Ugrás a tartalomra

Létezésed szélcsendje voltál

Tandori-portré (1938–2019)

Tandori Dezső saját Veréb-Királyságában élt. Koronáját, a sapkát viselte morcosan, elégikusan és örökké csodálkozva nézett a világba Az evidenciatörténetek német fordításának borítójáról, ami a Hosszú koporsó rövidre fogva (Langer Sarg in aller Kürze) címet kapta. Amikor írta Az evidenciatörténeteket, három, az egykor tizenhét veréb-alattvalóból, még repkedett a lakásban. „Ebben a könyvben nincsenek írások. Ez egy központozástalan szélsőséges könyv.“ Minden, ami ebben a könyvben meg van írva, Tandori Dezső maga, nem más, mint az írásba, az ábrába, az egzisztenciális szemlélődésbe, a kétségbeesésbe, a reménybe zárt Tandori, minden élettől szenvedő kreatúra királya. És, amikor a király a koronáról, a sapkáról lemondott, mert a szeretett verebei halála után már csak beszédesen hallgatni tudott, turbánként fejére csavart fürdőlepedővel jelent meg a színpadon, bedobta a törülközőt. Miután a verébkolóniát a kihalás végképp elérte, találkozhatunk a szerzővel papíron és testi valójában az európai ügetőpályákon, ahol a lónevek alapján felfedezte az eltávozott tollas barátai tündöklő fényalakját, és fogadott rájuk. A reminiszcenciák elérik a filozófiai magaslatokat. A verebek mint a halál és élet személyesen megélt realitása, az érzéki és érzékfeletti, Tandorinak megadták a lehetőséget, hogy irodalmi kapcsolatba lépjen Ady Endrével, Heimito von Dodererrel, Hérakleitosszal, a Heavy Metallal, Franz Kafkával, Immanuel Kanttal, Karinthy Frigyessel, Kosztolányi Dezsővel, Robert Musillal, Nemes Nagy Ágnessel, Ottlik Gézával, Pilinszky Jánossal, Sylvia Plath-szal, Ezra Pounddal, Rainer Maria Rilkével, de Staël festőművésszel, aki 1955. március 16-án öngyilkos lett, Szép Ernővel, Tarantinóval, Weöres Sándorral, Ludwig Wittgensteinnel, Virginia Woolffal és másokkal. Valóban megadták a lehetőséget? Mi több, számára a világ egy volt, egy megoszthatatlan egész. A műve is egységet képez. Versek, esszék, regények, krimik, a világirodalom legjobbjainak a fordítása hozzátartozik a grafomán író életművéhez. Számomra az ív két csúcspont között feszül, az 1968-ban megjelent verseskötet, a Töredék Hamletnek, és az 1996-ban publikált esszéregény, Az evidenciatörténetek között, amit 1997-ben németül Langer Sarg in aller Kürze címen a zürichi Ammann Verlag kiadott.

Aki Tandorit nem is ismeri, most már jobban mondva, nem ismerte, gondolhatná, hogy a verebek és a költészet összekapcsolása pusztán a költő fantáziavilága. Óriási tévedés: a költészet és a verebek Tandori számára nagyon is reálisan létező világ.

Tandorit huszonhárom évvel ezelőtt a budapesti Duna-parti lakásában, a Lánchíd utca 23.-ban, betegség miatti több időpont-elhalasztás után, meglátogattam. Az ígérettel, hogy fordítani fogom, beléphettem a Tandori-királyságba, amit a Veréb-Királysággal békés együttélésben megosztott. Talán nem is ő volt a beteg, hanem a verebei, akik intenzív ápolást igényeltek. Tandori a hangulat magaslatán bevezetett emberbirodalmába, ahol a sakk-nagymesterhez hasonlóan az egyik írógépről a másikra váltott, hogy vers, regény és fordítás szülessen. De mintha ennyi megtiszteltetés nem lett volna elég, megadatott nekem, hogy belépést nyerjek a Veréb-Királyságba. „Fedezékbe!“, kiáltotta, mielőtt a hadseregnyi verebet felriasztottam volna. Na igen, talán már csak három túlélő veréb lehetett, amelyek az idegen betolakodó láttán félénken repdestek a szobában. 

Megritkulsz. Távolságaid
elszédülnek, s nem nyernek vissza többé.
Létezésed szélcsendje voltál.
Belenged tűntödet.*

 


* Tandori Dezső: Megritkulsz..., a Töredék Hamletnek című kötetből.

Fordította: Kinda Gabriella

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.