A legfontosabb mellékalak: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni

„ Külön hangsúlyozni kell, hogy az album láthatóvá teszi azon fotók egy részét is, amelyeket Radnóti készített. Radnóti ugyanis – mint amatőr fotós – gyakran állt a lencse másik oldalán, és gyakran kattintott” – Bíró-Balogh Tamás értékelte az Árnyékban éles fény vagy című fotóalbumot.

A legfontosabb mellékalak:
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni

2016 végén jelent meg a Jaffa Kiadónál az Árnyékban éles fény vagy című kötet, amely – alcíme szerint – „a Radnóti házaspár fényképei”-t adja közre. A saját megnevezése szerint album anyagát válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta Krähling Edit, aki egyben az MTA KIK-ben őrzött Radnóti- és Radnótiné-hagyaték gondozója, így egyik legjobb ismerője. A könyv méretében és küllemében illeszkedik a szintén a Jaffa Kiadónál 2014-ben megjelent Radnótiné-naplókötetekhez, ezért már sorozatról is beszélhetünk. (Feltehetően ebben a formátumban jelenik majd meg az a hagyatékban őrzött kb. 1500 levél is, amit Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni váltottak egymással.) A két kiadványt a hátsó borítószöveg konkrétan összekapcsolja: „A fényképeken ráismerhetünk Radnótiék életének azon szereplőire is, akik Gyarmati Fanni Naplójában oly sokszor felbukkannak, szemünk láttára elevenedik meg a napló egy-egy pillanata. Az Árnyékban éles fény vagy illusztrálja, teljesebbé teszi Gyarmati Fanni sorait.” Szép, igényes és időtálló kötet, nem esik szét a lapozgatásban.

            A szerkesztői cél az volt, hogy a kötet anyagát a hagyatékokkal egységben mutassák be, ezért a képaláírásokban sokszor utalnak „a képpel kapcsolatba hozható más dokumentumokra, legtöbbször levelekre, továbbá Gyarmati Fanninak 2014-ben megjelent Naplója bejegyzéseire” – írja a szerkesztő a kötet utószavában (367.). Az egyes képek jegyzeteinél további szakirodalmi hivatkozások találhatók, ezek sora persze bővíthető lett volna, de a kötet jellege nem követeli meg a teljes filológiai dokumentáltságot.

A korábbi Radnóti-fotókönyvek 

            Az Árnyékban éles fény vagy nem az első Radnóti-fotókönyv: már 1959-ben kiadtak egy népszerűsítő könyvecskét (Radnóti Miklós. 1909–1944. Szerk.: Baróti Dezső), de ez egyrészt vegyes jellegű fotókat adott (közöl pl. kéziratokról, kötetekről, épületekről is), másrészt valóban nem a teljesség igényével lépett föl. (Ráadásul egy képet hamisítva közölnek benne, a csoportképen szereplők korabeli személyi viszonyai miatt. [http://tiszatajonline.hu/?p=12378].) 1959-ben nagyon fontos szerepe volt ennek a kötetnek, sőt ma is, mert némelyik benne közölt dokumentum eredetije az idők során elveszett vagy ismeretlen helyre került, így egyes verskéziratokról csakis ez a kiadvány tanúskodik.

            1999-ben azonban egy valódi Radnóti-fényképalbum jelent meg, a költő akkor fellelhető összes fotóját adva (Radnóti Miklós Fényképek). A kötet anyagát összeállító Bókay László tíz évet szánt a Radnótiról készült felvételek összegyűjtésére: kutatását a PIM-ben és a Radnóti Miklósnénál őrzött hagyatékban kezdte, majd „számos budapesti és vidéki közgyűjteményben” kutatott: járt a Munkásmozgalmi Múzeumban, a Kiscelli Múzeumban, a FSZEK-ben és az MTA könyvtárában, a Piarista Rendház levéltárában, járt Kecskeméten a Magyar Fotográfiai Múzeumban, Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban és Orosházán a Boldizsár Képtárban. Hatalmas munka volt a gyűjtés, azonban a kötet kiadástörténete mégsem úgy alakult, ahogy azt szerzője elképzelte: „Eleinte azt szerettem volna, ha a már több író-költő fotóit bemutató Fototéka sorozatban jelenik meg a Radnóti Miklóst ábrázoló felvételek gyűjteménye. Később számtalan akadály miatt ez nem valósult meg. Végül az Osiris Kiadó vállalta a könyv kiadását. A megváltozott kiadó miatt természetesen a képek nyilvánosság elé vitelén is változtatni kellett. Míg a Fototéka sorozat a tudományos feldolgozás felé terelte gyűjtésem során a figyelmemet, addig az Osiris Kiadó szép könyv kiadása mellett érvelt. Bár számítógépes adatbázisomban megtalálható a fotók lelőhelye, mérete, a rájegyzések anyaga stb., ebben a kiadványban kevesebb információt közlünk, reménykedve abban, hogy a fotókban azok lényegét – az embert – látják meg.” A kötet nem hibátlan: bevallott és kényszerű hiányosságai mellett helyenként igen pontatlanok az adatai, néhol több évet is téved a datálásban (talán ezért sem lett a Fototéka sorozat darabja), egy időben és egy helyen készült képeket nem sorol egymás mellé, és ráadásul nem is szép. Mindenesetre még így, hibáival együtt is mindenképpen fontos és megkerülhetetlen alapmű a Radnóti-kutatás számára.

            Ezért is előzte meg nagy várakozás az új Radnóti-„album” megjelenését. Hiszen időközben a kutatók rendelkezésére állt Radnótiné naplója és a Radnóti-levelezés, az adatokat lehetett pontosítani, helyes kronológiát felállítani, a képeken szereplő helyeket és személyeket megnevezni, stb. Ahogy a Fényképek nem volt se tudományos, se szép, úgy most az Árnyékban éles fény vagy szép is, tudományos is – mégsem az, amit többen vártak.

A hiányosságaival is teljes, új album 

            A Fényképekben 213 Radnótiról készült kép van, az Árnyékban éles fény vagy című gyűjteményben 177. Ez azt jelenti, hogy még az újonnan előkerült darabokkal együtt is harminchat Radnótit ábrázoló fotó nincs benne. Viszont nem is egy új Radnóti-ikonográfia, hanem a Randóti-házaspárt bemutató reprezentatív album kiadása volt a cél. Az Árnyékban kevesebb is, több is az 1999-es kötetnél: nem minden Radnótiról készült fotó került be a könyvbe, ugyanakkor nagyon sok olyan kép szerepel Gyarmati Fanniról, amelyet eddig nem láthatott a nagyközönség, most először itt látott napvilágot. De azokból sem mind: Krähling Edit bevallottan válogatott az anyagból, és nemcsak a „történet” szerint irreleváns anyagot hagyta el (tehát ami Radnóti halála után készült, bár pár azokból is bekerült), hanem minőség és tartalom szerint is szűrt. Ahogy egy interjúban mondja: „Praktikus szempontunk volt ugyanakkor, hogy ha választani lehet, a jobb minőségű képet közöljük, vagy olyat, melyen több más szereplőt tudunk azonosítani; illetve, hogy egyetlen megörökített, jellemző élethelyzet se maradjon ki a válogatásból” (Kiss Orsi: Árnyékban éles fény vagy – Fényképeken elevenedik meg Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni közös élete. Könyvesblog, 2016. nov. 18.). Ugyanakkor a kötet anyagában is túlmutat az alcímen, hiszen nemcsak Radnóti és felesége (tehát a házaspár) fényképei találhatók meg a könyvben, hanem a családjukhoz és környezetükhöz tartozó egyes személyek is: rokonok, szeretők, barátok, ismerősök fotói is.

            Mindemellett az alcím megenged még egy értelmezést: a Radnóti házaspár birtokában lévő fényképek gyűjteménye. Ugyanis az album anyagának minden egyes darabja, „kivétel nélkül” az MTA KIK-ben őrzött hagyatékban található. Azaz míg Bókay László utánament a daraboknak, itt azok házhoz jöttek. „Radnóti Miklósról más gyűjteményekben is találhatók képek, és sokan, sok helyütt tettek már róla közzé felvételeket”, írja az utószó, azt viszont már nem teszi hozzá, hogy ezek, az esetleg csak máshol található vagy csak mások által közölt felvételek hiányoznak jelen kötetből. Az albumot összeállító szerkesztőnek így sem kis anyagot kellett átfésülni: a már idézett interjúban az utószónál bővebben is részletezte a képi hagyatékok méretét: Radnóti Miklós hagyatékában 538 darab, Gyarmati Fanni hagyatékában több mint 1000, míg Gyarmati Fanni bátyjának, Gyarmati Lászlónak a hagyatékában közel 40 fotó és két album, körülbelül 500 darab beragasztott fotóval maradt fönn, ami összesen nagyjából 2080 felvétel. Ebből került a kötetbe 325 darab.

            Nagyon szép, lapozgatásra késztető album az Árnyékban éles fény vagy, amely maradéktalanul teljesíti saját célkitűzését: a Radnóti-házaspár (és közvetlen környezetük) bemutatását. Kilenc fejezetben kalauzol végig a házaspár tagjainak életén, a gyermekkortól az újratemetésig, majd két részben a Radnóti és Gyarmati Fanni családtagjairól közöl fotókat. A csoportok kronologikus rendben követik egymást, azonban a fejezeteken belül néhol megtörik az időrend, és tematikai azonosság alapján sorolódnak egymás mellé időben egymástól távolabb készült képek. A fejezeteket eligazító életrajzi bevezetők előzik meg, az egyikben – mintegy mellékesen – sejtelmesen odavetve egy eddig kevésbé ismert, talán az irodalmi pletykákon nem is túllépő információt: amíg Radnóti Reichenbergben Tinivel került kapcsolatba, addig Gyarmati Fannit „az ekkor készült fényképeken nemcsak barátnőivel és osztálytársaival, hanem fiúkkal is látjuk, többször a Haladás Körből ismert Wagner Györggyel” (65.). A legtöbb képhez tartozik képaláírás (ahol nem, ott a kép magáért beszél), a képaláírások azonban nem pusztán a kép adatait rögzítik, de a legtöbb esetben magyarázzák is azt, levél- vagy naplóidézetekkel.

            A képanyagot a tudományosság igényeinek megfelelő jegyzetanyag kíséri: a fényképek pontos lelőhelye a kézirattári jelzetekkel és a képekre vonatkozó kiegészítő információkkal. Ezt követi a szerkesztő Krähling Edit tárgyilagos, nem szószátyár utószava, majd a képeken szereplő személyek iránti keresést segítő névmutató, végül a fényképek készítői szerinti mutatók.

            A téli eladási sikerlisták elejére törő album bizonyára sok irodalomrajongó szívét megdobogtatta, és sokakét meg is fogja. A 2014-es Napló kiadásával sokan bennfentesnek, személyesen érintettnek, szinte családtagnak érezhették magukat. Most pedig már vizualizálni is tudják az érlelődő szerelemet, a házasság éveit, a kirándulásokat, arcuk lett az ismerősöknek, a szeretőknek, láthatóvá váltak a fürdőruhák és az ingek. Jó pár éve nagy csinnadratta van a Radnóti-házaspár szerelmi élete körül, nemrég például a Várkert Bazárban hétszáz ember jelent meg, hogy az „Árnyékban éles fény vagy – Radnóti Miklós & Gyarmati Fanni estje” [sic!] nevezetű programon érdeklődőként részt vegyen. Évről évre látjuk, hogy a híres emberek szerelmei tömegeket mozgatnak meg.

Új perspektívák 

            Ugyanakkor ez a felhajtás – mint kultikus rajongás – természetszerűleg torzít is. A Radnóti-házaspár történetében nem egyenrangú felek vettek részt: irodalomtörténeti súlya csakis Radnóti Miklósnak van. A feleség, akármennyire is hű társ volt és gondos őrzője később a hagyatéknak, majd később segítője az irodalomtörténészeknek, irodalomtörténetileg valójában mellékalak. A legfontosabb, de mellékalak. Ráadásul olyan, aki soha nem akart az első vonalba tolakodni. És sem naplójának kiadásával, sem a róla készült fotók megjelentetésével nem vált az irodalom valódi alakító szereplőjévé. A Napló az utóbbi évtized legfontosabb életrajzi- és kordokumentuma, de mint valóságrögzítő mechanizmus, nem írói produktum. (Radnótiné nem szépített a történteken: leírta, ami történt, és nem kerekített mögéjük szépen szóló narratívát.) A Napló eleve azért született meg Radnótiné bevallása szerint, hogy férje életének eseményeit rögzítse. És azért, mert Radnóti Miklós költő volt. De ha példának okáért megmarad a textilkereskedő szakmában, akkor nincs se napló, se fényképalbum, vagy ha van is, vélhetőleg soha nem adják ki. Talán csak akkor, ha a híres textilkereskedők szerelmi életéről születik könyv.

            Ebből a szempontból – elismerve azt, hogy roppant fontosak a Radnótinéról és a más szereplőkről készült fotók is – a leglényegesebb kérdés az, hogy Radnóti Miklósról mi újat nyújt a kötet. „A Radnóti Miklóst ábrázoló képek között alig van olyan, amely a nagyközönség előtt ne volna ismert. Az albumban azonban szerepel közel száz olyan felvétel is, elsősorban Gyarmati Fanni fiatalkoráról, illetve kettejük családjáról, melyeket most láthat először az olvasó”, mondja Krähling Edit az interjúban, és bár a kötetben tényleg nem sorjáznak számtalanul a Radnótiról készült ismeretlen fotók, az „alig” mégis túl szerény kifejezés. Jelen sorok szerzője kilenc olyan fényképet számolt össze, amely nem szerepel Bókay László ikonográfiájában. Az új képek: Radnóti egy 1925-ös portréja (6. sz.) és egy ugyancsak a 20-as évek közepén csoportkép (9. sz.), amelyen a fiatal Radnóti (akkor még Glatter) Miklós az iskolai focicsapat tagjai közt látható. (Ez utóbbit korábban közölték ugyan: Egy megkerült Radnóti-fotó és egy kezdő költő zsengéi, de kötetbeli megjelenése most történt először.) Új kép a 123-as sorszámú, amely a centenáriumi kiállítás anyagát közlő honlap szerint „a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tagjainak társaságában” mutatja a költőt, de az Árnyékban éles fény vagy szerencsére nem veszi át mechanikusan a képaláírást, és bizonytalanra pontosítja a körülményeket: „Radnóti Miklós egyetemi diáktársaival feltehetőleg az 1930-as évek elején.” A képről pár tény bizton állítható: valóban nem a Művkollosok társaságában, de biztosan az 1930-as évek elején készült (mert Radnóti akkor járt egyetemre), a kis létszámú csoport pedig mintha arra utalna, hogy francia szakos szemináriumi társaival lenne Radnóti a képen. (Egyetemi iratok szöszölős átnézésével ez is pontosítható.) Gyarmati László fotóalbumából került elő a 126. sz. csoportkép, amely egy kiránduláson készült, és ismeretlen volt eddig a 128. sz. fotó is, ahol Radnóti – egy másik kirándulás alkalmával – egy kidőlt fa törzsén egyensúlyozva nézelődik. Van két új „síelős” kép is: az egyiken Radnóti épp megpihen és cigarettázik (143.), a másikon pedig az egymás mellett álló pár elnyúló árnyékát látjuk, a felvételt, a kartartásából ítélve, Radnóti készítette (144.). (Manapság nagyon divatos ez a fényképtéma, így Radnóti jelentősen megelőzte az árnyékszelfik tömeges elterjedését.) Eddig ismeretlen volt a 156. sz. kép is, pedig az a nagyon jól ismert 155-ös „ikerdarabja”: Radnóti, Bálint György és Dóczi János a József Attila-i „Döntsd a tőkét”-jelenetet játsszák el mindkettőn, annak különböző stációja a két kép. A 175-ös képen pedig Gyarmati Fanni sógornőjének, Fodor Lenkének társaságában láthatók megterített asztal mellett, vélhetően egy családi összejövetel alkalmával.

            Külön hangsúlyozni kell, hogy az album láthatóvá teszi azon fotók egy részét is, amelyeket Radnóti készített. Radnóti ugyanis – mint amatőr fotós – gyakran állt a lencse másik oldalán, és gyakran kattintott. Témája legtöbbször, érthető és természetes módon, Gyarmati Fanni volt.

Pontosítások 

            Mindezek, a Radnótiról közölt kilenc új és a száznál több családi fotó újdonsága mellett a kötet legnagyobb erénye az újabb források ismeretében a korábbi téves adatok pontosítása. Külön pozitívuma a szerkesztői munkának, hogy amit a rendelkezésére álló források alapján nem tud biztosan állítani, arról nem mond semmi ilyet. (Számtalan ellenpélda van a hazai gyakorlatban.)

            Újabb dokumentumok és életrajzi források előkerülésével és felkutatásával nyilvánvalóan tovább is lehet majd pontosítani az adatokat. Csak egy példa. Bókay László könyvében az 1937-es fényképek közt szerepel egy csoportkép. Ugyanennek a képnek egy eredeti kópiája nemrég fölbukkant egy árverésen, ennek a példánynak a hátoldaláról kiderült: a kép 1932-ben készült (Ortutay Gyula kézírása szerint: „Szegedi Fiatalok 1932”). Viszont a Fényképekben értelemszerűen hiába keresni az 1932-es képek közt. Tehát „ismeretlen”, azaz közzé lehet tenni. A nagyot akarásnak nyögés a vége, rögtön a cikk megjelenése után Lengyel András jelezte: jelen sorok írója a spanyolviaszt fedezte fel, mert a kép nemcsak hogy ismert és közölt, de az életrajzi háttere is megvan (csak épp Bókay László nem tudott róla). A Délmagyarország cikket is közölt arról az eseményről, ahol készült. Meglett a tudósítás is. Ugyanez a kép most újra megjelent, immár kronológiai helyén (125. sz.), képaláírása szerint: „Radnóti Miklós nagy valószínűséggel a Magyar Téka könyvkiadó bemutatkozó estjén az Alföldi Utazók és Kereskedők Egylete (AUKE) dísztermében, 1932. december 17-én. Radnóti levélben küldte el Gyarmati Fanninak az egyesület programját beharangozó híradást.” Az időközben megkeresett bővebb sajtótudósítás ismeretében tényként lehet kijelenteni: az Árnyékban éles fény vagy című kötet 125. sz. darabja nemcsak „nagy valószínűséggel” készült akkor és ott, ahol a képaláírás jelzi. A beszámoló szerint az est jól sikerült: „Az Alföldi Utazók és Kereskedők Egyesülete szombaton este kitűnően sikerült kultúrestélyt rendezett, amelyen a »Magyar Téka« köré csoportosult írók és művészek szerepeltek. Dr. Tonelli Sándor, az Utazó Klub elnöke a könyvkultúráról tartott nagyhatású bevezető előadást. E. Bardócz Rózsa Juhász Gyula költészetének néhány gyöngyszemét mondta el nagy tetszés mellett, Hont Erzsébet Petőfi-, Ady- és Vajda-dalokat énekelt megújuló tapsok között. Könyves Tóth Erzsi Berceli [!] Anzelm Károly, Radnóti Miklós és Ortutay Gyula verseiből olvasott fel színes előadásban. Cselle Lajos Magyar László novelláját olvasta fel. Mindegyik szereplőt melegen megtapsolták. Az estélyen a konferanszié szerepét Magyar László töltötte be stílusosan, a zongorakíséret Goitein Ernő látta el” (Kultúrest az Utazók Klubjában. Délmagyarország, 1932. dec. 18. 13.). A tudósítás segítségével talán a további alakokat is lehet majd azonosítani. Bizonyosnak látszik, hogy a csoport bal szélén Cselle Lajos, a jobb szélén Berczeli Anzelm Károly, Hont Erzsébet mögött pedig Magyar László áll.

            Mindez felhívja talán a figyelmet arra, hogy Krähling Edit milyen nagy munkát végzett: sok-sok kép összehasonlításával és egybevetésével kellett szereplőket azonosítani, természetesen nemcsak ezen az egy fotón. A képi emlékezet hirtelen szakad meg: egy családi képen szereplőket – ha nem készül a fotóról feljegyzés, mondjuk szokás szerint magára a fotó hátlapjára – egy idő után nagyon nehéz, a legtöbb esetben lehetetlen azonosítani. Addig ismerősek, amíg él olyan személy, aki emlékszik rájuk, aki felismeri őket.

            Apróság, de megjegyzendő, hogy pár kép ismétlődik a kötetben (34. és 35. azonos, mint ahogy a 70. és 71. is, valamint a 229. és 230.), ok nélkül, mert az esetleges kinagyítások a képminőség rovására történtek. Két fotó (258. és 259.) a Fényképekben másképp szerepel: a 258. sz. ahhoz (Bókay: 201.) képest még csupán részletnagyítás, a 259 azonban már az eredetinek (Bókay 202.) elforgatott kivágata, és ez csak két dolgot jelenthet: vagy azt, hogy Bókay ezt a változatot nem ismerte, vagy azt, hogy a most közölt kép korábban nem létezett. Egy esetben pedig talányos változattal állunk szemben: a Fényképek 84. és az Árnyékban 102. darabja azonos, csakhogy valamelyiket éppen fejjel lefelé közölték. Hogy ki közölte a képet jól és ki rosszul, egyelőre megválaszolhatatlan.

            A kötet legfőbb – de valójában egyetlen – hibája azoknak a képeknek a hiánya, amelyek nem a hagyatéki anyagban találhatók. Kimaradt belőle több jól vagy éppen kevésbé ismert kép, nincsenek benne ikonikus portrék (pl. Zinner Erzsébet felvételei, amelyeket a kecskeméti Fotográfiai Múzeum őriz), vagy nincsen benne egyetlen művkollos csoportkép sem, amelyeket nem is akárkik, hanem két másik „Fiatal”: a nemzetközileg is ismert fotóművész Kárász Judit, illetve a szociológus Reitzer Béla készített. Kár ezért, hiszen az Egyetem – Az elmélyülés ideje című fejezet bevezetőjében is olvashatni: „[Radnóti] Szellemi otthont a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában talált, ahol új, életre szóló barátságokat kötött Ortutay Gyulával, Müller Miklóssal, Buday Györggyel, Tolnai Gáborral, Baróti Dezsővel, Hont Ferenccel és másokkal. Többen közülük Radnóti halála után Gyarmati Fannival is megőrizték barátságukat, leveleik megmaradtak a hagyatékban. Radnóti költői hivatástudata Szegeden mélyült el igazán” (127.). És ez a költővé „növelő közösség” teljesen hiányzik a kötetből. Kár. Így kicsit úgy tűnik, mintha egy olyan kirakóst látnánk, amelynek bizonyos részei egy ki sem húzott másik fiókban vannak, és az összeállt kép nem egy – köztük pár központi szerepű – darabja hiányzik. [ÚK1] Persze ettől még egész és látványos a kép, és azt is lehet sejteni, hogy mi lehet a hiányzó puzzle-darabokon. Sőt, az is lehet, hogy a laikus néző észre sem veszi a hiányt, és számára teljes a kép.

            Végső soron tehát a cél egy olyan Radnóti-ikonográfia lenne, amely az újonnan előkerült források (Radnótiné naplója, a fotóanyag maga és a majdani levelezéskiadás) felhasználásával pontos kronológiában adná a Radnóti Miklósról készült összes fényképet, függelékében akár a Radnóti által készített felvételekkel – így jelentős részben szerepelnének ebben is Gyarmati Fanniról készült képek. Sajnos azonban erre most kevés esély van, a vizuális igényeket egy jó időre, talán évtizedekre kielégítették.

            Összegezve az Árnyékban éles fény vagy egy olyan kirándulóbázis, ahol jó megpihenni, és ahonnan jó nézelődni. Új, soha nem látott arculatát mutatja a táj, amit ismerni véltünk. Ugyanakkor sok jól ismert valóságelem éppen nem látszik, így a panoráma, amit megszoktunk, nemcsak kiegészül az új látványelemekkel, de hiányérzetünk is támad. Miután pedig kinézelődtük magunkat, mindenképpen muszáj lesz továbbindulni.

Bíró-Balogh Tamás

Árnyékban éles fény vagy – A Radnóti házaspár fényképei. Szerkesztette: Krähling Edit. Budapest, Jaffa Kiadó, 2016.