Latens, no. II. – XXXIV. rész – Nagy Zopán regényrészlete

Egy pszichoféreg bent ragadt: motoz, mászkál, rágcsál a csontjáratokban… Zsibbadás úr zsibbaszt és szúr, fémes-szálkás dörzsi, selyem és drót keveréke is jár vele… Vonatkoztass el, ne gondolj rájuk folyamatosan! – Lazíts, óvakodj… Jöjj, kalcium, jöjjjjj…

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

Fesztivál-mocsár… Mocsár-fesztivál…

Dalok: csontra, kőre, nyavalya- és bordatörésre…

Most, a férfiban élő (egyik) leány is felébred.

Hormon Zoé, egy külvárosi kisvendéglő előtt:

Megáll. Stabil. Reál. Halál.

Mai menü:

C – Ebed lelke ebédre. Öleb-öl nyersen, lebernyeges feltétekkel.

B – Extra-chilis macskapöccsel töltött, túrókrémes ördög-hörcsög.

A – Egy korty cékla-lé (hígítva).

Zavart Zoé (egy-egy) belátása, lázálma:

Avítt, lopott lavórban díszes, véres kislámpa…

Anyu kád. Anyu (ismét) kád.

Beleülök… Megmerülök… Elrévülök… Anyu ki-o-kááád…

Fasza katalizátor! Kapta Kata Lizától…

Ó, a Haláltánc: a Kánkán is csomót keres…

Jaj, a Haláltánc, a Kánkán is: csomót keres…

Ó, a Haláltánc és a Kánkán is csomót keres…

- -

A sátor alól, a buckák mélyrétegei alól felbukkan, jelenésként érkezik a Vakond Ember (ó, El Topo!) – és találós kérdéseket tesz fel… Ki lehet ő, aki ezt nyilatkozta:

Én azt várom a filmektől, amit az észak-amerikaiak nagy része a pszichedelikus drogoktól vár.

Ki lehet ő, az orosz (ukrán) zsidó származású chilei–mexikói filmrendező? Aki többek között: producer, színész, zeneszerző, pantomimművész, képregényszerző, író és költő, szóval egyféle művészpolihisztor. Emellett vallásfilozófus, pszichológus, karatemester és tarotszakértő. Ki ő, aki elsősorban ezoterikus, szürreális és sokkoló filmjeiről ismert, emellett pedig egy újkori spiritualista, és egyike a világ vezető tarotkutatóinak? Ő, aki újabban nagy figyelmet szentel a „pszicho-mágiának” nevezett pszichológiai terápiának is, aminek a célja, hogy begyógyítsa az élet korai szakaszában szerzett lelki sebeket…

A leíró megrázkódik… Ő már akkor tudta a választ, amikor a Vakond Ember még meg sem jelent… Amikor még a Vakond Ember sem jelent meg (tudatalattijának megnyíló-beomló járataiban sem)…

Eközben egy másik hang is megszólalt a férfi fejében:

Ki csókolta az Ördög köldökét,

és ki ölte meg Ösztön Ködmönkét?

A leíró megrázkódik, és ím-ígyen tudósít:

Éppen bennem maradt egy negatív lecsengés, egy trip utóhatás-folyamata… Pedig józanállapotokban is elég tömény és réteges képzettársításaim vannak, ez szinte köztudott, kerülni kell a szintetikus anyagokat… Ez is evidens lenne, de vannak megfontolás nélküli perceink, óráink, napjaink, persze, legyenek is! Nálam: a csontfájdalmak szombattól (egyelőre szerdáig) tartanak álmatlanságban…

Egy pszichoféreg bent ragadt: motoz, mászkál, rágcsál a csontjáratokban… Zsibbadás úr zsibbaszt és szúr, fémes-szálkás dörzsi, selyem és drót keveréke is jár vele… Vonatkoztass el, ne gondolj rájuk folyamatosan! – Lazíts, óvakodj…

Jöjj, kalcium, jöjjjjj…

Eleinte parázskígyó bizsereg, a tarkó fészkéből kúszik fel, elme-széfekbe is beszivárog, szétárad, és a fölső csakrát átölelve összetekeredik, onnan lüktet tovább… A csakra körül a szövetek meglazulnak, elvékonyodó hártyák nyílnak a sötét ég felé… Egy 32 (majd 333) méteres, vékonyan imbolygó kéményt figyelek az éjszakában, a képlékeny tömeg, a szélfúvás-zene-morajlás és az eufória hidegrázós rezgései fölött ágaskodik, felhőkbe hajló végén két csigacsáp-antenna növekszik, ők érzékelik, felém, belém közvetítik a dimenziók további morajlásait…  

A kezed dörzsi, amit mosogatásnál használsz, aztán selymes és egyszerre drót az érintés, a haj csomókban hullik, persze az esőerdőben futni jó, de hideg jön… „Jön hideg.” Dörzsi, selyem, fekete űr a két szem, távcső a végtelen felé, szférákat át-átszaggatva, darabos a sötét, nem beszélsz, nem állsz fel órákig – „van hideg”, mondod (esőerdő, futni jó, dörzsi nem jó – mindez ülve, folyamatosan ülve rezeg benned)… – „Nincs hideg” mondja G (pont), amott pedig Zsizsik beszél nagyon magas hangon, kevert nyelveken, gyorsítva… Néhányan az óriásira tágult fekete szemeiden akarnak átsétálni, valahova, rajtad ááát, túlon-túúúl…

Tudod, hogy tudják, hogy… (miben vagy benne), úgy hiszed, úgy tudod, hogy ugyan úgy tudják… Ők, néhányan, a távcsövedbe bele: elméden át-átnézők…

A csontok ma is fájnak, elmétől állkapocsig, a kezek csontozata nem egyenesedik,

a lábak még futnak… Madam mdma… Metilén-di-di-oxi, meta-feta-vita-min(inger)ium, meta-mami, tini-hami, eki-eki ping, eki-eki pang… Gong!

Óó, és jajjj! Expresszív exelés exeddel és exekkel…

Egy pszichoféreg bent maradt, és nyüzsög a csontjáratokban… Aztán fémes hatás is jön, ez már a 6-7. nap, a fogak amalgám-sűrűjébe hatol a nyikorgó, élesen szúró fém, onnan járja át a testrészek korhadtabb zegzugait… Ólomforgács nyöszörög, alpakkavilla döf kegyetlenül a fogtömésekbe… A víz ráz, ráá-á-áz! A zuhanyzás egy kis elektrosokk… – Vonatkoztass el, ne gondolj „rájuk” folyamatosan. Lazítsd el érzékeidet. – Könnyű ezt mondani (a „távolból”), ugye? – 

Rágjunk át minden mondatot… Remek napokat! (Sz)ép napot…