Ugrás a tartalomra

Ötven szóban – ELTE szövegjátékosai

Megkérem önöket, hogy éjfél után ne tartózkodjanak a temetőkertben, tekintettel arra, hogy jelenlétükkel zavarják a haláltánc zavartalan lebonyolítását. Kiváltképp vonatkozik ez az alvajárókra, akik valami homályos elképzelés szerint, amelyet holmi szellemhistóriák is táplálnak, nagy előszeretettel flangálnak áttetsző hálóruháikban éjszaka a temetőkertben.

 

NAGY KOPPÁNY ZSOLT

Előszó

Brian Aldiss író javaslatára és ötlete nyomán – Örkénytől talán nem függetlenül – a Daily Telegraph 1988 óta hirdet versenyt „mini saga competition” névvel. A feladat annyi, hogy a versenyzők mindössze ötven szóban mondjanak el egy történetet. Az ELTE-n a Szövegjátékok című kurzus öt hallgatója megírta a maga három-három történetét. Olvassák szeretettel!

 


DEÁK ERIKA

Wakefield, a vámpír viszontagságai

1691-ben szeretett volna először interjút adni, csakhogy próbálkozása kudarcba fulladt, mert fáklyákkal eredtek a nyomába. Amikor 1915-ben felriadt, még őt is elborzasztotta a rengeteg vér, ezért visszabújt. Legközelebb 2017-ben ébredt fel. Ekkor viszont a kritikusok tájékoztatták, hogy a vámpírtéma már nem trendi. Wakefield beletörődően visszafeküdt: akkor kivárja az időgép feltalálását.

 

A túl sokáig őrzött kincsek

A félhomályos spejz vékony porréteggel bevont polcain meggybefőttel teli és üres üvegek sorakoztak. Hunyorogva nézte a bennük rejlő mélyvörös árnyalatok gomolygását. Lehet, hogy mindhiába tartogatta őket, talán már el is elkésett, netán képtelen kinyitni örökre megrekedt fedelüket. Keze és akarata megremegett, ahogy egyik gondosan őrizgetett kincsét felnyitotta, és félve belenézett.

 

Bomba

Ellenséges banda csempészett bombát egy kólásdobozba. Testével próbálta védeni Főnökét, csakhogy a robbanás ereje és a repeszek telibe találták őket. A magánklinikán a felépülés során újra kellett formálnia önmagát és saját szokásait. Hírhedt arc mögül irányította immár világukat, érzései viszont belülről égették. Az igazi Főnök talán már örökre kómában marad.

 


GORONDY-NOVÁK MÁRTON

Névjegy

Tóth Imre területi sales manager gyakorta szorong munkahelyén. Orvosa terápiás beszélgetésre utalta be, de nem mert elmenni. Orvosa később pszichiáterhez küldte, de oda sem ment el. Tóth tehát nem gyógyult meg. Másrészt, ha meggyógyult volna, talán nem is lenne Tóth Imre igazán, aki területi sales manager és gyakorta szorong munkahelyén.

 

Tájékoztatás

Tisztelt Ügyfelek!

A defibrillátor készüléket a második emeleti 216-os irodában találják. Az esetleges sorban állás elkerülése végett kérjük, időpontot előre igényeljenek. Ha épp fulladnak, agyvérzést kapnak vagy mozgássérült igazolvánnyal rendelkeznek, kérjük, előbb a harmadik emeleti költségvetési irodához fáradjanak, Kübek Sándornét keressék, kérelmüket soron kívül elbíráljuk.

Tisztelettel:

Megyei Hivatal Járási Hivatala

 

Emléktábla-avatás

Ma 96 éves Kolláth Erik népszerű szobrász, érdemes művész. Születésnapja alkalmából délután 15.00 órakor avatják mellszobrát a margitszigeti Művész sétányon. Az eseményen jelen lesznek rokonai és tisztelői, a mester tanítványai köszöntő beszédeket mondanak. Az érdemes művész eredetiben a XIII. kerületi Balzac utca 15. szám alatt, negyedik emeleti lakásában tekinthető meg.

 


NIKLAY RUDOLF

A profi vadász

A farkas kifényesített nyári bundájában magabiztosan ballag az erdőszélen. A falka messze jár, neki most egyedül van prédálhatnékja errefelé. Acélszínű tekintetét semmi nem kerülheti el, füle a legkisebb zajt magába visszhangozza, orra elemzi a szélhordta illatokat. Bár nem sejti, hogy dr. Komoróczy Piroska már egy ideje figyeli a céltávcsövön keresztül.

 

Egy karikatúrára

Két cső kukorica – jó barátok – nyaral a tengerparton. Korán reggel az egyiküknek eszébe jut, hogy megnézné a napfelkeltét. Álmosan kiballag a homokra, nyújtózkodik, ásítozik, míg ki nem pattan a szeme. Mikor visszamegy a házba, barátja aggodalmasan bámul rá:

– Öregem, nem voltál kinn túl sokáig ezen a tűző napon?

– Hagyjál már…

 

Konfabulátor

A tanár félálomban zajokat hall, léptek pattogása, kiáltás szűrődik a folyosóról. Megfordul az ágyban, narancssárga fény hullámzik be az ablakon. Gigászi csap nyílik, sisakos tűzoltók kezében vastag kígyó tekeredik odakint, vadul okádja a könnyűhabot. Csak nemrég, nehezen aludt el, álmában arra gondol, hogy ez nem is igaz, pontosabban, mese habbal.

  


SZŐKE LÍVIA

Okos lakás

Budapest XI. kerületében, a Sashegyen, Felhő utca 8. szám alatti, új építésű, prémium kivitelű, magas műszaki tartalommal és rendkívül alacsony rezsivel rendelkező, 10 + 10 CSOK-nak is megfelelő, egy hónapja birtokba vett, intelligens lakásomat elcserélném átlagos intelligenciájú lakásra. Buta lakásért még én fizetnék. Ajánlatokat és pedagógiai szakvéleményeket „okos otthon” jeligére várok mihamarabb.

 

Üzenet

Tisztelt hozzátartozók!

Megkérem önöket, hogy éjfél után ne tartózkodjanak a temetőkertben, tekintettel arra, hogy jelenlétükkel zavarják a haláltánc zavartalan lebonyolítását. Kiváltképp vonatkozik ez az alvajárókra, akik valami homályos elképzelés szerint, amelyet holmi szellemhistóriák is táplálnak, nagy előszeretettel flangálnak áttetsző hálóruháikban éjszaka a temetőkertben. A következményekért nem vállalunk felelősséget.

Üdvözlettel:

Telihold

 

Afterparty

Szunyogh Franciskát minden kollégája gyűlölte. Nyugdíjba vonulása alkalmából pazar ünnepséget rendeztek a számára. Ez annyira meghatotta, hogy mégsem vonult nyugállományba. Reggel Szunyogh Franciska belépett a boltíves előtérbe, kollégái kör alakban ültek a fal mellett. Középen díszes koporsó, rajta a felirat: Szunyogh Franciska, élt 65 évet. Szunyogh Franciska összeesett, és meghalt. 

 


SZÜTS DIÁNA

Egérút

Zafír, az arab kereskedő elégedetlen volt. Aznap hajnalra ígérte a negyven rablónak a „tökéletes szőnyeget”. A portéka nem is volt csúnya – pókháló vékonyságú aranyszál –, de valami hiányzott. A férfi keserűen leheveredett a szőnyegre – mindegy már, úgyis megölik a tökéletlenségért. Amikor felriadt, magasan suhantak, a keze súrolta az ég alját.

 

Friss áru

Aznap hajnalban az Ékszerésznek nem jött álom a szemére. Úgy döntött, lemegy a völgybe, sétálni. Ahogy ott őgyelgett, észrevette a sietősen távozó Éjszakát. Az Éj köpönyege meg volt szaggatva, és lyukas zsebeiből csillagok hulltak a fűre, de ő nem fordult hátra értük. Másnap az Ékszerész friss árut tett a kirakatba.

 

Hasadás

Szeretném kizárni a hangokat. Minden nesz fájdalmat okoz. Tudom, hogy a csend csak nekem jelent megnyugvást. A Kicsinek szüksége lenne a szavaimra. Ezernyi kérdést szegez nekem, hogy hallja a hangomat. Képes vagyok ugyanazért megfeddni, megölelni őt. Ez rossz, de a hangok túlkiabálják a józan eszemet. Azt ismételgetik:

Nincsen.

Semmi.

Baj.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.