Sétapálcával a sivatagban
Talán még senkiről nem írtak le annyi téves információt, mesés történetet, mint Rejtő Jenőről, aki maga is forrása volt e „ferdítéseknek”. Az íróról Rejtő-stílusban született egy életrajzi regény, hősei pedig hangoskönyvek által szólalnak meg, kiváló magyar színészek hangján. Az Örkény Könyvesboltban Benedek Miklós, Bodrogi Gyula és Gálvölgyi János társaságában szórakozhattunk a könyv- és hangoskönyv-bemutatón.
Bizony, idén január elsején már 75 éve, hogy meghalt a humor nagymestere, aki művészetté tette a ponyvát. Egy kis személyes szál: annak idején az egyetemen Szabolcsi Miklós, az irodalomtörténészek „ősbölénye” tartott előadás-sorozatot Rejtőről, és tárta fel a katedráról, micsoda szellem lakozott a legendás életű író fejében. Ekkor mélyült el iránta lelkesedésem, ami – mint a legtöbbünknél – kamaszkorban kezdődött. Az Örkény Könyvesboltban is azt a kérdést tette fel minden vendégnek üdvözlésképp László Ágnes, a Kossuth Kiadó kommunikációs vezetője: hogyan találkoztak először Rejtővel? Erre ki komolyabban, ki humorosan válaszolt – talán nem nehéz elképzelni, hogy mire Gálvölgyi Jánoshoz jutott a mikrofon, már nevetésbe fulladt minden megszólalás.
Bodrogi Gyula, Gálvölgyi János és Földes László
Kocsis András Sándor, a kiadó igazgatója egy kis „műfajtörténeti” érdekességet is megosztott: tudniillik a frissen megjelent Rejtő-hangoskönyvek egyben „okoskönyvek” is. A húsz kötetből (dobozból?) álló sorozat egyszerre hallgatható és olvasható: a hangfelvétel mellett egy QR-kóddal az adott Rejtő-regény elektronikus könyv formájában is letölthető. A kiadvány végén pedig az olvasó/hallgató megismerheti a hangoskönyv főbb szereplőit a Rejtő-lexikonból vett idézetek révén. A sorozat szerkesztője, Földes László elmesélte, maga is tizenévesként kapott rá a P. Howard-regényekre (a legendás Albatrosz Könyvek sorozatban). Otthon bármilyen házimunkát végzett, a kezében ott volt valamelyik kötet, és van olyan regény, aminek csak most ismerte meg a végét.
A kiadványokban még egy csemege is megbújik: részletekben közlik bennük Matuscsák Tamás Rejtő Jenő elveszett naplója című életregényének közel teljes szövegét. A szerző szinte a lehetetlenre vállalkozott: egyik legnépszerűbb írónkról mind ez idáig nem született ilyesfajta biográfia, csak jobb-rosszabb élettöredékek. Talán még senkiről sem írtak le annyit téves információt, mesés történetet, mint Rejtőről, aki maga is nagymértékben forrása volt ezeknek, hiszen gyakran ferdített az igazságon, amikor önmagáról írt vagy nyilatkozott. A különböző szerzők aztán gyakran egymástól is átvették ezeket a mítoszokat, amelyek széles körben elterjedtek. A regényes életrajz rendet teremt a kuszaságban, mindezt a P. Howard-i stílusban (ami ugyan utánozhatatlan, de Matuscsák Tamás remekül alkalmazza). Közben bemutatja Rejtő komoly oldalát is, a csillagászattól a modernizmuson és a freudi pszichoanalízisen át Tesla és Edison találmányaiig terjedő tudományos érdeklődését, ritka szociális érzékenységét, kisiklott házasságait, szenvedélyes futballszeretetét és féktelen kártyamániáját, nem feledkezve meg legyőzhetetlen nikotin-, kávé-, alkohol- és amfetamin-függőségéről sem.
Matuscsák Tamás műfajt teremtett a regényben elmesélt életrajzzal
Matuscsák elmesélte: nagymamája egykor a Dalszínház utca 10-ben lakott, ahol Rejtő is hosszú ideig élt – így kapcsolata az íróval már születése előttre visszanyúlik. Az életrajzi regény műfaját valójában kitalálta magának, hiszen korábban egy Nikola Tesláról szóló kötete jelent meg, de következő regényéhez olyan alanyt keresett, aki közelebb áll a magyar olvasókhoz. Az ötletet jazzénekes barátja, Jákob Krisztina adta, aki egy jazzestre készült korabeli dalokkal, és Pepita Ophélia alakja adta magát az esthez. Az életrajzi könyvet óriási kutatómunka előzte meg – osztotta meg a szerző László Ágnes kérdései nyomán –, s mivel életrajz nem állt rendelkezésére, ki kellett jegyzetelnie tizenkétezer oldalnyi Rejtő-szöveget, hogy mit írt a mester a kávéról, a lányokról, a telefonálásról, és így tovább. Vagyis „nem biztos, hogy minden igaz, amit leírtam, de megcáfolni nem lehet” – fogalmazott tréfásan a szerző. Hatalmas kézirat- és levelezésanyagot biztosított számára a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár, továbbá elmélyedt a Rejtő-kortársak, például Salamon Béla vagy Kellér Dezső naplóiban, szövegeiben is –, hiszen a pontos életrajz mellett magát a korszakot, a miliőt is be akarta mutatni.
A műveket hangoskönyvre olvasó színészek közül Benedek Miklós mesélt elsőként Rejtő-találkozásairól. Például, hogy nagy élmény volt A három testőr Afrikában című Bujtor-film forgatásán a sivatagban kalapban és sétapálcával bandukolni Kállai Ferenccel az oldalán, de emlékezetes maradt egy Nemzeti Színház-beli Grand Hotel-előadás is, ahol a jelen lévő Bodrogi Gyula vette át tőle a szerepet. A hangoskönyv-készítés viszont igazi „szenvedés” – és ezt egyik színész sem titkolta. Százötven figurának másfél nap alatt hangot adni… – emlékezett Benedek Miklós –, az ember többnyire már nem is emlékszik, hogy egyes szereplők milyen hangon szólaltak meg korábban. Amikor a színész elolvasta Matuscsák Tamás könyvét is (ez már nem a munka része volt), elámult, hogy a harmincas-negyvenes évek körúti, kávéházi világa milyen élénk színekkel lép le a lapokról. És hogy mi is kóstolót kapjunk ebből, fel is olvasott néhány részletet a kacagtatóan szórakoztató életrajzból. Például a New York kávéházi pillanatokból („Élőkről rosszat vagy semmit”), vagy a bányaviccet, ami már a negyvenes évek hangulatfestő tréfája: a buta bányásztanoncnak fejébe verik, hogy a munka végén mindig le kell kiabálni: Nincs ember lenn? És ezt a legkönnyebben Chamberlain nevéről jegyezheti meg. A fiú frissen tájékozódva a miniszterelnök-váltás híréről egy nap lekiált: van ott lenn valami Churchill?
Benedek Miklós a Rejtő-életrajzból olvasott fel szórakoztató részleteket
Bodrogi Gyula bevallotta, ő általában nem emlékszik az első találkozásokra – „Még arra sem, hogy a Janival hogy találkoztam, nemhogy Rejtővel” – nézett a mellette ülő Gálvölgyire, aztán úgy összegezte az íróhoz való viszonyát: „sokan azért nem szeretik [a Rejtő-műveket], mert egy marhaság. Én azért szeretem, mert egy marhaság.” A színész a Piszkos Fredből olvasta fel azt a részt, amikor egy „álomkórgyanús esetet” észlelnek a hajón, és a hajóorvos alaposan megvizsgálja Piszkos Fredet. („ – Az apja mibe halt meg? – Búcsúba. Heveny lövöldözés meg minden ilyesmi... – Iszik? – Most, hogy meghalt, nem hiszem.”)
Bodrogi Gyulát és Gálvölgyi Jánost hallgatni, különösen Rejtővel fűszerezve, igazi szórakozás
Gálvölgyi János kerek perec kibökte: az életben nem találkozott Rejtő Jenővel. Felolvasni viszont akkor olvasta fel először, amikor az egykori televíziós kolléga, Egri János felhívta, hogy kazettán jelentetné meg Rejtő műveit. Aztán jött a hangoskönyv-korszak, és most a legfrissebb kiadás. Gálvölgyi sem titkolta, embert próbáló egy stúdióban bezárva napokon át felolvasni, ráadásul Rejtő köztudottan sokat hibázott a műveiben. Sokszor fecnikre írt, azokat rakosgatta össze, így könnyen belefuthat az ember a felolvasásnál, hogy egy fejezet végén még egy szőke nő karjába omlik a férfi, a következő oldalon meg már a barna szépséggel művel valamit. Gálvölgyi Az elátkozott partból olvasta fel „a kövér, félmeztelen négerrel” való találkozást, aki a törzs cégvezetője, a faluban meg a részvényesek ugrabugrálnak, az „alkotmányos, királyi részvénytársaság” tagjai, akiknek tilos a munka.
Benedek Miklóssal egy szintén mókás résszel búcsúztunk Rejtőtől, de immár Matuscsák Tamás könyvéből: amikor Királyhegyi Pált egy ismeretlen hívó pontosításképp kifaggatja minden adatáról, s hogy személyesen vele beszél-e, majd közli, hogy téves hívás.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
