A Földön fénylő égi bár – Arany kortárs hangon – Bak Rita és Payer Imre versei
A Földön fénylő égi bár
Bak Rita és Payer Imre versei
Arany kortárs hangon
Bak Rita
Kifelé az égnek rúdja
Arany János Kies ősz című verse nyomán
Természetben nincs halál;
Nyúgalom csak mély alélta,
– Mindig új az ősi példa –
Ami rég volt, most is áll.
Elirtózva, meg-megállva
sétálgatok színes mályva-
réteken, ha lomblevél
hull le sárgán, kerengve fél.
Szomorúan, keservesen,
hamar bánatomba esem,
fénysugarat alig látok,
nem számíthatok most rátok.
Levetkőzik a parlag is.
Kifelé az égnek rúdja,
a rigó utolsókat fújja,
gyimgyomok mindenhol.
Kies őszben csupaszon állok,
a szemerkélő esővel hálok,
ha érezném a mályva illatát,
ha nem égetne szorongás,
s tán eljutnék a vízpartra is.
Payer Imre
Arany őszhöz
A kökörcsin újra bátor,
A letiprott fű dagad;
És fölöttünk a mennysátor
Gyolcs felhőket szárogat.
Ifju hévvel az öreg nap –
Új szerel... mét kérleli.
Nappal fényét – mint tömeg lap
Súlya, éle – szétszeli.
Macskatappancs settenkedve,
Már az este hossza nő.
Napszemét az égnek kedve
Most lehunyja – csosszan ő.
Mint a vírus hálózatban,
Kozmoszának éjjele
Felpiroslik – őszi katlan –
Édesedve vérjele.
Íz az izzás, hang a színe
Ringón ingó lomb alatt.
Sárga, rőt és mélyült íve,
Bronza barna mély marad.
Láng-Aranynak újra élő
Lobbanása változat.
Illatára teljes érő
Dús szüretnek áldozat.
Szép az őszi folytonosság,
Még tavaszt is lepipál.
János áldás rajta, mondják,
Földön fénylő égi bár.
