Őt mindig csak ünnepelték

Szőcs Kálmán

ISTENEM, TELEFONÁLJ!

Napok óta vagyok némaságban,

nem beszélek senkivel, hát senki

sem beszél velem,

motorzúgás és benzin a világ,

némán égnek lelkem pattanásai

esténként, a piros petúniák.

Gyűlöltem azokat ott kint, és mégis

bánt, hogy nincsen hírem róluk,

elbújtam, de lesem, hogy csenget-e

valaki. Magány van és alku van,

nem teszem ki a tejesüveget, hogy a hölgy

rám kopogjon reggel: „Bocsánat, uram”.

Emberhang kellene, az kellene,

amit utálok. Amire példa nincs, s mire

már nem lesz mentség. Kiáltanom kell,

tornyomban nincsen már harang,

várom hát, hogy a kagylóban, ott az

ajtó mellett, szelíd csengetés után

megszólal a hang.

Cseke Gábor

NEM FOGADOTT HÍVÁS

homálylott már szitált az este

a menekülő fényt kereste

a templom falán a sok szentség

kölyökangyal s az égi fenség

is elvonult vackára térve

mintha csak összebeszélve

kiürítve az isten házát

amíg a csillagport kirázzák

odafentről az éji fények

gerjesztői a víg legények

kik az urat magára hagyták

gondjaival s az időt múlatták

az öreg meg egyet töprengett

nem hitte hogy meg is pihenhet

kedve támadt fentről leszólni

valakinek kitárulkozni

hisz annyi minden nyomta lelkét

de őt mindig csak ünnepelték

imádták nem hallgattak rája

övé a menny hát csak csinálja

mit jónak vél dolgunk ezernyi

nem érünk rá kedvére tenni

de amit ő egyszer kitervelt

az valóra vált így hát felkelt

s a telefont kezébe véve

egy sor számot ütött a gépbe

amely valahol kicsengett szépen

csak úgy visszhangzott a fülében

válasz nem jött s magába nézett

látta amint egy levitézlett

öregúr diszkrét kosarat kap

hiába övé az égi ablak

s a kagylót csöndesen lerakta

tán el is szunnyadt virradatra

mobilomon reggel az írás

ÉN VOLTAM
NEM FOGADOTT HÍVÁS