Irodalmi Jelen

Kortalan vagányság

2018. október. 18. - 12:55

Temesi Ferenc új regényét mutatta be a Magyar PEN Club és a Scolar Kiadó. Az esten összeforrott zene és próza, dallam és mondatok – még a felolvasásban is, ahogy ezt Temesinél szeretjük. Száraz Miklós György barátokról, őszinteségről, férfihiúságról és persze a szerelemről kérdezgette az írót, de arra is fény derült, mit fed a különös 49/49 cím.

Titkos vágyam, hogy valamely bemutatóján egyszer Temesi Ferenc egy gitárral jelenjen meg, és hallhassunk tőle egy olyan „istenigazából” szólót. Ha ez most nem is történt meg, de a felolvasásában azért ott volt a rock’n’ roll – minden értelemben, hiszen Temesi évektől, koroktól és helytől függetlenül maga a rock’n’ roll. Nemcsak a fiatalságát meghatározó beatzene (akkor így hívták) okán, de annak a kortalan vagányságnak is köszönhetően, amiről lényegében új regénye is szól. Akár az est mottója is lehetne, amit megfogalmazott a beszélgetés egy pontján: hatvan fölött is van szerelem. És összeveszés, kibékülés, szex és egy csomó minden más.

A Magyar PEN Club estjén annyian zsúfolódtunk össze a PIM Vörös-termében, hogy már ez is megteremtette ama „hőskorszak”, a hatvanas évek hangulatát, amelyet az író felidézett egy hosszabb felolvasás által is, de segített ebben a Muzsikás Együttesből Sipos Mihály és felesége, Kardos Mária is, akik hol vérpezsdítő, hol meditatív népi zenével tették teljessé a beszélgetést.

Temesi új könyve, a 49/49 „szerelmeskönyv” – ő maga határozta meg így a műfaját Száraz Miklós György kérdésére. Egy diákszerelem története, amely a hatvanas években kezdődött, és mindössze két évig tartott, kibontakozni nem tudott, ám a sors szeszélye folytán negyven év elteltével újra megtörténik a találkozás, és a szerelem fellángol. A történet első része tehát a múltat hívja elő, a második a 21. században játszódik. A könyv fedőlapja egy borítójából előcsúszó hanglemezt ábrázol, amely a kötetben felvonuló sok-sok hatvanas évekbeli slágert is szimbolizálja, de ezek nem csupán korfestő elemek – hangsúlyozta az író –, hanem sokszor e számok mondják ki a lényeget. „Az a nemzedék, amelyiknek nincs zenéje, nincs is. Manapság egy-két év, és már jönnek az újak, a generációk nem tudják kifutni magukat, összetorlódnak” – fejtegette Temesi, hozzátéve: az ő korosztályának a beatzene alapvető fontosságú volt, de ezzel egyenértékű ellenállási formát jelentett a táncházmozgalom és a diákszínház. (Bár az esten erről nem esett szó, de tudjuk: Temesi életében és életművében mindkettő jelentős szerepet játszik. A Muzsikástól azért kaphattunk az előbbiből egy kis ízelítőt.)

„Most nem sajátítottad ki úgy íróként a történeted, ahogy a korábbi könyvekben” – jegyezte meg Száraz Miklós György, arra utalva, hogy ezúttal nem egyetlen főhős áll a regény középpontjában. Temesi egyetértett, két egyenrangú főszereplő, Márk és Ilona történetét olvashatjuk, ami egy kicsit már „történelmi regény” is, jegyezte meg mosolyogva az író, hiszen az ötven évvel ezelőtti eseményeket történelemként kellett megírnia. A szerelem persze „magasról tesz történelemre és politikára”, hiszen amikor fellobban, csak a jelent ismeri. A 49/49 is a Porlód-regények sorába tartozik – Száraz fel is vetette, nem tekinthető-e immár egy pentalógia, vagyis ötkötetessé növekvő sorozat új darabjának a mű, de Temesi ezt elvetette –, és tudjuk, hogy ez Szegedet jelenti. S hogy mit fed a különös cím? Egyszerű: mindkét főhős ’49-ben született, de mint az író elárulta, a Tibeti halottaskönyvben is szerepet kap a szám, a félve bolyongó, „se vissza, se előre” állapotban leledző lélek szimbóluma. S egy kicsit tovább játszva még a matematikával, azt is megtudtuk: mind a hatvanas évekbeli, mind a mai szál 49 fejezetet kapott a könyvben, így összesen 98 volna, de azt megtoldotta még eggyel az író.

Kedvcsinálóként az olvasáshoz meghallgathattuk a Vigasz című fejezetet – több énekes résszel –, melyben az egykori porlódi Vigadó – becenevén Vigasz – elevenedik meg a soha vissza nem hozható filagóriával, táncparkettel, a „nejloninges lányokkal”, az émelyítően édes keverttel, a korabeli zeneszámokkal, na meg a kocsmatúrájukról felbukkanó csibészbandával, akik elmaradhatatlan tartozékai voltak a táncesteknek. „Az idő kertjében nő a vigasz virága” – szólt a prózarészlet, amelynek végén a fájdalmas valóságra is fény derült: az elbeszélő a rádióból tudja meg sok évtized múltán, hogy a hely leégett, s „azóta nincs többé vigasz”.

Száraz Miklós György innentől egy-egy hívószóval csalogatta elő a válaszokat Temesiből – például a „tájleírás”-sal. A regény ugyanis tele van potyogtatva aprócska, felvillanó leírásokkal – hol egy alkonyat, hol egy szemüvegben tükröződő tájrészlet, illetve egy hosszabb, norvégiai tájleírást is olvashatunk. Temesi, mint elmondta, nem tudatosan alkalmazta ezt, egyet is ért néhai barátjával, Esterházy Péterrel abban, kicsit avíttas ma már a tájleíró próza (Száraz idézte is Esterházyt, aki annak idején bevallotta, ha próbálja, sem megy neki). Norvégiát viszont olyan gyönyörűnek találja – „ott az Isten lábnyoma érezhető –, hogy szentelt neki egy egész oldalt. A hívószavak között még felmerültek a szójátékok, a formák – ezek mind kedves eszközei Temesinek, de azért a nyelvi játékok esetében óvakodik attól, hogy túlzásba vigye. A posztmodern regények divatja volt, jegyezte meg, hogy különösebb mondanivaló híján csak a szavakkal bűvészkedjenek, ezt el akarta kerülni.

Központi szerepet kap viszont a férfihiúság, amely a kamaszkorban hág a tetőfokára – állapította meg mosolyogva az író. De ezzel nincs semmi baj, sőt – Páskándit idézte, aki szerint íróembernél a hiúság a legnagyobb fölvivő erő. Nem szabad szégyellni, szükség van rá. Száraz Miklós György egy idevágó saját mondatát idézte az Apám darabokban című regényéből: „Apám mérhetetlenül hiú volt arra, hogy nem hiú.” A Temesi-regényben azonban nem az írói, hanem a férfiúi hiúság a hangsúlyos – emlékeztetett a szerző, hiszen hőse, ahogy öregszik, lázasan figyeli például, fogyatkozik-e a haja.

Miután Kardos Mária és Sipos Mihály elhúztak egy gyimesi lassú magyarost, a beszélgetés is kontemplatívabb hangulatban folytatódott. A sok jó barát közül, akik „beköltöztek e könyvbe” (ez Temesi Ferenc megfogalmazása), Száraz Miklós György kiemelte Ferdinandy Györgyöt, mégpedig az ő kegyetlen őszinteségét, amelynek nyomai éppúgy érezhetők Temesi prózájában. „Minek neveznéd ezt a könyvet – fordult barátjához Száraz –, tőled szokatlanul lágynak, vagy szokatlanul keménynek?” Temesi úgy látja, olykor valóban a Ferdinandy-féle kegyetlen önszembenézés jellemzi, amúgy pedig lágy, hiszen a „legnőibb könyvem eddig”. „Egész életemben igyekeztem őszintén írni – folytatta az író –, de közben megöregedtem, és bár az öregség minden jót elvesz, de egyet megad: szembe tudsz nézni magaddal, és meg is érted. Már nincs időm hazudni.”Az író azt is hozzátette: szerinte harmincéves korig csak élni kell, gyűjteni az élményeket, jegyzetelni, olvasni – írni ráér később az ember.

Következő regénye még lágyabb lesz, hiszen színtiszta női könyv készül, munkacíme jelenleg Veronika. „Úgy volt, hogy a nővérem regénye lesz, de valójában minden benne lesz, amit a nőkről tudok” – osztotta meg az író. Így édesanyja is, akinek haláláról még nem tudott írni, noha ő maga szerencsés, hogy bőven felnőttként lett árva, édesanyja 94 évesen halt meg. „Apám már kilencévesen árva volt” – fűzte hozzá Temesi. Egyébként egy filmbe is belevágott, András Ferenccel készítik.

Zárásképp a regény jelenkori részéből hallgathattunk meg egy részletet: Márk és Il (a női főszereplő beceneve) több évtized múltán visszatérnek Porlódra, „zakatolt hazafelé a gyorsvonat”, és „minden kattanással közelebb értünk ifjúságunk színháza, a szülővárosunk felé.”