Szabó Péter: /késő-tavaszi vers-féle/
Szabó Péter
/késő-tavaszi vers-féle/
fehér fürdőhab a fákon…
mint filmekben a szexi sztárok!
tavaszi télben ismét fázom,
és rád is hiába várok…
múltat, jelent belep ez a hó,
egy-egy madár magra talál.
máskor forradalom volt, hej-hó,
tavasz van, jöhet a halál!
dicső tavasz… (nyakig hóban
bimbódzó virágaim sora…
múltba haladsz, indulj tova,
követ majd történések nyoma.)
kokárdás szívvel, fehér-hideg
rágta, ifjú rosszcsontokkal
rohanunk a feltámadásba…
csak hideg, csak hó ne lenne…
újabb magokat teszek a
madártálba, gyertek szenvedők…
havas március lehet a
már nem kívánt szemfedőnk.
ó, te, bolond április, hát te
így tréfálkozol? telet lopsz
márciusba, mert várakozol?!
Húsvét vagy te, Feltámadás… !
friss levegő… (tisztul tüdőm…
regén lebegő szón tűnődöm,
de nem dalol a sok madár…
szívemen hó, és havas a táj.)
tél, tél, visszadermesztő tavasz…
öregapó, szakálladat
inkább már ne rázzad, hát szevasz!
nem kell több hó, vízáradat.
pedig, de szép így ez a táj…
na jó, ügyes ez az alkotó –
tudom jól, nem minden múlt fáj
és az ember nem mindenható.
nem kellenek a nagy szavak,
elég az emberség, szeretet…
az ember így is alkothat,
ha szenvedett hozzá eleget.
rajta, Isten-adta tehetség…
csak mindig előre, nosza!
ó, jaj, de sokan keresték…
és csak annyit mondtak: hova?
lelkünk nyugalma lenne ez a táj?
a készülődés a nagy tettre?
ugyan, drága barátom, rám ne várj,
Hit, csak add kezed a kezembe…
fehér hócsoda a fákon…
most nem csatázom, csupán állok,
túljutottam sok-sok lázon…
tavaszi madarak, rátok várok!
vonuljunk be Jeruzsálembe
pálmaágas boltívek alatt,
hogy meggyógyuljunk, mert győzelmet
a tél így már rajtunk nem arat!
/ARAD,
2018 márciusának végén/
