„Cselenyák olyan frissességgel, együttérzéssel és derűvel ír ezekről az évekről, mintha mindig ott élt volna Arany mellett, mintha ő is az egyik barátja lett volna.” – A kétszáz éve született költő életéről szóló regényt Gáspár Ferenc ismerteti.

 „TOLDI írójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre!…”

„Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magas-e vagy alacsony… minden érdekelni fog. Isten Önnel, Isten Önnel.”

Ezt, meg még persze sok más szépet írt Petőfi Sándor Arany Jánosnak a Toldi elolvasása után, mely úgy lázba hozta, hogy azonnal pennát ragadott, és a levélke mellé még verset is mellékelt, mely Az Életképben ki fog ugyan jönni…, de a János vitéz költője ezt nem bírta kivárni, azonnal tudatni akarta szeretett Jankójával, mekkora örömet szerzett neki a Kisfaludy Társaság nyertes pályaművének elolvasása.

Nekünk, mai olvasóknak pedig Cselenyák Imre Áldott az a bölcső című, Arany Jánosról szóló életregénye szerez hasonló örömet és gyönyörűséget, mert a szerző az első lapoktól kezdve úgy vonz be minket a szalontai Arany család életébe, hogy az utolsó oldalaknál csak azért nem érzünk csalódottságot, mert tudjuk, ez a több mint négyszáz oldalas könyv csupán az első része a műnek, lesz még folytatás.

Vajon miért nem honosodott meg minálunk ez a műfaj? Van ugyan Munkácsy-életregényünk Dallos Sándortól, és léteznek átmeneti próbálkozások a monográfia és a regényesebb részleteket tartalmazó életrajzi művek között – a Mórának is volt ilyen kísérlete a hatvanas években Nagy Emberek Élete címmel –, ám a műfaj mégsem terjedt el úgy, ahogy például az angolszász országokban, gondoljunk csak Irving Stone magyar nyelven is megjelent, igazán kiváló munkáira.

Az összevetés nem érdemtelen. Ahogy az amerikai író Michelangelo-életrajzát bédekkerként használva nyugodtan felfedezhetjük a reneszánsz Firenzét, úgy Cselenyák Arany-könyve által a reformkori Magyarországot, annak is leginkább a Tiszától keletre eső vidékét.

A vidéknek, az alföldi, a bihari embernek külön nyelve van, s ezt az ízes tájnyelvet a szerző mindenkinél jobban beszéli. Nem tolakodó, nem erőszakolt ez a nyelv, hála Cselenyák nyírségi származásának, és persze annak, hogy Arany János teljes hozzáférhető levelezését elolvasta. S ráadásul másképpen beszél a regényben a pórnép, s másképp a tanult ember. De nem ez a mű legfőbb erénye. Hanem az a már szinte bűbájoló cselekményszövés, mellyel elvarázsol minket a szerző. Honnan ez a fortélya, hogy bár tudjuk, meg fogja írni Arany János a Toldit, mégis vele együtt izguljuk végig az alkotás nehézségeit, hiszen a szalontai jegyzőnek a napi munka után esténként kell nekiveselkednie az alkotásnak... Sőt Arany akkor már kétgyermekes apa, családi és gazdálkodási teendői is vannak. Vagy egy korábbi fejezetben még a félénk, beteges ifjú szerelmi próbálkozásait követve aggódunk: sikerül-e elnyernie szíve választottjának, Ercsey Juliannának a kezét a szigorú apától?

Cselenyák olyan frissességgel, együttérzéssel és derűvel ír ezekről az évekről, mintha mindig ott élt volna Arany mellett, mintha ő is az egyik barátja lett volna. Apropó, barát. Cselenyák Imre kutatómunkájának köszönhetően a regényben minden egyes szereplő, barát, rokon, ismerős valódi, hajdan létező, lélegző ember, egyikük személye sem a képzelet szülötte. A karakter, a jellem inkább a képzeleté, de a szerző itt is erős önkontrollal dolgozik: akikről sokat tudunk, ott kevesebb a fikció, akikről keveset, ott több.

Kérdés persze, kiknek írta a szerző a művét. Mert az a gyanúnk, hogy hiába épített be még szürreálisnak ható álmokat is a regényébe, hiába ecseteli részletesen Aranynak a magyar nyelv szépségei és ősibb rétegei iránti szenvedélyes érdeklődését, a jelenkor ifjúsága nem fog verekedni érte a könyvesboltokban. Talán ha szakavatott és értő tanárok kezébe kerül, akik a mű rengeteg erénye mellett még azt is értékelni fogják, hogy a múlt század, különösen az 1945 utáni időszak hivatalos irodalomszemléletétől eltérően nem a nyughatatlan forradalmár költőt, Petőfit, hanem a megfontoltabb és mindig a békés megegyezést kereső Aranyt (aki azért persze megírta a Nemzetőrdalt és A walesi bárdokat is) állítja piedesztálra; nos, akkor talán majd a helyére kerül ez a példaértékű mű a hazai könyvek óceánjában. A Könyvmolyképző Kiadó mindenesetre nagyot lépett előre Arany pöttyös könyveivel: igazi értéket teremtett. Cselenyák Imre valamiféle jóságos Rebi néniként pedig minket főzött meg Pörge Dani bocskora helyett. Mai szóval élve, nagyot dobott Arany Jánosról szóló művével.

Gáspár Ferenc

Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső – Arany János életregénye. Könyvmolyképző Kiadó, 2017