Ugrás a tartalomra

 

Egy másik példabeszéd – Géczi János versei

Géczi János

Egy másik példabeszéd
Géczi János versei
 
 
A halálról
 
Árnyékod e napon nem követ,
a bőrcipőd ül rajta.
Őrület esetén vigyorgás az előjel,
elmebaj esetén pedig
szálak tépegetése és tekergetése
az ágytakarónak.
S hogy nem figyel arra, aki álomból
ébreszti. A vizeletmegtartás
hiánya. Szignál a szemek és az
orrhegy alakja, az állandó
fekvés is, hanyatt, az erek kósza
pulzálása, minden egyéb, amit
Hippokratész megfigyelt.
Számtalan jele létezik a halálnak,
az egészségnek és az élet biztonságának egy sem.
Van, kinek testéből férgek törnek elő,
vagy csökken a testhőmérséklete,
Maecenasnak utolsó éveiben
egyetlen óra egyetlen percében sem jött
hűs álom a szemére.
Aki költő, minden év azonos napján
lázasodik be, és azon a napon is hal meg,
kínzó öregség után.
Egy konzul
saját halotti máglyáján kelt
ismét életre, de a lángok miatt
elégett elevenen,
már nem lehetett segíteni rajta.
Ilyen a halandók sorsa.
Arra születtünk, hogy a szerencse
véletlenjeinek legyünk kitéve,
nehogy bízzunk bármiben,
még a halálban se.
Volt, akinek elhagyván a lelke
a testét, nagy sokáig bolyongott,
s miközben vándorolt, hírt adott sok
olyas dologról, amelyek bizonyítják,
jelen volt, és mindent megtapasztalt.
A teste mindeközben félholt állapotban,
amíg el nem hamvasztották,
megakadályozva ezzel,
a lélek a korpuszba, mint hüvelybe visszatérjen.
Van, aki kisfiú korában elfáradva
a hosszú úttól egy barlangban ledől,
és ott ötven évig alszik,
s amikor felébred, csodálkozik,
menynyire át- s megváltoztak a dolgok,
s maga is megöregedett.
A határvonalon tévelygőknek mindig
üzenete van a visszamaradóknak,
hol annyi, hogy Hippokratész rossz megfigyelő,
hol, hogy a láz megbízhatatlan bérlője a testnek,
és C. Maecenas jól tette volna,
ha a verssorok helyet az álmait fizeti meg,
hol, hogy sem vándorlás végével visszatérni, sem fél
évszázad után visszaébredni a jelenbe felesleges.
Mint levetett cipők a gödörszáj mellett
hevernek egymáson az ilyesmik.
 
 
Másik példabeszéd
 
Amikor a földrész rőt partjánál kikötött,
észrevette a lényt,
aki száját tátva, fenyegetően járt fel-alá,
megdermedt a döbbenettől,
az állat fején két bojt,
s még egy a hátulján,
akár a szíriai szolgák papucsán,
sietve menekült fel a fára,
könyörögve égi atyjához segítségért.
Tér akkor nyílik a fogadkozásnak,
ha a reménynek semmije nem marad.
Az ég pedig a felajánlott
sóhajokat némán magába fogadta.
A vadállat, noha képes rá,
nem üldözte a menekülőt,
nem mintha félt volna a kékségtől,
hisz az benne lakott a szemében is.
A fa alá hevert azzal a kitátott szájjal,
amitől megrémült az utazó,
zarándoklatát abbahagyva
fordította arcát a magasság irányába,
és megpróbált maga iránt szánalmat kelteni.
Csont szorult a fogai közé,
minthogy nem tudott enni,
foglyává vált saját fogsorának,
fegyvere az éhségtől nem óvta meg,
prédának dobta, eközben felfele nézett,
néma könyörgéssel nézte a férfit,
ki nem tett semmit,
inkább  csodálkozás,
a félelem miatt tétlenkedett.
Később mégis lemászott a fáról,
óvatosan az oroszlán szájából
kivette a kis csontot.
Amíg a parton állt a hajó,
mondják, a jószág hálája
jeléül odahordta a zsákmányt.
Szőréből nem készült bojtos papucs.
A zarándokot viszont tettéért elítélték,
veszélyes meghagyni
annak a szabadságát, aki előtt
a vad természet meghunyászkodik.
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.