Ugrás a tartalomra

 

Ketten – Péter János novellája

Nekem nem volt soha abortuszom, mégse lehet gyerekem. Kata barátnőmnek egy volt. Húszévesen, egy egyetemi buliban feküdt le a pasijával, aki rögtön felszívódott, ahogy Kata szólt, hogy terhes. Elvetette. De legalább majdnem beleőrült, ez a mentsége. Pláne, mikor megtudta, hogy nincs esélye újabb terhességre. Ez meg itt a gyűrűiért és a Balcsiért hápog.

A hideg betonon a papucsom kerestem. Kicsit berúghattam az ágy alá, mikor felültem az első önálló pisilésből. Ótvar ez a kórház, a linóleum rég lerohadt, az ablakon húz be a hideg. Berreg a neon, de legalább arra figyelek, nem Csillára, a kis cicababára, aki itt nyifog mellettem. Ketten maradtunk. Két ember, egyedül. Roxána, a negyedik gyerekét szülő, jó húsban lévő cigány asszony ma délben ment haza, meglássa, megy ez majd magának is, csak szedje össze magát, egyen rendesen, amíg ilyen vékonka, nincs elég hely a babának. Aztán a műtyúkhoz fordult: Te meg vigyázzál magadra eztán! Távesz baktalo! Azzal kidzsált a sonkáin, kövérségében is természetesen, méltóságteljesen, a kis Janikával a kezében.

Hogy én vékonka, gondolkodtam, közben, hála Istennek, meglett a papucs, nem akartam, hogy ágytálazzanak, ki kell jutnom a budira. A festett kis liba úgy affektált a telefonba, mintha gésagolyók lennének benne, Jobban vagyok, Bubumaci, nincs már bennem. Igen, semmi bajom, csak még kicsit fáj. Ha szemmel ölni lehetne, már vihetnék is a proszektúrára. … nincs már bennem. Már bennem sincs. Már nem is lesz. De nem fogok sírni előtte, majd csak mikor kettesben vagyunk Danival.

A budiban tömény bagószag fogadott, ide jártak a dohányos betegek, akik nem tudtak vagy nem akartak az utcáig lemenni. Roxána is szívta, mégis megszülte a negyediket. Neki nem a Moszkva és a Déli között ért véget a metróban. Egyébként nekem is a negyedik. És az utolsó, negyvenhárom évesen. Danival viccesen el is kezdtük egymást Suddhódanának meg Mayának hívni: nekem is utolsó esélyem volt a gyerekszülésre, mint Buddha anyjának. Csak az én utolsó Buddhám is elment Jézuskához. A vécé undorító, piros, sárga és barna foltok, cseppek mindenütt, ahova a fizika törvénye szerint nem is kerülhetnének – egy élmény betétet cserélni, fájó hassal küzdeni a székletért. De hát ki tudna normálisan ráülni, vérezve, sebbel, mikor minden köhögés, csuklás, felállás a méhem közepébe hasít – illetve abba, ami maradt belőle.

Utána belenézek a tükörbe. Látszanak az ősz szálak, a szarkalábak, az enyhe tokám. Az innen már csak mélyülő ráncok. Szedje össze magát… Nincs kit összeszedni. Nincs, ki összeszedjen. Daninak még lehetne esélye. Ő még leakaszthat egy ilyen kis kikent rüfkét, mint ez itt. Most is a körmét nézegeti, hogy milyen a lakk. Most, hogy végre a problémát kivették belőle, valószínűleg ez a legfontosabb. Nincs már bennem, ennyit tud mondani utána. Gondolom, hancúrozott egyet a pasijával, aztán rájött, hogy mit is tanultak hetedikben biológiából. A mobiljával játszik vagy csetel rajta, meg állandóan telefonál. Akkor nem adják ide a nyaralót? Nem fogunk tudni lemenni a Balcsira?! Húúú, ciki. Ez a legnagyobb baja… Mi is úgy terveztük, hogy Almádiban nyaralunk majd, a féléves picivel. Kislány lett volna, a doktor nem akarta megmondani, de az egyik nővérke elárulta, de nem tőlem tudja, drága, a főorvos úrnak el ne mondja!, és megölelt. Dani meg tud-e majd ölelni? És nemcsak ma, amikor bejön, hogy hazavigyen, hanem március 10-én, amikorra ki voltam írva, és bármikor ezután. Mikor anyák napjára tanul verset minden kollégánk gyereke. Mikor a szomszéd Laci bácsi büszkén mondja, hogy vesz egy szatyor sört meg üdítőt, mert hazajönnek a két kisunokával a gyerekek.

Majd hozd be lécci a gyűrűimet, Bubu, már alig várom, hogy felrakhassam őket, nyávogott a bakjának a telefonba. Danitól azt kértem, hogy a kocsival álljon majd minél közelebb a kórházhoz, a lépcsőházhoz. Azt akarom, hogy minél kevesebben lássanak, és minél rövidebb ideig. Majd utána beáll a garázsba, ha felértünk. Akarom – szegény apám mindig azt mondta, hogy akarni csak pofont lehet. A pofon megvolt, bőven. Most már akarhatok. Lehet vajon még gyereke az abortusz után ennek a nyomorultnak? Úgy tűnik, nemigen foglalkoztatja. Nekem nem volt soha abortuszom, mégsem lehet gyerekem. Kata barátnőmnek egy volt. Húszévesen egy egyetemi buliban feküdt le a pasijával, aki rögtön felszívódott, ahogy Kata szólt, hogy terhes. Elvetette. De legalább majdnem beleőrült, ez a mentsége. Pláne, mikor megtudta, hogy nincs esélye újabb terhességre. Ez meg itt a gyűrűiért és a Balcsiért hápog.  Akkor három körül jössz, Bubu? Okés, csá, várlak, szivi, nyáladzott, szóval Danival majdnem egyszerre jönnek. Mindegy, pár percet kell csak együtt kibírni.

Az ebéd semmitmondó volt, vegetaleves, vizes krumplipüré, egy húscafat. Nem édesanyám főztje. Az én főztöm sem lesz az senkinek. Hozol a Mekiből valamit, tök undi a kaja, ment a telefon. A piercinges orrán keresztül dugtam volna be az ételt a reggeliről meghagyott, lefitymált kockasajtjával együtt. Én fizetem a tébét, amiből az abortuszát megcsinálták, ő meg egy rohadt gumit képtelen volt venni.

Dani már nálam volt, mire Bubu megérkezett, melósruhában, nem is gondoltam, hogy dolgozhat bármelyikük is. Hozta a gyűrűket meg a hamburgert Csillának. Az meg akkor lehetett utoljára ilyen boldog, mikor a gyereket összehozták, akit most elvetetett. Cicám, kezdte Bubu, jó hír, beszéltem a nyomozóval, elkapták azt az állatot, majd be kell menjél szembesítésre. Már ült ilyenért, most feltételesen volt szabadlábon. Nem fog többet bántani sem téged, sem senkit.

Mielőtt Danival indultunk volna, súgtam neki pár szót. Bólintott, és odalépett hozzájuk: Elnézést, a nejem említette, hogy kútba esett a nyaralásuk. Van egy kis házunk Almádiban, egy hétre oda tudjuk adni nyáron, ha gondolják. Itt a névjegyem, keressenek bátran. Értetlenség, hála, csodálkozás futott át az arcukon, baszkidejó, összegezte Csilla. Búcsúzóul megöleltem. Távesz baktalo, köszöntünk el egymástól. Ha tényleg eljönnek, vegyünk nekik sört meg üdítőt, legyen egy jó nyaralásuk, mondtam a kocsiban Daninak. És csak ezután kezdtem el sírni.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.