háromfogásos ebédet evett. Egy kedves anekdota szerint Arany egy ebéd után megállapodott a szállodai mosónővel, hogy délután, a munkaidő lejártával felmegy a költői lakosztályba, holmi buja pásztoróra céljából. És fültanúk szerint Arany e szavakkal zárta a megbeszélést: „Aztán ki ne mosakodjék ám, lelkem!” Tehát a természetes örömöket kedvelte… Nekem nagyon tetszik, hogy Arany hús-vér ember volt, zseniális költőként is élvezte az életet. (Az akadémikus okostojások ezen persze megbotránkoznak.) Rendhagyó születésnapi ünnepségünk keretében János bátyámmal sétálnánk a Margitsziget északi csúcsánál található Fürdőszigeten, ezen a százötven méter hosszú és hetven méter széles földdarabon, ahol több mint ötven meleg vízforrás fakadt. E szigetecskét a 19. század végén elkotorták – a döntéshozó anyukáját ezúton csókoltatom.
Laczkó Vass Róbert
Kevesen tudják, hogy a Tamburás öregúr – ez Arany maga lenne – egy saját, kottás népdalgyűjteménnyel is rendelkezik, amelyet Kodály Zoltán „fedezett fel” az utókornak, hiszen a kézirat 80 évnyi lappangás után az ő jegyzeteivel látott napvilágot. Lehet, hogy emlékezetből jegyezte le azokat Arany, aki hangszeren is játszott, lehet, hogy van közöttük olyan, amelynek inkább a műdalokhoz van köze, de venném a fáradságot, és összeraknék ebből az anyagból egy koncertet az öregúr tiszteletére.
Horváth Imre Olivér
Szülinapján egy nagy levél antibiotikummal lepném meg. Megkérném, hogy naponta kettőt vegyen be, és fejezze be a félbemaradt szövegeit. Kivéve a Bolond Istókot, mert az készen van.
Válassz ki egy számodra kedves Arany-művet, amelyről úgy gondolod, száz év múlva is aktuális lenne, tedd be egy képzeletbeli időkapszulába, és ajánld röviden jövő olvasójának!
Vörös István
Mitől aktuális egy vers? Attól, hogy remekmű, szóljon bármiről. Egyszer módomban állt összeállítani egy válogatott kötetet a mester verseiből (Palatinus Kiadó, Bp. 2000), ideírhatnám annak teljes tatalomjegyzékét. De így se tudhatom, mi fogja 100 év múlva érdekelni az embereket. A mai, 2017-es Magyarország és magyar világ megismeréséhez talán leginkább a Nagyidai cigányokat javasolnám elolvasásra nekik. Ha ilyen hosszú verses szöveget még lesz kedvük kezükbe venni.
Zsille Gábor
Választásom a Daliás idők című elbeszélő költemény hatodik éneke – feltételezve, hogy a Toldi száz év múlva is az iskolai tananyag része lesz. A Daliás idők 1849 és 1853 között keletkezett, és Arany a Toldi szerelme előtanulmányának szánta. A hatodik énekben Toldi Krakkóba érkezik, és rövid érzéki kalandba keveredik egy Eszter nevű zsidó lánnyal, aki korának híres és hírhedt szépsége. Hírhedt annyiban, hogy Nagy Kázmér király szeretője volt. A történet szerint Toldi a királyi ünnepségen lerészegedik. A parázna Eszter ezt kihasználja, és Miklóst a fürdőbe csalja. Hősünk már-már elcsábul, ám az entyempentyem közben eszébe jut hűséges Piroskája, és visszakozik. A hiúságában sértett Eszter persze bedobja az ősi trükköt, és azt sivalkodja, hogy Miklós erőszakoskodott vele, ám ő szűziesen ellenállt. Naná… Kázmér király bosszúért liheg, üldözőbe veszi Toldit, aki lóhalálában menekül. Jó kis történet. Kedvencem az a rész, amelyben Arany részletesen leírja a medencében kacérkodó, hiányos öltözetű Esztert – költői fantáziája beindul, erotikusan szárnyal. Nekem nagyon tetszik, hogy Arany hús-vér ember volt, zseniális költőként is élvezte az életet. Satöbbi.
Laczkó Vass Róbert
Nehéz választani. Talán a Vörös Rébék. Idén éppen 140 éves a ballada, de legalább annyira eleven a beléje kódolt „őstudás” és a szókapcsolatokban rejlő képszerűség kölcsönhatása, mint mondjuk egy némafilm a digitális animációk világában. Nem tudjuk, hová fejlődik a vizuális kultúra 2117-re, de ha megérik, „látni” akkor is fognak az emberek. Ezért lesz könnyen dekódolható száz-kétszáz év múlva is!
Horváth Imre Olivér
Kedves Olvasó! A kapszulában megtalálod Aranytól a Hamletet és A walesi bárdokat. Ha Ti ott a jövőben már felleltétek az eredeti balladát, akkor légyszi küldd el e-mailben a múltba! Itt elérsz: masqqqq [kukac] gmail [pont] com.
Kérdezett: Varga Melinda
Fotók: szerzőink Facebook oldala, Irodalmi Jelen, KULTer
