„Itt az idő, hogy egymáshoz igazítsuk óráinkat”

A Petőfi Irodalmi Múzeum március 15-i ünnepségén Szentmártoni János,  a Magyar Írószövetség elnöke a szellemi időszámítás összehangolásának fontosságáról beszélt. A múzeum egy meglepetéssel is készült: kiállították Barabás Miklós Petőfi-portréját, amely eddig egy magángyűjtő tulajdonában volt.

Kultikus hellyé válik ilyenkor a belváros – fogalmazott Prőhle Gergely főigazgató a Petőfi Irodalmi Múzeumban a koszorúzási ünnepség kezdetén. Hiszen 169 éve itt, a főváros szívében zajlottak az események, s nem véletlen, hogy Ferenczy Béni is épp egy siető Petőfit örökített meg szobra által, amely sok éve áll az irodalmi múzeum kertjében. Gryllus Vilmos a költő Est című versét adta elő citerán: „A nap lement. Eljött a csend. / Szellőüzött felhők között / Merengve jár a holdsugár, / Mint rom felett a képzelet…” 

Prőhle Gergely főigazgató

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke szintén verssel kezdte ünnepi beszédét, ám nem a gyakran idézet művek valamelyikével. Oravecz Imre Oravecz János 1845. március 15-én című költeményét olvasta fel, s a vers üzenetét ültette át napjainkra. A költő ükapja, egy telkes jobbágy számára épp olyan nap volt az a bizonyos március 15., mint több millió sorstársának a Gyimesektől a Lajtáig – mondta Szentmártoni János. Magyarország akkori 19 milliós lakossága (beleértve a nemzetiségeket) földművelő, állattartó életmódot folytatott, és a kemény munkával töltött mindennapjaikba bizony alig-alig jutottak el az események hírei, ahogy ezt a verssorok rendkívül szuggesztíven elbeszélik.

 Gryllus Vilmos

Mit jelent ez nekünk, magyaroknak 2017-ben? – tette fel a kérdést az Írószövetség elnöke. Vajon a nagyvárosokban zajló események miként szivárognak le a társadalom mélyebb rétegeibe? Ma, a felfoghatatlan sebességgel változó világban, a hírek és információk özönében a vidéki ember szemében a városi történések sokszor úri huncutságnak számítanak. Mint ahogy a városban keveset tudunk arról – és keveset tudtak egykor –, hogy az aprófalvak, tanyák népe miként élte meg a történelem nagy fordulatait – emlékeztetett Szentmártoni. Oravecz Imre verse is arról tanúskodik: mire a hírek „lecsorogtak” a perifériára, sokszor hónapok, évek teltek el. Ahogy a vers mellbevágó zárlatában olvashatjuk a költő ükapjáról: „és éppen Váraszónál vált meg egy erdőrészt, / de Petőfiről nem hall egész életében.” 

Szentmártoni János

Ha érzékeny tekintettel figyeljük az országrészek életét, hasonló elzártságot tapasztalhatunk ma is, hangsúlyozta Szentmártoni János, miközben hajlamosak vagyunk a kulturális, gazdasági, szellemi folyamatokat maguktól értetődőnek tekinteni. Pedig más és más időben élünk a különféle tájakon, noha ugyanaz a hazánk. A különbözőképp múló idők aztán oda vezetnek, hogy szellemi értelemben egész más időszámítás él más-más vidékeken. „Itt az idő, hogy egymáshoz igazítsuk óráinkat” – hívta fel a figyelmet Szentmártoni János, aki az idő összehangolását nevezte meg a jelen legfontosabb feladatának, nemcsak határokon belül, de mindenütt, ahol magyarok élnek. „Csak egy időben, együtt maradhatunk erősek” – zárta szavait a Magyar Írószövetség elnöke. Prőhle Gergely ehhez annyit tett hozzá: talán épp ezt a szellemi „óraigazítást”, összehangolódást szolgálják a Petőfi Irodalmi Múzeum és az ország sok más irodalmi emlékhelyének eseményei is. Gryllus Vilmos az Anyám tyúkja kedves sorait „citerálta” el, majd a hagyományoknak megfelelően az írószervezetek és irodalmi intézmények képviselői elhelyezték koszorúikat Ferenczy Béni Petőfi-szobránál. 

A Magyar PEN Club nevében Turczi István főtitkár koszorúzott

De az ünnepség ezzel nem ért véget, hiszen máris mehettünk a Lotz-terembe, ahol a szemfülesebbek már délelőtt megcsodálhatták a PIM idei meglepetését: Barabás Miklós nevezetes Petőfi-portréját. Hogy mitől különleges ez az alkotás, arról E. Csorba Csilla művészettörténész tartott előadást. E grafikának a metszetváltozata díszíti Petőfi 1847 márciusában megjelent Összegyűjtött verseit, de számos másolat készült róla az idők folyamán, ezért is égett be úgy a tudatunkba. A művészettörténész felvázolta a festő-grafikus életpályáját, aki azért tudott olyan hatalmas sikereket elérni (habár voltak nála tehetségesebb művészek, de azok többnyire külföldre távoztak), mert felismerte a kor nagy igényét: a portrérajzolás és -festés iránti keresletet, amely a polgárosulás eszményeinek hozadéka volt. Festői jubileumán csak arcképből ötezret tartottak számon Barabástól. 

A nevezetes portré

Hogy miként is nézett ki Petőfi valójában, arról Jókainak ismerjük egy plasztikus leírását – ezt meg is hallgathattuk E. Csorba Csillától. Ugyanakkor, ha Barabás képét megnézi az ember, nem lát rajta például kiálló szemfogat, sörteként felnyúló hajat, félig magasba szaladó szemöldököt, de ennek az oka is tudható – magyarázta Csorba Csilla. Barabás korának az eszményítés is fontos igénye volt, e portré is kicsit „szebb”, mint a valóság. Érdekes végigkövetni a Petőfi-ábrázolások közvetítette zsánereket: első litográfiájáról 1845-ből még egy merengő, ábrándos, romantikus figura néz le ránk. Majd a ’47-es alkotás már sokkal radikálisabb imázst sugall: a jellegzetes kihajtott gallér Byronra, Shellyre, sőt a Petőfi ágya fölött függő francia forradalmárok képére emlékeztet. 

...és a Madonna-keret

Az előadó arra is kitért: Petőfi igen hiú volt, pontos instrukciókkal látta el a Barabás-rajz alapján a metszetet elkészítő Tivol L. Józsefet, mit igazítson például a szakállán – még rajzot is mellékelt. Hiszen nem volt mindegy, hogy a kötetben a nagyközönség elé milyen kép kerül. A Barabás-mű értéke abban áll, hogy erről biztosan tudható: valóban Petőfi ült hozzá modellt, ezért is lett ez a költő legnépszerűbb portréja. E. Csorba Csilla a kép izgalmas utóéletére is kitért: Tivol halála után új tulajdonoshoz került, innen vásárolta meg Ernst Lajos, aki büszkén mutatta be múzeuma Petőfi-különtermében. Ernst öngyilkossága után többször gazdát cserélt, és most a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programjának köszönhetően került a PIM-be, miután a bank megvásárolta az alkotást. Sajátos, hogy Ernst Lajos szakrális töltettel ruházta fel a művet azáltal, hogy korábban egy Madonna-kép rámájaként szolgáló, pompázatos neoreneszánsz „keretkölteménybe” helyezte, melynek alján látható is az Ave Maria felirat. De még nagyobb érték, hogy Ernst saját kezűleg írta fel a kép hátára, milyen boldogság számára, hogy hozzájutott, és Isten áldását kéri mindazokra, akik majdan tulajdonosai lesznek a becses grafikának. „Reméljük, mi is részesülünk majd az áldásból” – fejezte be derűsen E. Csorba Csilla az előadást, mi pedig odajárulhattunk a „szakrális” Petőfi-kép elé, hogy megcsodáljuk a Barabás eszményítette vonásokat.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Kapcsolódó anyag: A portréfestő rejtett oázisa – A Barabás-villa titka