Ugrás a tartalomra

 

Éppúgy

Somlai Bogi mindig is utálta a ballagást, a nyárfa repülő szöszeit – allergiás volt rájuk –, a sok embert – rájuk is allergiás volt –, a magnóról szóló nyálas énekeket, a recsegő hangszórókat. A sajátjában az az egy pozitívum volt, hogy végre itt hagyhatja a MIG-et, a körösligeti Mező Imre Gimnáziumot, Acsádiné Ica nénit, a hülye osztályfőnökét, és érettségi után az egész családját. Illetve azokat, akik így határozzák meg magukat: az anyját, a mostohatestvérét, Klárit, féltestvérét, a kis Dávidot, Dávid és Klári apját, az anyja jelenlegi férjét, azt a farok Endrét. Igen ideges lett, ha valaki – többnyire Acsádiné – a nevelőapjának nevezte Endrét, se nem nevel, se nem apám!, ordította ilyenkor, kerül, amibe kerül alapon, és került is néhány fegyelmi fokozatába, különösen, ha cifrázta. Az osztályban a lányok közül ő káromkodott a legszebben, a fiúkat is beleszámítva a harmadik volt. Illetve még egy pozitívumra várt a ballagás kapcsán: hátha eljön az apja.

Az anyja próbált valami magas sarkú körömcipőt ráerőltetni, de körülbelül úgy mozgott benne, mint amikor Dudus, a kis erdélyi kopó járni tanult, de a négy láb egyszerre sok volt neki. Dudust Klári kapta az óvodás ballagására, rajzfilmbe illően szép jószág volt, fehér kereszt a mellén, a farka végén fehér bojt, rozsdafolt a pofikáján meg a tappancsán. Bogi is kapott egy foltot a pofikájára, akkor még nem, mikor a körömcipőt a földhöz vágta, és egy lapos sarkút vett föl, hanem amikor megjegyezte, hogy Endre nyugodtan menjen focizni a haverokkal, mint amikor az általános iskolai ballagása volt. A pofon mellé az anyja, Vass Endréné – egykor Somlai Jenőné – Csilla megjegyezte, hogy akkor még csak ismerkedett velem, egyébként meg éppúgy szeret, mint Klárit meg Dávidot. A lány csak magában dörmögött, hogy ja, éppúgy, meg persze, még csak ismerkedtetek, azért hallgattátok minden délután kettesben az Aidát. Csilla – akkor még Somlainé – először általában Radamesz áriájára élvezett el, kevés a titok a lakótelepen, nem véletlenül küldték le egy idő után Bogit Dudussal és Klárival sétálni, valahányszor még csak ismerkedtek.

Bogi tudta, hogy egy szép porcelánbaglyot fog kapni, amelyik egy könyvet tart a hóna alatt, elgondolkodtató ajándék, és praktikus is, hiszen nem kell levinni kakálni a panellakásból, ahova különben sem férne el még egy kutya. De ezt még elviselte, beleillett a hétköznapok dinamikájába. Amitől igazán feszült volt, az a vér szerinti apjának az esetleges felbukkanása. Négyéves volt, amikor elváltak a szülei. Pár emléke volt az apjáról, a részegen telepisált centrifuga, az állandó ordibálás, meg amikor karácsonykor át kellett szaladniuk a szomszédba, mert a fater késsel hadonászott. Egyszer az anyja véletlenül összefutott vele Szolnokon, már reggel kilenckor istentelen módon be volt karmolva, kérdezte Csillát, hogy mi újság, meg hogy mi van Brigivel, az anyja meg fapofával elmondta, hogy a körösligeti gimibe jár, érettségi után Szegedre akar menni a fősulira, egyébként meg Boginak hívják a lányod, ha rá vagy kíváncsi.

Aztán nem is volt vele kapcsolata gimi másodikig, akkor viszont valamit trógerkedett Körösligeten, és megkereste Bogit. Elvitte a Bátor Egérbe, Bogi kapott egy habos kakaót, az apja deci kevertet ivott, meg egy sört, negyedóra alatt lezavarta a szeszeket meg az elmúlt tizenkét év összes láthatását, de megígérte, hogy a lány ballagásán ott lesz. Kevés esélyt adott Bogi annak, hogy az apja tényleg eljön, de azért kereste magas, vékony termetét, szaglászott, hogy megérzi-e azt a jellegzetes dohányos-izzadt-kávéspiás apaszagot. De csak az orgona hányingert keltő tömény felhői és Acsádiné hónaljszaga kapta telibe, szegény Ica néni zsírzott-olvadozott a melegben, ráadásul a termük a keleti fronton volt, a nap telibe kapta. Acsádiné nem ballagott, nem is ment, hanem hömpölygött, és valahányszor igazított a ballagótarisznyán, a hónalji hűtővizéből jutott a mögötte ballagó Boginak is egy kis sós pára.

Az idétlen ballagónóták helyett az Internacionáléból mantrázta azt a sort, hogy ez a harc lesz a végső. Még ezt kell kibírni, meg az érettségit, de ott nemigen lesz gond, és a fősulira biztos fölveszik. Talán az egyetem is menne, bár nem volt annyira jó tanuló, meg minél hamarabb saját keresetet akart. Minél kevesebbet függeni az anyjától és a mindenkori Radamesztől. Hogy Szegeden hogy fogja megtalálni az apja, azt nem tudta, persze ha a ballagásra eljön, akkor el tudja neki mondani, hogy melyik kollégiumba jelentkezik majd, meg hogy hol lesznek az órái. Ha meg ide nem jön el, akkor Szegedre mért jönne.

A rokonok közül többen, köztük Csilla és csatolt részei is a ballagás előtt, az osztályteremben adták át az ajándékot és a virágot, de Bogi biztos volt benne, hogy ide nem jön be az apja – ő is utálja a tömeget, ha eljön, akkor a végén, az iskolaudvaron fogja megkeresni. Amikor a folyosókon ballagtak, ki-kinézett az udvarra, hátha meglátja a tömegben – de maga is tudta, hogy reménytelen lenne bárkit is felismerni ilyen messziről, pláne ha az elmúlt tizennégy évben egyszer látta. Aztán leértek az udvarra, kapott egy nagy adag nyárfaszöszt, viszont Acsádiné szélárnyékban volt. Bartha Csabi állt mellette, kedves srác, bár nem sok közös dolguk volt, nemigen beszéltek egymással eddig. Csabi is Szegedre fog menni, biológia–földrajz szakra.

Tóth igazgatóhelyettes elvtárs elmondta a tavalyi beszédét az idei évszámokkal és díjazottakkal. Bogi úgy beszélte meg az anyjáékkal, hogy délre ér haza, azt hazudta, hogy maradni fog segíteni az érettségire berendezni az osztálytermet. Gondolta, hogy lesz így egy kis ideje az apjával, ha meg nem jön el, akkor meg az anyjáék nélkül. Véget ért az ünnepség, fogytak a népek, ha itt lenne az apja, már látszania kellene, olyan magas, hogy kilógna a többi közül. Bogi szipogni kezdett, Csabi adott neki egy zsebkendőt.

– Allergiás vagyok a nyárfára – mondta Bogi, majd egy kis szörcsögés és könnytörlés után: – Csak délre kell hazaérnem, akkor ebédelünk anyámékkal.

– Anyádékkal? – csodálkozott Csabi.

– Meg a nevelőapámmal és a gyerekeikkel.

– Nem is tudtam, hogy van nevelőapád.

– Van – mondta Bogi. – Annyira nem szeret, mint a mostohahúgomat meg a félöcsémet, de éppúgy szeret, mint a vér szerinti apám. Szóval volna egy másfél óránk a Bátor Egérben, dumáljunk egyet, ha már úgyis mindketten Szegedre megyünk. Ihatnánk egy kevertet. Vagy sört. Adsz még egy zsepit? Ez a rohadt allergia.

Csabi adott még zsebkendőt, és elindultak a Bátor Egérbe. Arról pedig bölcsen hallgatott, hogy a fakultáción tanultak szerint a közhiedelemmel ellentétben a nyárfaszösz nem okoz sem szem-, sem nyálkahártya-irritációt.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.