Ugrás a tartalomra

 

„Szabadon szolgál a szellem”

A 120 éves Eötvös Collegiumot ünnepelték egykori és jelenlegi diákok az ELTE-n, két impozáns könyv és egy folyóirat bemutatójával. A Kősziklára épített ház és A drága váza című kötetek, ha másként is, de a kollégium örökségéből sarjadtak.

 

Nehéz a Ménesi út kincsei iránt rajongó budaiként nem egy személyes vallomást kanyarintani a Gellérthegy lábánál magasodó Eötvös Collegium gyönyörű épületéről, ám nagyobb dolgokról esett ma szó, mint a személyes és apró élményekről. Nemrég volt 120 éves a Collegium, s vele együtt mindaz, amit szellemisége képvisel az alapító atyák óta. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Múzeum körúti Szekfű Gyula Könyvtárában rendezett est végre áthidalta az irodalmi estek szegregált generációs jellegét: itt az egyetemistáktól az emlegetett „atyákig” (noha persze nem az alapítókig) minden korosztály képviseltette magát. Egykori és jelenlegi collegisták, ELTE-sek és azok, akiknek szívügye a bölcsészet. Az este egyik legjobban várt vendége, Lator László ugyan nem tudott eljönni, de a szervezők nem feledték megemlíteni, hogy a magyar költészet doyenje november 19-én ünnepli 90. születésnapját.

Borsodi Csaba, a Bölcsészettudományi Kar dékánja köszöntője után dr. Hóvári János, az Eötvös Collegium Baráti Körének elnöke vezette fel annak az – ünnepinek nyugodtan nevezhető – kötetnek a bemutatóját, amely Keresztury Dezső megkezdett munkáját teljesíti ki. Hetven éve, 1947. október 26-án, a Ménesi úti Collegium-épület fölavatásának (1911) emléknapján kívánta megrendezni az igazgató Keresztury az intézmény jubiláris ünnepségét (1895–1945). Ám a „Szabadon szolgál a szellem” jelmondattal fémjelzett díszülést elsodorta a történelem. Az erre az alkalomra készült, töredékeiből rekonstruált  nagyszabású  emlékkönyv  az  Eötvös collegiumi hagyomány legelső, nemzedékeken átívelő irodalmi és történeti összefoglalója. Nagy szerencse, hogy Keresztury, akit ’45 után meghurcoltak, leváltottak miniszteri beosztásából, beadta az Akadémia kézirattárába az anyagot, megmentve ezáltal a jövő számára. A Kősziklára épített ház című jelen kötet közli egyrészt ezt a gyűjteményt, de számos újabb collegiumi vonatkozású tanulmány, emlékezés vall a 120 éves Ménesi úti iskola szelleméről. A hatalmas, impozáns könyv a Mika Sándor Egyesület, s legfőképp két fiatal szerkesztő, ifjabb Arató György és Pál Zoltán munkájának köszönhetően jött létre. 

Szörényi László, Borsodi Csaba és Hóvári János

Szörényi László, aki 1973-tól 1991-ig tanított a collegiumban, majd római nagyköveti munkája után ismét évekig, már tizenhat évesen megmártózott az intézmény szellemiségében – vallotta meg a professzor. Eckhardt Sándor a nagybátyja, a Biblia-kutató Szörényi Andor jó barátja volt, de nincs olyan szerzője a kötetnek, Kereszturytól Kosáry Domokoson át Szauder Józsefig, akivel ne lenne valamilyen személyes viszonyban – mesélte Szörényi. És innentől megindult a történetek, nevek, emlékek, anekdoták egymásból kibomló, indázó áradata – akik ismerik Szörényi Lászlót, nem kell bemutatni a sziporkázó előadásmódot. Persze csak a komoly mondanivaló után: hogy miért is páratlan dokumentum ez a gyűjtemény. Az Eötvös Collegium az utolsó kísérlet volt ugyanis, hogy vegyük komolyan a magyar demokráciát, fogalmazott Szörényi, és jöjjön létre egy olyan hazai elitképző, amely megérdemli, hogy fennmaradjon a történelmi korokon át. Volt ugyanis valami utópisztikus abban a célkitűzésben, hogy a pisai Scuola Normale Superioréval és a párizsi École Normale Supérieure-rel azonos nívójú intézményt hozzanak létre, és olyan tanárokat képezzenek, akik egyszerre lépik meg a történelmileg elmulasztott polgárosodás három lépcsőfokát. „A Collegium híján a magyar tudományosság megszűnt volna” – fogalmazott a professzor, hozzátéve: ha ugyanis ez utóbbi alapjait Trianon után kellett volna lerakni, akkor ott tartanánk, mint a mai kultúrpolitika.

A kommunista érában persze csípte a hivatalosságok szemét a létezése is (betiltása után 1955 decemberében, egy minisztertanácsi határozatnak köszönhetően indulhatott újra), és Szörényi számos, ma már mulatságos esetet idézett fel, hogyan vegzálták őket a hatóságok. Például, amikor a kötögető portásnéni „adta le a drótot”, hogy ellenőrzés várható, és Szörényiék Lábass Endre vezetésével átvonultak egy műterembe órát tartani. Vagy amikor két rendőr számon kérte rajta és Tóth Gáboron, miért csak olyan írókat hívnak meg, mint Mándy vagy Mészöly, Tóth Gábor azzal vágta ki magát: mert az órahiány miatt ők már nem férnek be az egyetem programjába. De Szörényi azt is hangsúlyozta: bár a kötetben némely megszólaló kissé elveri a port az Irodalomtudományi Intézeten, az mégis a Collegium egyik jogutódja, és komoly szerepet játszott abban, hogy az alma mater fennmaradhatott, vagy hogy a mai napig diák-szálláshelyet is működtethet. 

Végül a két fiatal szerkesztőt hívták ki a mikrofonhoz, és bár egyikük sem akart szerepelni, mégiscsak kár lett volna, ha ifjabb Arató György nem mondja el: olyan tanulmányokkal egészítették ki a Keresztury Dezsőék által megkezdett munkát, amelyek a jellemek és a helyzetek bemutatására törekednek. Azon személyiségek megismertetésére, akik a legnehezebb időkben is az „Ahogy lehet” szellemiségén túlmutatóan is képviselték a a magyar kultúra minőségeszményeit, határokon innen és túl. Rokonszenves volt az őszinte szerkesztői vallomás is: sok hiba csúszott a kötetbe, ezért mellékeltek hozzá egy hibajegyzéket, de hogy ez a legfigyelmesebb munka közben is megesik, arra is hallhattunk egy anekdotát. Pais Dezső, aki büszke volt arra, hogy folyóiratába, a Magyar Nyelvbe soha egyetlen hiba sem kerül, egy nap kollégái kaján mosolyával találta szembe magát: a folyóirat friss számának címlapján neve Pasi Dezsőként jelent meg. Az ugratásokra csak annyit mondott remek humorával: „Rosszabbul is járhattam volna.”

A derűs zárszó és egy rövid szünet után az est második részében a szintén Eötvös-collegista Mohai V. LajosA drága váza című esszékötetéről beszélt Szörényi László. Előtte dr. Hóvári János zalai földijeként mutatta be Mohai V. Lajost – aki az Irodalmi Jelen szerzője is –, s ez azért sem mellékes, mert nem csak irodalomtörténész, de író-költő is, és meghatározó témája Kanizsa – „az elveszett Kanizsa”, ahogy Hóvári János fogalmazott. Kanizsa a hetvenes évek átépítéseinek következtében „esett el”, és veszítette el hagyományos értékeit, hangulatát, s az emlékállítás mindig összefonódik Mohai V. Lajosnál a családtörténettel, annak vissza-visszatérő szálaival. És hogy nemcsak a családi szálak futhatnak össze Kanizsán, azt Szörényi László igazolta egy emlékével: egykor Mohai V. Lajos hívta meg előadni a városba, s mivel Szörényi akkor a Magyar Írószövetség sci-fi szakosztályának a vezetője volt, hát egy szovjet sci-fit választott előadása tárgyául. Mivel a műfaj akkor még szinte ismeretlen volt, különösen szovjet vonatkozásait tekintve, „az elvtársak igencsak furcsán néztek”, idézte fel Szörényi. Mohai nem véletlenül tanácsolta neki, hogy inkább utazzon vissza Pestre, ne maradjon Kanizsán. 

Mohai V. Lajos, Szörényi László és Bence Lajos

A könnyed emlékidézés után magáról az esszékötetről is esett szó, Szörényi felolvasta a címadó idézetet: „Amikor megkapom a vágyva vágyott könyvet, mindig úgy érzem, hogy túl nagy ajándék, nem is érdemlem meg. Úgy veszem a kezembe, mint egy drága vázát, és szorongok, hogy le ne ejtsem. Türelmetlenül várom, hogy felnyithassam, belenézhessek, hogy megtaláljam benne a mester pecsétjét, amely rejtetten, rejtjelezetten bújik meg a könyvben, mint egy bűvös dobozban. Az a legjobb olvasó, aki olvasás közben sajnálja, hogy nem ő írta a könyvet.” A sorok szerzője Mirko Kovač, aki meghatározó „szereplője” e válogatásnak. Legfontosabb tanulsága e kötetnek, amely Szini Gyulától, Krúdytól Hrabalon, Tőzséren át Mándyig, Tandoriig korokat és bennük számtalan szerzői életművet ölel át, hogy felülemelkedik az „ádáz harcokon” amelyek az irodalom korszakolása ürügyén dúlnak, szóljanak akár a modernség, a posztavantgárd vagy a poszt-posztmodern kezdetéről, vagy ilyen a strukturalista és posztstrukturalista szembenállás, ami leginkább a krisztusi megtestesülés vitájára emlékeztet – mondta Szörényi.

Mohai V. Lajos sokkal tágkeblűbben viszonyul ahhoz, hogy mi tartozik a magyar irodalomba –, „de nem egy nacionalistával van dolgunk, önök egy monarchistát látnak maguk előtt”, fogalmazott Szörényi László. A monarchia Mohai értékválasztásának középpontja, s a szerző úgy tekinti a poszt-monarchikus irodalmat – akár Krúdyról ír, akár Kosztolányi Bácska-élményéről –, hogy az a mai kor „kősziklája”. És itt kapcsolódik össze kötete üzenete a Kősziklára épített ház szellemiségével, emelte ki Szörényi, melynek szép példája, hogy A drága váza első esszéje arról a Szini Gyuláról szól, aki az Eötvös Collegium megalapításának évében született. 

Zárásképp a szerző elmondta: vannak kopernikuszi fordulatok az ember életében, s neki ilyen volt, hogy bekerülhetett az Eötvös Collegiumba – épp a mellette ülő Hóvári Jánosnak köszönhetően. Járt Szörényi prózaszemináriumára is, de annak a bizonyos kanizsai látogatásnak volt egy emlékezetesebb momentuma is – nézett kollégájára és barátjára –, nevezetesen, hogy késő este a város kihalt főterén hangosan énekelték Arany János Visszatekintését – Offenbach dallamára, tette hozzá nevetve Szörényi. Két rendőr persze rögtön ott termett. De az is jó emlék, hogy Hóvári Jánosék kiharcolták: a kollégisták éjjel is használhassák az Irodalomtudományi Intézet könyvtárát, s nem egyszer csíkos fürdőköpenyben találkoztak a kései olvasók. A legmaradandóbb emlék mégiscsak az – zárta szavait Mohai V. Lajos –, amikor egyszer Hankiss Elemér kiszállva Moszkvicsából a kollégium épülete előtt pontosan azt fogalmazta meg neki, amit Kosztolányi az Aranysárkányban: hidd el, ezek voltak a legszebb évek, ami ezután jön, csak pusztulás és hanyatlás.

A bemutatók sorát a hatvanéves Bence Lajos – aki 1977–1981 közt volt Eötvös-kollégista – köszöntése zárta a lendvai Muratáj folyóirat 2016. évi 1-2. összevont lapszámának bemutatásával, melyről Péntek Imre beszélt.

 

                                                                                                 Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.