Irodalmi svédasztal

Arról, hogy mi az alkotói módszere, szintén beszélt a szerző, illetve én már olvastam vele erről egy interjút korábban: nem adott sok időt magának egy-egy íróra. Akkor viszont olyan töménységben falta például Krasznahorkait, hogy már csömöre volt tőle – és ekkor indult meg az írás-flow az adott stílus, szóhasználat, légkör imitálásával jelentősebb huszadik-huszonegyedik századi íróinkat: az említetteken kívül többek között még Orwellt, García Márquezt, Esterházy Pétert; Kosztolányit, Hrabalt, Parti Nagy Lajost és magát Cserna-Szabó Andrást, a könyv szerkesztőjét is parodizálva.

A korábban csak stand-uposként ismert Bödőcs Tibor könyvének, az Addig se isziknek a bemutatójára az Átrium Színházba kellett átbicikliznem a Mechwart ligethez. Először a hidegre, az esőre, munkáimra hivatkozva az itthon maradással kacérkodtam, de butaság lett volna, mert eme fícsör végül igazán szórakoztatónak bizonyult. (Meg mert a Sajtókapcsolati Kedves Ember a kiadótól sajtójegyet ajánlott fel, amit boldogan elfogadtam. Csináltam volna komolytalant magamból?) Bödőcs állítólag nonstop olyan, amilyennek a színpadról ismerjük, azaz „fejnevén” (ez afféle indiános álnév) Hülye – de ezt a nevet a Fazék fedőnevű Cserna-Szabó András adta az eddig-még-nem-írónak (aki ebbéli minőségében Szókratészhez és Jézushoz hasonlítja magát). Korábban a Bohócot akarta, de Cserna azt mondta neki, a bohóc az csak a porodon bohóc, Bödőcs pedig nulla-huszonnégyben nem normális, tehát jobban megilleti őt a Hülye művésznév.

Az esten első számú beszélgetőpartnere Szálinger Balázs volt; Cserna testi valójában nem, ám egy jópofa videóüzenet-bejátszás formájában szintén köztünk volt, miként Darida Benedek is a Helikon Kiadó képviseletében, ő azonban Csernával ellentétben csakugyan eljött, ekképp folyt a beszélgetés hármasban. Illetve Szálinger és Darida néha kérdeztek valamit, Bödőcs pedig vagy válaszolt, vagy nem, és másról beszélt. Továbbá felolvasott a könyvből sokat, aminek mindenki nagyon örült, sokat nevettünk. Az Addig se isziket jelenleg Karinthy Így írtok ti című több mint paródiagyűjteményéhez hasonlítgatják, s ki tudja, hová fog ez még fajulni, ha Bödőcs a klasszikusok versparódiáival is elénk áll. Pedig ez eléggé várható: Szálinger elmesélte – vagy megerősítette, amit Cserna is elmesélt? mivel mindhárman az autóban ültek –, hogy egyszer a közelmúltban, egy néhány óráig tartó autós túra során bepillantást nyerhettek Bödőcs lírai potenciáljának bugyraiba is. Végig Tankcsapda- és Motörhead-cédéket kellett hallgatni felváltva, amikre Bödőcs órákon keresztül megállás nélkül improvizált versben, sehol sem döccenő rímekben és ritmusban, tőle megszokottan a kortárs magyar közélet eseményeit kommentálva, oly naprakészen, hogy ha elberregett az égen egy helikopter (van ilyen csak úgy Magyarországon?), Bödőcs nyomban beleszőtte rögtönzésébe az épp aktuális politikushelikopteres szálat.

Részleteket hallhattunk Örkény egyperces-paródiáiból, Krúdy Gyulából: Szindbád kortárs kalandjaiból, Latinovits hangját is tökéletesen visszahallva, Bereményi Géza-paródiát kaptunk továbbá Eperjes Károly intonációjával, Hamvas Bélát, amint a szalonnáról filozofál, a legkonkrétabb közéleti-politikai üzenete pedig a Móricz Zsigmond-paródiának, a Retyerutyáknak volt – mi másnak. „Megérkezik közbe’ a miniszter. Úgy tekeregnek felé a nyakak, mint a paragráfusjelek. Lesz-e földosztás… ad-e új trafikot… elvöszi-e a régit… kirúg vagy kinevez… Találgatják sokan. Nyomott a hangulat… Az őszi eső ilyen, mikó’ nem bír eleredni, de kiderülni is gyönge az ég… gondterhelt Enyvesi is… mint egy pompeji kárbecslő.” Megtudhattuk, hogy az első paródia-novellákat a Hévíz folyóiratban publikálta annak főszerkesztője, Szálinger Balázs, innen a régi munkakapcsolat; bár Bödőcsöt, amint mesélte, tizenpár évvel ezelőtti telefonbeszélgetésük még nem győzte meg e munkakapcsolat fontosságáról. Most viszont láthatjuk, mégis mi lett: egy vagány könyv más írókból és közéleti személyiségekből bátran mulatságot űző és magukban is jó szövegekkel. „Mikor megérkeztem a Körzet bejáratához, szottyadó paprikájaként a lét lecsójának, csak egy álmatag határőr vöröslött őrbódéjában a sorompók mellett. Előtte pópaszakállon átszűrt denaturált szesz. A távolban mágneses villámok sercegtek, és halványlila fuszulykás derengés vibrált a technokék boronaházakon. Aztán később a Kozmikus Helyőrség két alkalmazottja lomhán kiverte az összes fogát egy gyanús, bukovinai vándorlufiárusnak, majd további kellemes utazást kívántak neki. ” Bodor Ádám tényleg felismerhető. „Szalonnázni annyi, mint szalonnázni. És több. A görögök, Szókratészig, tudták ezt. Igaz, rosszul. Abban minden szent irat megegyezik, hogy az Aranykorban nem volt halászlékocka. Legalábbis ritkán használták. A bűntudatnak nem a szalonnaszezon kellős közepén van itt az ideje, az örökkévalóságot nem érintik a szívkoszorúér-problémák. A koleszterin elleni harc: szánalmas vegetáriánus-ressentiment.” – Hamvas Béla pedig hasonlóképp ír.

Egy irodalmi svédasztalt kapunk vacsorára, van itt minden, magyar és külföldi az épp klasszikussá váló kortársak közül, mindenből a megfelelő mennyiségben. Arról, hogy mi az alkotói módszere, szintén beszélt a szerző, illetve én már olvastam vele erről egy interjút korábban: nem adott sok időt magának egy-egy íróra. Akkor viszont olyan töménységben falta például Krasznahorkait, hogy már csömöre volt tőle – és ekkor indult meg az írás-flow az adott stílus, szóhasználat, légkör imitálásával jelentősebb huszadik-huszonegyedik századi íróinkat: az említetteken kívül többek között még Orwellt, García Márquezt, Esterházy Pétert; Kosztolányit, Hrabalt, Parti Nagy Lajost és magát Cserna-Szabó Andrást, a könyv szerkesztőjét is parodizálva. Olvasóbarát terjedelmű, rettentően szórakoztató írások ezek; minél több megszólaltatott szerzőt olvasott közülük a könyvfogyasztó, annál jobban fogja élvezni – de arra is jó, hogy ha valakit nem olvastam, ám kíváncsi vagyok egy rövid zanzára, lássam, hogyan ír, kóstoljak bele. Bödőcs nagy humán műveltségről tesz tanúbizonyságot, olvasottságát sokan – én is – megirigyelhetik. Na, de nem irigykedni kell, hanem olvasni, mert a jelek szerint van mit, és van minek. Például, hogy Bödőcs Tibor első könyvének minden fejezetét élvezhessük. A könyv címválasztásáról Cserna-Szabó András ezt mesélte: „Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. ’Addig se iszik’ – válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm…) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat – és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek.”

Simon Adri